Tre

Három év. Ezalatt megéltünk 692 posztot, 49 258 kommentet, fejléccserét, Luca Brasit, szerzők érkezését és távozását, önkéntes csendjét, tévészereplését, közös utazást, meccsnézést, Facebookot, disqust. Belefásultunk, meguntuk, kiégtünk. Szerettünk adni, szeretünk véleményt formálni, múltba révedni, régenmindenjobbvoltozni, beharangozót írni, adminnal szenvedni. A kevés megmaradt posztötletek egyikét felhasználva harmadik születésnapunkon kedvenc Interünket összeállítani.

Csak a rend kedvéért, azokat a játékosokat gyűjtöttük egy csapatba, akiket szurkolásunk óta a legjobban szerettünk/szeretünk, tehát nem feltétlenül a legjobbnak tartott emberekről van szó, hanem a líblingjeinkről.

Bobogoal: Én valami ilyesmiben gondolkodom (kicsit támadó 4-3-3): Julio Cesar – Maicon, Mihajlovics, Materazzi, Zanetti – Sneijder, Cambiasso, Recoba – Ibrahimovic,  Vieri, Adriano. Kispad: Toldo, Samuel, Maxwell, Motta, Sztankovics, Milito, Ronaldo. Edző: Mourinho.

– JC: BL-elődöntő, Messi tekerésének védése, Maicon: 2-3 dekázás után, külső csüddel beköszön Buffonnak, Mihajlovics: Gyengén lőtte a szabikat, Materazzi: Hentest előtte még nem láttam ollózni, Zanetti: C’é solo un Capitano, Sneijder: Szeretem a klasszikus 10-eseket, Cambiasso: Valakinek védekezni is kell, Recoba: Kedvenc Inter-meccsem, győztes gólját lőtte, Ibrahimovic: Zseni volt, sok gólt lőtt, szerettem még nálunk volt, Vieri: Bobogoal becenévvel hadd ne magyarázkodjam, Adriano: Milyen gólt lőtt az Udinesének, Istenem…(elnézést kell kérnem Ronaldótól, de nem tudtam hová beszorítani).

Mourinho? Legyen elég egy idézet egy cikkből: “Milánóban több százan vertek sátrat a zuhogó esőben csak azért, hogy biztosan meg tudják vásárolni belépőjüket a május 22-i Bayern München elleni Bajnokok Ligája-döntőre. A legszerencsésebbet (aki a sor legelején állt) maga José Mourinho ajándékozta meg egy ingyenjeggyel, így a 23 éves fiatalembernek egy estével kevesebbet kellett a jegyiroda előtt töltenie. Paolo Sacco 225 eurós (kb. 62 000 Ft) jegyet kapott a portugál mestertől, aki így szeretné kifejezni, mennyit jelent neki a szurkolók szeretete.A világhírű tréner egy kikötéssel adta oda a fiatal szurkolónak a belépőt: a megspórolt jegy árát jótékonysági célra kell felajánlania.”

Cambiasso19: Julio Cesar – Maicon, Samuel, Materazzi, Zanetti – Sztankovics, Cambiasso, Thiago  Motta – Recoba – Cruz, Milito. Kispad: Toldo, Cordoba, Solari, Veron, Figo, Vieri, Crespo. Edző: José Mourinho.

– A kapus és a védőnégyes terén nem volt nagy kérdés, ráadásul Capitano a bal oldalon is klasszis teljesítményre volt képes fénykorában, emlékezzünk vissza az Ajax elleni BL-nyolcaddöntő visszavágójára, még 2006-ból. Szóval így még azt se mondanám, hogy csúsztattam a posztokat tekintve. A középpályán Cambiasso helye megkérdőjelezhetetlen, előtte Sztankovics robotol 90 percen át. Motta nevén sokáig gondolkodtam, mert nem játszott itt sokat, és az utolsó fél évén kívül nem játszott kimagaslóan (már ha azt lehetett kimagaslónak nevezni), de végül betettem, mert imádtam a játékstílusát, a maga flegmaságával együtt is. Szándékosan 4-3-1-2-es formációt választottam, így befért a három kedvenc támadóm, méghozzá úgy, hogy a trió mindegyike a kedvenc szerepkörében tündökölhet virtuális csapatomban. Teszem hozzá, Isten elveszett bal lábának csak annyit mondanék meccs előtt: “Chino! Érezd jól magad, csinálj, amit akarsz!” Militót ugye nem kell indokolni, Cruz pedig az a játékos, akit mindenki szeretett és becsült a szurkoló közül példás hozzáállása miatt, nekem ő hatalmas kedvencem. El Jardinero! A kispad: itt igazából Solari az egyedüli, akinek a nevét magyarázni kell. Évekig  álmodoztam róla, hogy kék-feketébe öltözik, de mire Milánóba került már túl volt pályája csúcsán. Madridban mindenesetre imádtam nézni.

