Első osztályú klub tulajdonosának lenni talán Olaszországban legnehezebb a világon. Bundabotrányok tömkelege, folyamatos vádaskodás és egymásra mutogatás, kétes hatalmi játszmák a háttérben, politikai szálak (ajánlom Franklin Foer Világ foci szemmel c. könyvét), nem beszélve a szurkolók túlzott hatalmáról, amivel Erick Thohirnak a vártnál hamarabb kellett szembesülnie. Amikor az indonéz üzletember megvette Morattitól az Inter többségi tulajdonrészét jól tudta, hogy ezúttal nehezebb dolga lesz, mint az amerikai Major Ligákban: egy klubot, amely csak árnyéka önmagának, fel kell támasztania és mindezt úgy, hogy visszahozza a Nerazzurri elveszett identitását.
Thohirral szemben korántsem leszünk olyan elnézőek, mint Morattival. Ha Massimo hibázott (na de hányszor?) rendre megbocsátottunk neki. Ő a mi kutyánk kölyke, közülünk való, kék-fekete a vére. Erick egyelőre egy idegen, rideg üzletember, akitől azt várjuk, hogy újra felvirágoztassa az Intert.
Novemberben lesz egy éve, hogy Milánó egyetlen valamire való csapata új kezekbe került. Thohir az első perctől fogva világossá tette, hogy nem kíván beszállni az új módiba, abba a mókuskerékbe, amelyet a Manchester City, PSG és társai indítottak el. Hosszú, tudatos építkezésbe kezdett bele, így nekünk szurkolóknak továbbra is türelmesnek kell maradnunk, egyhamar még nem tér vissza a csúcsra az Inter.
De vajon jó úton jár e- Thohir? Látjuk e- a fényt az alagút végén? Mi a helyzet a szurkolók bizalmával?
Talán egy kicsit korai számvetést készíteni, de megpróbálom összegezni pro és kontra az indonéz eddigi munkásságát, illetve azt, hogy milyen hibákat nem szabad elkövetnie a jövőben, olyanokat, amelyek Moratti vesztét okozták.
Ezt tette eddig
Pro
Ha Thohir nem nyeri el a szurkolók bizalmát, akkor hamar elbukhat és erre a vártnál hamarabb rá kellett jönnie a Vucinic-Guarín cserét övező tüntetések után. A csere megvétózásával szerzett egy piros pontot és egyfajta üzenetet is küldött felénk, miszerint véget ért az értelmetlen, középszerű átigazolások korszaka.
Hatalmas volt rajta a nyomás, hiszen az utóbbi évek sikertelensége után eluralkodott a türelmetlenség a szurkolók körében és a Vucinic üzlet megakadályozása önmagában még kevés lett volna a bizalom elnyeréséhez. Megkaptuk tehát Hernanest és nem sokkal később Vidicet is, hogy láthassunk egy aprócska szeletet abból, amely ránk várhat a jövőben: gazdaságos, de minőségi igazolások.
Az ehhez vezető út legfontosabb lépése volt, hogy eltávolítsa Brancát, aki ha pénz állt a házhoz a csillagokat is lehozta nekünk az égről, de vészterhes időkben, csak még mélyebbre rántotta a klubot az érthetetlen igazolásaival. Az jól látható, hogy Ausililo sokkal jobban tudja kezelni azt a helyzetet, ha minden centet meg kell számolni, ez pedig kulcsfontosságú lesz a következő években. A Dortmund és az Atletico Madrid példája erőt kell, hogy adjon a vezetőségnek, hiszen mindenki láthatta, hogy még ebben az oligarchák és olaj sejkek által uralt futball világban is fel lehet venni a versenyt a legnagyobbakkal, ha tudatosan és ésszerűen építkezel.
Thohir megtette, amit megkövetelt a haza: teret adott a szurkolók véleményének és tökéletes döntést hozott, amikor menesztette Brancát, hogy rátérhessünk egy olyan útra, amely a siker és a költekezés egészséges ötvözetét jelenti.
Kontra
Bár legtöbbször világosan és egyenesen fogalmaz, bizonyos esetekben saját magának mond ellent. A Moratti korszak egyik legnagyobb hibája volt, hogy a krízis helyzeteket rendkívül rosszul kommunikálta a sajtó és a szurkolók felé, amely gyakran támadási felületet jelentett a klubnak és a sikertelenség miatt amúgy is dühös fanatikusokat tovább hergelve ezzel.
Thohir többször tett olyan kijelentéseket, amely hűen tükrözi azt, hogy nincs teljesen tisztában azzal, hogy mi folyik manapság az átigazolási piacon. Nyilatkozott Dzekóról, Torresről, Moratáról, Sangáról, sőt egy alkalommal saját magából bohócot csinálva, még Messi leigazolását sem tartotta elképzelhetetlennek. Ha az indonéz véglegesen be akar férkőzni a szurkolók bizalmába, akkor nem ígérgethet felelőtlenül. Amikor ezeket a játékosokat, mint reális opciókat emlegette fogalma sem volt arról, hogy az Inter jelenleg nincs abban az anyagi helyzetben, hogy a felsorolt játékosok közül akárcsak egyet is megszerezzen.
Helyettük kaptunk Dodót, Osvaldót és Medelt, amivel nincs is semmi probléma, hiszen amint fentebb is írtam, egy olyan útra lépett rá a klub, amely hosszú távon is fenntartható, ám ha mindezt nem övezi világos kommunikáció, akkor megette a fene az egészet.
Ugyanez igaz az idei célkitűzéseket illetően. Thohir egyik nyilatkozatában még azt mondja, hogy idén is az EL-hely a célkitűzés, majd pár héttel később kijelenti, hogy ha megszerzi Osvaldót és Medelt, akkor a dobogó és a Bajnokok Ligája kvalifikáció is realitás.
