West. E név hallatán 3965 futballszeretőből 3461-nek a színes, szarvszerű hajtincsek ugranak be, 500 a kilencvenes évek elején a Ferencváros mezén szereplő dohánygyárra asszociál, a maradék négy, vélhetően Inter-szurkolónak talán rémlik valami más is. A posztnak kivételesen nincs apropója, hirtelen felindulásból született, hogy lerántsa a leplet a Taribo Westtel kapcsolatos misztikus titkokról. Igen, többek között az életkoráról.
Pályája elején a francia Auxerre-ben a legendás Guy Roux szoktatta le a durvaságokról és nevelt elitjátékost a több szempontból faék egyszerűségű emberfogóból. Utóbbira remek példa, hogy Milánóba szerződésekor 1997 nyarán a bajnoki rajtot megelőző napokban sikerült késve visszaérkeznie egy nigériai kiruccanásról, amit az újonnan kinevezett vezetőedző, Luigi Simoni kevésbé díjazott, pontosabban igen: pénzbüntetéssel. „Meg kell tanulnia viselkedni, ezért fizetni fog a késésért. Az Internél nincs egy percnyi vesztegetni való időnk sem.” – mondta a szigorú, szürke hajú főnök. West elfogadta a megrovást, de azért próbálta megmagyarázni. „Bocsánatot kérek a társaimtól és a vezetőktől. Családi okok miatt kellett Nigériában maradnom. „
Visszatérve átigazolásának körülményeire, Sandro Mazzola, az Inter egyik akkori fejese az atlantai olimpián szúrta ki magának a 186 centis magas lagosi fiút, méghozzá a Brazília-Nigéria csoportmeccsen (fun fact: a magyar válogatott is ebben a kvartettben szerepelt, West végigjátszotta a mieink elleni egygólos nigériai győzelemmel végződő mérkőzést). Szóval, Ronaldót fogta Mazzola szerint remekül, hiába szerezte a Fenomén a meccs egyetlen gólját.
„Vezető személyiség vagyok és ezt meg is fogom mutatni” – jelentette ki antréként Taribo a zuhanyzó küszöbét átlépve, tanúbizonyságot téve csontig kiakadó önbizalom-hányadosáról. Az 1989 óta a scudetto után sóvárgó Inter az alapemberré váló Westtel a védősorban pazarul rajtolt a bajnokságban, első nyolc bajnokijából hetet megnyert. Főszereplőnk első és utolsó idénybeli – győzelmet jelentő – gólját ekkor tette a közösbe a bergamói Atalanta otthonában aratott diadal alkalmával. West hol a veterán legendát, Giuseppe Bergomit, hol Fabio Galantét, vagy a később szerződtetett Francesco Colonnesét kapta hátul párjának, de mindegyikőjükkel összhangban tudta az ellenfelet végképp eltörölni. A tavaszi UEFA-kupa meneteléshez például gigafontos fejessel járult hozzá: a Schalke 04 elleni negyeddöntő visszavágóján Gelsenkirchenben továbbjutást érő gólt bólintott Jens Lehmann hálójába a hosszabbításban – ez a stukkolás volt egyetlen találata nemzetközi porondon kék-fekete színekben.
Játékstílusát nehéz szép szavakkal illetni. Döbbenetes fizikai adottságait a test test elleni párharcokban használta előnyére mind a levegőben, mind a földön. Elnyomni, lefejelni nem lehetett, megkerülni se nagyon, mert ebben az esetben úgy alákent az erre vetemedőnek, hogy szerencsétlen próbálkozót jöhetett azonnal fagyasztani az orvosi személyzet. Gyorsasága, technikai képzettsége valahol Plókai Attila és Aranyos Imre között lehetett félúton, de hát nem is azért szerződtették, hogy rabonával indítsa a félpályán kilépő Ronaldót.
Első szezonjában második helyen végzett az Interrel a bajnokságban (23 találkozót abszolvált), viszont megnyerte az emlékezetes párizsi fináléban a mainál jóval komolyabb presztízs- és szakmai értékkel bíró UEFA-kupát. A franciaországi világbajnokságra nem is annyira titkos esélyesként érkezett Szuper Sasok tagjaként szintén fontos szerep jutott neki a pályán és azon kívül is. A tornán mutatott kiváló játékára ráizguló Liverpool 18 milliárd lírás ajánlatot tett érte a vébét követően, ám az Inter nem engedte el (pedig az utódja is ki lett szemelve a monacós Martin Djetou személyében). A több pénzzel kecsegtető lehetőség egyébként álomba ringatta a fekete láncfűrészes embert, míg nem az ügynöke hideg zuhanyt jelentő ébresztőként közölte vele, hogy a csábító mesés angliai fizetés nettó helyett bruttó összegben értendő, így inkább a maradás mellett döntött (ek)…
Hogy a klub gazdasági osztályán dolgozók se mehessenek haza egy órával előbb tétlenségre hivatkozva egy átlagos nyári napon, arról megint West gondoskodott augusztus eleji milánói visszatérésével, ugyanis újra késve toppant be az alapozásra, tehát megint fáradhatott a kasszához büntetést fizetni. Többek között ennek köszönhetően a ’98/99-es idény kezdetén hetekig a meccskeretbe sem jelölte Simoni, először szeptember végén a Cesena elleni kupavisszavágón (0-0) állította be hátra járőrözni.