csabinter: Ha már nosztalgia-felelős volnék, legyen ősklasszikus 4-4-2 a hadrend. Pagliuca – Maicon, Bergomi, Samuel, Zanetti – Djorkaeff, Berti, Cambiasso, Recoba – Milito, Vieri. Kispad: Julio Cesar, Cordoba, Materazzi, Sztankovics, Simeone, Moriero, Ronaldo. Edző: Mourinho (segítője: Gigi Simoni).

– A kapusposzt kiválasztása volt a legnehezebb. Toldótól és Julio Cesartól az esőtől ázott árva kiskutya otthonra vágyakozó szemeivel kérek bocsánatot, bár mindkettőt imádtam (Peruzzit és Zengát is…), de a nosztalgia-barométer Pagliucánál akadt ki. Nem sok névvel és számmal ellátott Inter-mezem van, de Capitanóé és Maiconé megtalálható a szekrényben, néha a testemen. A Falé lesz a következő, ezzel alighanem mindent elmondtam. Bergomi és Berti a lutra albumos korszak kedvencei – nagy valószínűséggel két-három gyerekkori cimborámmal együtt itthon egyedül birtokoljuk a 91-es Panini album eredeti olasz kiadását valamennyi matricájával beragasztva. Djorkaeffhez hasonló stílusban futballozom kispályán (már amennyiben haveri/kocsmai szinten lehet egyéni stílusról beszélni), de nem csak ezért került be az örmény varázsló, ráadásul olyan posztra, ahol az Interben ritkán láthattuk (a válogatottban igen). Micsoda szerencse, hogy Zanettit a csatár és a kapus kivételével gyakorlatilag bárhová be lehet rakni, így felszabadulnak a helyek elöl. Recoba az egész családunk kedvence volt, még a kutya is a bal első lábával ért labdához, ha odapasszoltam neki. A támadósorból az utolsó pillanatban maradt ki Ronaldo: nem kellett volna a gyógyulás után Madridba lelépni és később a Milanba visszatérni…

JackkBauer: Az én valóban szerethető csapatom ebben a parádés, 4-2-1-3-as összeállításban futna ki a pályára: Toldo – Maicon, Materazzi, Samuel, Zanetti – Sztankovics, Cambiasso – Recoba – Adriano, Vieri, Milito. Cserék: Julio César, Córdoba, Di Biagio, Emre, Sneijder, Cruz, Martins.

– Toldót még a 2000-es holland-olasz tizenegyes-parádéján szerettem meg, az csak pluszban melengette a szívem, mikor megláttam, hogy ki áll újdonsült kedvenceim ketrece előtt. A két szélső védő közül Maicont nem kell magyaráznom, Capitano meg egy pillanatig nem volt kérdés. A középső két tahó közül Materazzi újradefiniálta a  “fekete-kék a vére” kifejezést, mert neki az egész testén a bőrfelület is az, A Fallal kapcsolatban pedig az a helyzet, hogy én általában nagyon bírom a prosztó dél-amerikai védőket (JJ-ben is látok jeleket, szóval alakul a dolog). Sem a szerb ágyúzó, sem a kopasz jelenlegi karszalagos nem megkérdőjelezhető, szerintem kevés szurkoló van, aki ne lenne legalább félig szerelmes mindkettőbe. Uruguay Csodálatos Bal Lába sem maradhatott ki, csupa szív játékos, akivel kapcsolatban ez égett a retinámba. A csatársor bőséges, de ezzel gondolom mindenki így van (ráadásul én nem is nagyon láttam nálunk játszani Ronaldót, ezért nem fért még a kispadra se). Mikor a kuzinokat bőszen utáltam Kaká miatt, akkor mindig reméltem, hogy Adriano lesz nálunk ugyanaz a különbséget jelentő világklasszis hosszú időre. Hát, nem lett. Nagyon sajnálom őt, kár, hogy így alakult a dolog. Vierihez annyit, hogy rövidke életem legboldogabb születésnapja volt, amikor megkaptam a döbbenetesen feltűnően kínai gyártmányú fekete-kék 32-es mezem, Militót meglátva pedig mindig kedvem szottyan megnézni a Madridban lőtt dupláját. A kispadozókhoz annyit, hogy egy idő után már szinte követeltem, hogy a szögletet a rövidre rúgjuk, Di Biagio meg csúsztasson gólt, az Emre már majdnem Imre (ez 13 évesen elég komoly érv volt a szeretet mellett), JC-nek pedig nagy pech, hogy előtte pont Toldo védett, így sajnos esélytelen volt a kezdőbe kerülés.