A 2010-es csoda óta sok mindent át kellett élnie az Inter szurkolóinak, így talán annyi járna nekünk, hogy az új vezetés ne essen abba a hibába, amelybe a korábbi vezetés oly sokszor és világosan, érthetően kommunikáljon. Nem a legjobb stratégia, ha rögtön segget csinál a szájából az új tulajdonos.
Hogyan tovább?
Az előbb említett kommunikációs hibákon kívül Thohirnak még számos dolgon változtatnia kell, amely a Moratti-éra védjegyévé vált. Íme, a három legfontosabb pont, amely elősegítené a klub újbóli felemelkedését:
Fejleszd az utánpótlást!
A mögöttünk hagyott korszak egyik fő negatív jellemvonása volt az, hogy semennyire sem építkeztünk a saját erőforrásainkra. A klub utánpótlásából kikerülő játékosok többsége elkallódik, és nemhogy az Inter, de más Serie A-s csapatok nívóját sem ütik meg. Az olasz futball jelenlegi legnagyobb problémája az, hogy nem látni a következő generáció képviselőit, ám amíg ez új keletű probléma az ország esetében, az Intert illetően évtizedek óta elmondható, hogy a fiatal játékosaink képzése elmarad az európai átlagtól.
Főleg abban az esetben lenne kulcsfontosságú a minőségi játékosok kinevelése, ha Thohir a jövőben (magyarán az esetleges BL-szereplés utáni megnövekedett bevételek esetén) sem lesz hajlandó őrült összegeket kifizetni az átigazolási piacon. Amíg Morattinak nem voltak anyagi problémái senkit sem zavart a nem létező utánpótlásunk, ám amikor mindenki számára világossá vált, hogy végérvényesen kiapadtak a források és Rocchit kellett csatasorba állítani a sérülések miatt, mindenki a fejéhez kapott és feltette a kérdést: milyen játékosok lehetnek a Primavérában, ha inkább egy 36 éves játékos kap szerepet, aki már lépni is alig bír?
Nézz körül a világban!
Az utóbbi években érthetetlenül Olaszországra korlátozódott a klub átigazolási politikája. A Branca vezette brigád képtelen volt megállapodni akárkivel is, aki nem a Serie A-ban játszott, és rendre üres kézzel tért haza a külföldi túrákról. Az olasz középcsapatokból táplálkozott a klub, amely által nemhogy kifosztotta őket, hanem Mi süllyedtünk ezen a csapatoknak a szintjére. Az Inter szépen lassan a középszerűség unalmas posványába süllyedt.
Thohirnak mindenképpen szüksége lesz egy remek játékos megfigyelői hálózatra. Amire az Udinese a Porto, az Atletico Madrid képes, azt az Inter is megtehetné egy minőségi stábbal, amely nem csak a Serie A játékosait ismeri.
Modernizálj!
Ha Thohir infrastrukturálisan (értsd, építsen új stadiont), illetve gazdaságilag képes modernizálni a klubot, akkor óriási lépéselőnybe kerülhet az Inter a riválisokkal szemben. A nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy E.T. a megfelelő személy arra, hogy a klub szemlélete megváltozzon, és XXI. századhoz méltó módon vezessen egy nagy célokat szövögető klubot. Többször is nyilatkozta, hogy mennyire fontos a mai futballban már a fejlett statisztikák használata, amely használata nélkül ma már szinte lehetetlen sikereket elérni.
Ám ez csak az egyik fele a történetnek. A Moratti-éra idején volt egy-két próbálkozás az ázsiai piac meghódítására, de külső szemmel úgy tűnt, hogy ennek nem igazán volt haszna. Bár a Forbes magazin májusi listája szerint az Inter még mindig a világ 14. legértékesebb klubja, sajnos mindannyian tudjuk, hogy a valóság ennél sokkal sivárabb. Érdemes utána olvasni az utóbbi hetek híráradatának, a Premier League gigászainak új mezszponzori szerződéseivel kapcsolatban. Jellemző, hogy egyetlen egy olasz klub fér be ebben a kategóriában a TOP 10-be, nem meglepő módon a Juventusról van szó, amely évi 30 millió eurót zsebel be az Adidastól egészen 2022-ig.
A Nerazzurri jelenleg csak álmodozhat egy ehhez hasonló megállapodásról Nike-al. Többek között ezért is érkezett a Manchester Unitedtől Michael Bollingbroke a vezérigazgatói pozícióba, míg az Apple-től egyenesen az Itunes marketing igazgatóját sikerült elcsenni Claire Lewis személyében. A kisasszony számára nem lesz ismeretlen közeg a sport, hiszen a két évvel ezelőtti londoni olimpián tagja volt az olaszországi delegációnak.
Thohir tehát megkezdte a klub újjáépítését és modernizálását, ám hogy mindez eredményekben is megmutatkozzon jó pár évbe bele fog telni, így türelmesnek kell lennünk. Az új vezetőség remélhetőleg képes lesz minden olyan berögződést hátrahagyni, amely a mögöttünk hagyott korszak rákfenéi voltak, élükön a nem létező utánpótlásképzéssel és a középszerű játékosok átigazolásával.
Az viszont biztos, hogy az elmúlt évek siralmas eredményei után nagyon nehezen fogadja be az Inter szurkoló, amikor azt mondják neki, hogy 2-3 évig nem realitás az élmezőny, majd a következő héten már a Bajnokok Ligája indulás a cél.
Thohiron és csapatán nagyobb a nyomás, mint Morattin valaha is volt. Ha nem lesz töretlen a fejlődés, hamar közellenséggé válhat.