Közös lónak túros a háta. Mi rímel erre? Közös posztnak örülhetsz máma! Merthogy nemcsak a derbi és annak napja különleges. Ugyanis a blog szerzői közül néhányan elmondjuk, mit is szeretnénk, mit is várunk, miről álmodozunk a ma esti rangadó kapcsán. Ha sikerült felcsigáznom Titeket, akkor kíváncsi szemetek az alább következő sorokra vessétek!
Van amiből sosem elég. Ilyen a milánói derbi is, meg a rakott krumpli, de most szorítkozzunk az előbbire. Csak a magam nevében nyilatkozhatok, de nekem ez tényleg más mint a többi. A Juventus ellen sosem érdekel milyen lesz a meccs, csak győzzünk, vagy legalább ne kapjunk ki. De a szomszédok ellen érdekes módon mindig csak egyetlen kívánságom van. Izgalmas és fordulatos legyen. Nem azt állítom még csak véletlenül sem, hogy tőlük nem fáj a vereség, hiszen az mindig egy kín, de nekem a Milan a szó legszorosabb értelmében a nemes ellenfél. Akitől ki is lehet kapni, és ez nem akkora szégyen, mint mikor gázol az a szívemnek cseppet sem kedves zebra.
Volt szerencsém már többször élőben is végigizgulni a helyszínen egy-két összecsapást. Ott voltam mikor Ronaldo először lépett ellenünk pályára, és apró sípok vártak minket az üléseken, hogy a labdaérintéseit ezzel tudjuk „ünnepelni”. Gólt is lőtt természetesen az akkor már igen dundi zseni, de Cruz és Ibrahimovic elintézte, hogy mi legyünk a boldogabb szurkolótábor. Az is emlékezetes volt, mikor Milito góljával korán vezetést szerettünk, majd a huszonhatodik percben emberhátrányba kerültünk Sneijder reklamálós piros lapja miatt. Jött a Milan mint a veszedelem, persze hiába, mert Pandev egy élményszámba menő szabadrúgással növelte az előnyünket, amit aztán a végéig csúszva-mászva meg is tartottunk.
De a felejthetetlen kategória mégis az az idegenbeli 4-3-as győzelmünk, mikor úgy elfáradtam a lelátón mint a fiúk a gyepen. Szakadt rólam a víz, hangom semmi nem volt, és még órák múltán is csak pislogtam és bárgyún vigyorogtam a világra. 2006. október 28. A legnagyobb élményem a Giuseppe Meazzaban. Sajnos az Interben nincs már Materazzi, Sneijder, Ibrahimovic és még egy Milito se a maiak között, na meg a Milanban sem Nesta, Kaká és Inzaghi kaliberű játékosok bűvölik a labdát. Ettől függetlenül ez ma akkora ünnep mint a karácsony, de mivel egy évben ez többször is van, így legyen kiskarácsony.
Ma este pedig mit várok? Mit kívánok? Legyen hideg a sör, sós a mogyoró, jó a meccs, és édes a győzelem.
Társaim, a blog sokat látott szerzői pedig eképpen vélekednek:
Csabinter: Sajnálom, hogy egy milánói derbi érdekeltségi szintje egy Sevilla-Deportivo körüli süllyedt napjainkra. Ennek ellenére minden évben nagyon várom, de már nem úgy kelek fel reggel, hogy úristen, 12 óra múlva kezdődik a görcsölés és az idegrángás. Biztos a korral a jár. Szokatlanul optimista vagyok a mai meccset illetően, mert ez a Milan annyira rossz, hogy az Inter-szurkolóknak is fáj nézni – persze azért pusztuljanak, félre ne értsen senki. Nem gondoltam volna, hogy leírom, de Guarín hiánya lehet sajnos a döntő: a kuzinok ezerötszáz gyenge pontja közül a középső középpályát tartom a legvészesebbnek, itt a fizikai erejével és a lendületével nyerési pont lehetett volna a kolumbiai dinófejű.
Rolkó88: A haveroknak egész héten azt mondogattam, nem létezik, hogy egész idényben csak a balszerencse és a szívás jusson a rangadókon, a nagy számok törvénye alapján egyszer ki kell most már jönni a lépésnek. Úgy érzem, a Derby lesz az a meccs, ahol végre nem kell azon siránkozni, hogy egy játékban sokkal gyengébb csapat mákkal rabol pontot vagy pontokat – más kérdés, ha be is jön a megérzésem, elég kései sebtapasz lesz. A kuzinoknál lényegében Ménez az egyetlen igazán veszélyes pont, az ő kikapcsolása esetén nyert ügyünk van, talán meg is vannak azok az emberek, akikkel véghez lehet vinni ezt a feladatot. A középpályáról egész héten ellentmondásos hírek szállingóztak, én csak titkon reménykedem abban, hogy Kovacicot egy rég nem látott poszton csodálhatjuk meg, de Gnoukuri kezdése esetén sem lennék szomorú. Egy szó mint száz: győzelmet várok.
JackkBauer: Az idei szezonra megmaradt célok teljesítéséért – nevezetesen, hogy legalább a Milant megelőzzük – a mai lesz a kulcsmeccs. Idén még nem nyertünk rangadót, pont itt az ideje, nem? Guarín nagyon fog hiányozni egyik oldalról, másik oldalról legalább a Roma ellen pihenten léphet pályára. Mancininek nincs sok mozgástere, de mivel róla van szó, pont ugyanannyi esélye van annak, hogy jól sül el, mint hogy rosszul, elvégre ő bármikor képes elbarmolni a kezdőt. Az elfogulatlan sportfogadók már a lakást, kocsit teszik fel az ikszre, én mégis úgy érzem, hogy nyerünk, valaki villanni fog a végén. Mancs önéletrajzában nem mutatna jól egyébként, hogy ezt a gyengécske Milant egy kezdő edzővel kettőből egyszer sem győzi le.
Bobogoal: Azért az valahol jelzésértékű, hogy a héten még bőven lehetett jegyet kapni a meccsre a hivatalos csatornákon. Évekkel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna. Persze ne feledjük el, hogy a derby az derby, iszonyatosan jó lesz a hangulat a lelátón. (ott még lehet pirózni is, nem úgy, mint Kubatovnál) A meccs szerintem egy apró Hernanes góllal fog eldőlni a javunkra. A próféta hetek óta jól játszik, meg is érdemelné, hogy holnap róla beszéljenek az olasz kávézókban a reggeli fekete mellett.
Viridis Aquilae: Ha vizitálni jön a rokon, jó házban fogadja pár pofon. Olyan ritkán rakunk meg valakit, hogy már uncsitesóra is ráfanyalodnánk. De már az sem érdekel, hogy indokolatlan testhajlatokban foltos szőrzete nő, vagy, hogy a pohos kufferéről furcsa folyadék csorog a pofánkba. Ez van, ez jutott idén, csináljuk meg teljes szívvel őket, hogy utána, a tükörben feszítve, legalább pár órára, újra igazi kannak érezhessük magunkat. Szexgép vagyok, showtime!