Vacsorára

Hétfő után már itt is a lehetőség a javításra, a forduló második felvonása rögtön a miénk. Amit szeretnénk: jóízűen, könnyedén elfogyasztani a bolognait. 

„A március Mazzarri kedvenc hónapja” – így szólt az előzetes reménykedés, a kezdet nem is volt olyan rossz, azonban pár normális meccs után szépen visszacsöppentünk abba a fosba, ahol január-február környékén jártunk, előrelépésnek jele sincs. Ennek örömére Thohir ismét Milánóba érkezett és naná, hogy megerősítette pozíciójában mesterünket. Na nem mintha ő lenne minden bajunk fő okozója, de jó néhány hibája van, ami egyszerűen kiböki az ember szemét, számomra a legfőbb: milyen galádságot követett vajon el ellene Kovacic és Taider? A formációt fel sem hozom, a háromvédős rendszert biztos nem fogja feladni soha, semmi és senki kedvéért, a következetesség ezáltal épp pozitívum is lehetne, ha minden lépésében ezt fedezhetnénk fel. Ja, még valami: a szar eredmények utáni önfényezés is nagyon megy.

Na, de félre a Mazzarri-savazással, nézzünk egy-két tényt estére:

– a liga egyik legrosszabb formájában lévő, kiesés rémétől igencsak veszélyeztetett csapata látogat hozzánk, utóbbi miatt biztosak lehetünk benne, hogy nem vár ránk könnyű 90 perc;

– esetleges győzelmünkkel nem csak magunknak, hanem a fiókcsapatunknak is tehetnénk egy (újabb) szívességet;

– a keretben lévő emberek közül ők vannak sárgaveszélyben: Nagatomo, Taider, Alvarez, Rolando, Palacio, Cambiasso és Juan Jesus;

– Diamanti már biztosan nem rakja ránk a szopóálarcot, Konetől viszont illik tartani, ahogy a Bianchi- és Acquafresca-típusú csatárok is sűrűn tudnak nekünk gondot okozni;

– büntetőt nem fogunk kapni.

A kezdőcsapattal kapcsolatban: úgy tűnik, végre el fogom találni, hogy (az egyébként elég gyengén muzsikáló) D’Ambrosio a tagja lesz, amivel mondjuk nem vállalok túl nagy kockázatot, tekintve, hogy Jonathan a keretben sincs sérülés miatt. Ha igazak a hírek, a világszerte egyre több szurkoló által kezdőbe követelt Kovacic pár meccses „pihentetése” után hirtelen a pályán találhatja magát, és összeállhat az a középső rész, ami Hernanessel, Cambiassoval és a horváttal véleményem szerint a lehető legerősebb. Mateo helyét Álvarez veszélyezteti, előbbi és a konstans hulladék formát mutató argentin között fog dönteni Mazz, és még nem kizárt, hogy utóbbi javára. Ahogy írtam, a tengelybe visszatér a második számú csapatkapitány, és visszaveszi a helyét Egyensúlyembertől, ahogy Ranocchia is Samueltől. Mindezek fényében 20:45-kor a következő csapat futhat ki a Meazza gyepére: Handanovic – Juan Jesus, Ranocchia, Rolando – Nagatomo, Hernanes, Cambiasso, Kovacic (Álvarez), D’Ambrosio – Palacio, Icardi.

Bízzunk benne, hogy sikerül végre kozmetikázni a szörnyű hazai mérlegünket.