Az ősz hajú mestert novemberben a gyenge eredmények miatt kivágták, de Taribo barátunk annak utódjával, a román Mircea Lucescuval sem ült össze edzés után Super Nintendózni. Történt, hogy egyszer lecserélése alkalmával dühösen földhöz vágta a mezét, amit a klubvezetés – nagyon helyesen – tiszteletlenségnek vett és Morattiék újra megbüntették a rebellis afrikait. „Az elmúlt hetek alapján elvesztette a bizalmam. Szégyenletes dolgot tett velem és a társaival szemben is.” Ezek a tréner szavai, West pedig ismét bocsánatokért esedezve állt ki a sajtó elé: „Sajnálom, különösen azért, mert a felvételeket gyerekek is látták, nem volt szép jelenet. Ideges voltam. Taktikai dolgokba nem szeretnék belemenni, csak annyit mondanék, hogy első alkalommal játszottam a középpályán, szokatlan volt” – mondta a nigériai picit talán az edzőre hárítva a felelősséget. A bajok forrását jelentő 1-1 -re végződött Vicenza-Inter bajnokin egyébként az ötfős középpálya bal oldalára pakolta ki Lucescu mai szóhasználattal élve szárnyvédőnek, sokat elmond erről a pazar ötletről a Corriere della Sera Westet jutalmazó 3-as (!) osztályzata.
Ettől kezdve a szakvezetés bizalma erősen megcsappant irányába, kevésbé meglepő módon ezek után a kezdőcsapatba elvétve került be, ráadásul a téli átigazolási időszakban majdnem eladták a Chelsea-nek. A szezon talán legfontosabb meccsén, a Manchester United elleni BL-visszavágón viszont ott figyelt a neve a bemutatásnál. Utolsó tétmérkőzését 1999. május 30-án vívta az Inter színeiben, méghozzá az UEFA-kupa helyért vívott spareggión Bolognában (2-1 oda).
A nyári mercato a szokásoknak megfelelően eseménydúsan telt. A spanyol Racing Santander és a Salamanca által üldözött West posztjára az Inter szerződtette a francia világbajnok Laurent Blanc-t Marseille-ből, napjai tehát meg voltak számlálva. A török Galatasaray ajánlatára rábólintott a klub, csakhogy a védőnek nem tetszett az isztambuli lehetőség, mondván szeretne nívósabb ligába igazolni. Az időközben Marcello Lippi által vezényelt felkészülést mégis az első csapattal kezdhette el.
Tétmeccsen egyszer sem küldte pályára a Juventus korábbi edzőfejedelme, ennek ellenére általános döbbenetet okozott a decemberi bejelentés, mely szerint Taribo West ugyan nem akarja elhagyni sem Olaszországot, sem Milánót, de klubot cserél: ebből ki lehet találni, hogy elfogadja Alberto Zaccheroni hívását és a Milanhoz szerződik…„Moratti nagyon kedves volt hozzám, soha nem akarta, hogy elmenjek. Azonban meg kell értenie, hogy nincs más választásom, mivel Lippi nem hajlandó betenni a csapatba” – na, tud azért korrektül is nyilatkozni, ha nagyon muszáj. Nem csak a város kék-fekete fele esett hanyatt a híreket hallva, piros-fekete oldalról sem fogadták fanfárokkal az átigazolást. A szurkolók és egy-két klubvezető mellett néhány Milan-játékos is szemöldökráncolással reagált a váltás tényére. „West? Nem értem…” – mondta Andrij Sevcsenko, míg a kapus Christian Abbiati szerint „Nem semmi, de inkább kérdezzük meg Maurizio Ganzot, mit jelent városon belül csapatot cserélni. ” George Weah, afrikai „kontinenstársa” volt az egyetlen, aki örült az új jövevénynek. Amennyire normális nyilatkozatot tett távozásakor, legalább akkora felzúdulást okozott az Inter-hívők körében milanellói bemutatkozásán: „Volt egy álmom, amiben kék-fekete színű mezben futballozva látom magam, de aztán rájöttem, hogy a sors a piros-feketét rendelte el nekem.”
A nagy szavak ellenére Rossoneri-pályafutása meglehetősen kurta-furcsa véget ért. A Milan mezét mindössze négy találkozón viselte, állítása szerint azért, mert Zaccheroni inkább honfitársait, Alessandro Costacurtát és Paolo Maldinit preferálta, hiába volt ő a legjobb. „Amikor visszatértem Milánóba az Afrika-kupáról, Maldini épp sérült volt, így én vettem át a helyét. Fantasztikusan játszottam a posztján azokon a mérkőzéseken, ami néhány embernek nem tetszett, a reakcióik nem estek valami jól. Azt mondták, Maldini afféle keresztapa a klubnál, senki nem léphet csak úgy a helyére.”
Zárásként a bevezetőben említett születési dátuma körüli mizériára visszatérve újra Mircea Lucescu kerül a elő. A román trénert finoman szólva sem sokkolták a vádak, mikor évekkel később egyes források a nigériai hátvéd hamis életkorát firtatták: „West egyáltalán nem volt fontos játékos számomra, sőt, koordinálatlan mozgását látva az edzéseken többször kinevettük, amikor elesett. Miután a Vicenza elleni mérkőzésen földhöz dobta a mezt, a viszonyunk megromlott. A Milanba igazolását nem igazán értettem, fogalmam sincs, mit láttak benne…Olvastam a cikket, hogy állítólag az Interbe kerülése idején nem 23, hanem 35 éves volt, egyáltalán nem lepődtem meg.”
A 12 éves difire a Partizan Belgrádnál derült fény, ahová – papíron – 39 esztendősen igazolt, azonban a szerbek szerint az orvosi vizsgálatok alapján térdei állapotára hivatkozva valójában az 51. életévében totyogott…