Történelmi fagyoskodás

Találjuk ki a csapat mai Olasz Kupa-ellenfelének nevét, mellyel még soha sem találkozott! Egy szó, két részletre bontjuk. Egyik fele egy híres olasz futballedző beceneve, irányította többek között az Intert, a Juventust és a Bayern Münchent. Trap? Igen! Másik fele egy kilencvenes években a Nyíregyháza Spartacusban szerepelt fura futású box-to-box középpályás keresztnevéből alakított szintén beceneve. Ani? Igen! Akkor Trapani!

 

A kis szicíliai klubról aligha hallottak a calcio hardcore hívein kívül, ezért néhány mondatban most megismerkedünk a bordó-fehér klubbal. A színük például bordó-fehér. 1905-ben alapították, tehát a Palermo és a Messina után a harmadik legöregebb klub a maffiózók szigetén. 1930-tól egy ideig zseniális és szimpatikus névválasztás eredményeként sikerült az egyesületet Juventus Trapanira átkeresztelni, úgyhogy ennyi elég is a töriórából. Idén újoncként szerepelnek a Serie B-ben, 50%-os teljesítménnyel a 13. helyen tanyáznak. Két viszonylag ismert játékosuk van: egyikük a védekező középpályás Maurizio Ciaramitaro, aki korábban a rivális rózsaszínek mezét viselte az első ligában, másikuk Cristian Terlizzi, őt azért a ligát évek óta figyelők vághatják, hogy kicsoda. Középhátvéd, lassú, megfordult vagy 26 klubban.

A párharc ezen az egy mérkőzésen dől el, ennek ellenére kb. annyi néző várható az Arénába, mintha a Trapani bő hatezer férőhelyes stadionjában játszanák a meccset – nem is értem, miért nem lehet ilyen esetben irányított sorsolás, na mindegy. A fagyoskodók tartalékos Intert, ennél fogva futballtörténelmet láthatnak, hiszen kezdőként először áll össze az Andreolli, Ranocchia, Juan Jesus betonfal hátul, előttük Wallace vélhetően utolsó Inter-meccsén szaladgálhat a jobbszélen. A sokak által a kezdőbe követelt belga terrorelhárító a középpályán csaphat szét, de hogy karira is maradjon teljesülendő kívánság, Walter mester ismét egy csatárt tervez pályára küldeni Belfodil személyében, akinek illene meglőnie már élete első kék-feketében szerzett hivatalos gólját. Fejelheti is.

Az egyik partjelző Giancaleoni lesz.

Ha nem bírjuk ki a Digisport2 23 órai kezdettel felvételről leadott közvetítéséig, akkor 21 körül kezdhetünk idegeskedni a felugró pénisznövelő reklámok láttán.