Rolkó88: Toldo – J. Zanetti, Samuel, Gamarra, Maicon – Emre, Cambiasso, Poli – Sztankovics – Martins, Crespo. Cserék: Júlio César, Córdoba, Nagatomo, Di Biagio, Sneijder, Recoba, Milito. Edző: José Mourinho.

– Inter-szurkolóként és argentin szimpatizánsként utóbbi náció képviselőit nem részletezném, ahogy Maicon sem szorul különösebb magyarázatra. Toldo esetében természetesen nem az elért eredmények nyomtak a latba, egyszerűen az olasz tizenegyesölőt egy hangyabrokinyival jobban a szívembe zártam, mint szambás utódját. Az első név, aki rögtön szemet szúr, biztosan Gamarra. Mivel ez szimpátiaszavazás, nálam nem volt kérdés, bekerül–e, a szememben ő benne van a legalulértékeltebb játékosaink közt ever, amikor játszott, mindig hozott egy megbízható szintet (egyébként utóbbiak Daniele Adanira is igazak voltak), a pályán mutatott dolgait pedig bátran lehetett Capitanóhoz hasonlítani. Poliról cirka egy éve posztot is írtam (bár a leendő csapatával kapcsolatban hazudtam), Emrével kapcsolatban pedig amíg nálunk volt, szentül meg voltam győződve, hogy ő a Futuro Capitano, sajnos az élet másként alakította a dolgokat. Obát az első másodperceitől kezdve a szívembe zártam, személyes gyásznap volt az ő távozása, sokáig nem is akartam elhinni, hogy a Newcastle-pletykákból valóság lehet…
A cserepadon is próbáltam “posztra igazolni”, így Juto is odafért (Chi non salta rossonero, ugye?), ahogy a röviden megcsúsztatott fejesek királya, Di Biagio is bekerült a virtuális Rolkó-csapatba, mindenki hőn szeretett bal lábas bombázója mellett.

Viridis Aquilae: Júlio César – Maicon, Córdoba, Samuel, Zanetti – Cambiasso, Simeone, Sneijder, Djorkaeff – Milito, Ronaldo.

– A treble szezon erősen rányomta a bélyegét a csapatomra, de talán nem meglepő, ha egy BL-siker mély nyomot hagy az emberben. Így JC is befutott leheletnyivel Pagliuca elé, akit még a ’98-as vb-n kedveltem meg. Maicon a tökéletes szélsőhátvéd, Córdoba az állandóság, furcsa is, hogy már nem a keret tagja, Il Muro már romanista korában szimpatikus volt, a Capitano meg önmagáért beszél (és a társaiért az öltözői maffiában). Bár Zé Maria nagyon nyomult, a padra mégis Laurent Blanc fért oda, a lassan új kedvencé váló Ranocchia meg beelőzte a rossz irányba vándorló Lúciót. A mára örök bútordarabbá váló Cambiasso, elődjével Simeonéval szűrhet egy furcsa 4-2-2-2, 4-1-2-1-2 hibridben. Szükségem van olyanokra, akik ésszel űzik ezt a sportot, így Sneijder az agy, és szoros csatában ugyan, de Djorkaeff lett az ösztön. Yourit anno előbb szúrtam ki magamnak, mint Zidane-t, különleges stílusban játszott az örmény-francia. A cserepadról Seedorf jöhet abból az időszakból, amikor még alkalmaztuk a szimpatikus, klasszis, eredménytelen harmónia-háromszöget, az akkortájt rasztás hollandot el is bartereztük egy (csík) Cocoért. Mellette El Chino (Recoba) foglalhat helyet, hogy egyre többen legyenek, akikből nem hozták ki a maximumot a klubnál. A semmiből a legendák közé emelkedve a szeretni való játékosok mintaképe, Milito alkotja a csatárpárost, az általam látott legjobb támadóval Ronaldóval (original kiadás), a Fenomén azon kevesek egyike, akinek játéka velem a későbbi dolgokat is elhalványítja. Bevetésre az Adriano, Zamorano duó vár a klasszis csatárok Mekkájából, nagyon nem volt egyszerű menet, mert csak csatárokból kirakhatnánk egy kedvenc Inter kezdőt. (Nem, Hakan Sükür nem jött szóba.) Vierit azért csendben még odaültetném, ha nem billen meg tőle a hét fős padléc egyensúlya. Edző: persze, hogy Mourinho.