Az Inter hamburgi látogatásakor velem együtt dobbant a HSV honlapszerkesztőinek szíve és a több ezer kilométeres távolság ellenére egyszerre telítődött el a kamránk a kilencvenes évek nosztalgiájának kellemes érzésével. Voltak olyan rendesek és felkeresték a klub három német legendáját, név szerint Lothar Matthäust, Jürgen Klinsmannt és Andreas Brehmét, hogy elevenítsék fel pályafutásuk szépséges milánói emlékeit, valamint regéljék el gondolataikat a csapat mostani helyzetéről.
A mitikus germán trió tagjai közül Klinsi és Loddar kapott már külön Geburtstag-posztot, de itt most nyilvánosan megígérem, hogy a Milan három hollandusának nagy ellenlábasaival a közeljövőben részletesebb írás foglalkozik majd. Addig is pettingként következzenek a hsv.de-n megjelent rövid interjú érdekesebb kivonatai.
Andreas Brehme, az 1988 és 1992 között 116 bajnokin 11-szer eredményes szélsőhátvéd nagy szavakkal kezdett: – Pályafutásom legjobb időszakának tekintem a Milánóban töltött esztendőket. Első külföldi csapatom volt, ahol új nyelvet és más mentalitást sajátíthattam el. A kék-feketéknél számos világklasszissal játszhattam együtt, többükkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Az Inter barátságos és emberközeli egyesület, ami az ekkora klubokra nem igazán jellemző. Manapság évente többször is ellátogatok a városba, 5-6 alkalommal a meccsre is kimegyek.
A jelenlegi viszonyokat tekintve az olasz bajnokságot a gondjai ellenére a legjobbak közé sorolja.
– A következő szezon igen izgalmasnak ígérkezik, az Intertől azt várom, hogy újra a dobogót ostromolja. Sajnos az olaszországi stadionhelyzet közelében sincs a németországinak, elég csak összehasonlítani a nézőszámokat. Ellenben több csapat, köztük az Inter is, az újjáépülés folyamatában van, szóval hamarosan újra a csúcson lehet a Serie A.
Lothar Matthäus Brehmével együtt érkezett és távozott, 115 mérkőzésen 40 gólt pakolt be az ellenfeleknek, nem mellesleg az 1990-es év aranylabdását tisztelhetjük benne.
– Lothar, az Interrel 1989-ben scudettót, két évvel később UEFA-kupát nyertél, plusz jelentős egyéni díjakat, mint például az Aranylabda, vagy az Év sportolója. Mondhatjuk, hogy a milánói időszak volt karriered legfényesebbje?
– Igen, abszolút. Még ha ezeket a trófeákat nem is veszem figyelembe, akkor is pályafutásom legcsodálatosabb időszakának tekintem. Különleges kapcsolatom volt a szurkolókkal (ennek ellenére 1991-ben megegyezett a Juventusszal, a transzfer kizárólag egy sérülés miatt nem jött össze…-a szerk.) az élményeket a mai napig fel tudom idézni. Néhány igaz barátot is szereztem.
– Például?
– A korábbi csapattársaim közül Giuseppe Bergomi, Walter Zenga, és Alessandro Bianchi nevét említeném elsőként, de mondhatnék még többet is.
– Mi volt a legemlékezetesebb pillanatod?
– Nehéz erre válaszolni. Ám ha választanom kell egyet, akkor az első milánói idényemben a 30. fordulóban a Diego Maradona-vezette Napoli elleni mérkőzést mondanám. Én szereztem 2-1-es győzelmünk alkalmával a győztes gólunkat, amivel bebiztosítottuk a bajnoki címet a Meazza 85 ezer őrjöngő szurkolója előtt – hihetetlen volt.
– A jelenlegi Inter igen messze áll a sikerektől. A triplázást követően jelentősen visszaestek…
– Szerintem a 2010-es Bajnokok Ligája győzelem után Moratti elfáradt. Az a trófea volt az álma, s miután teljesült, néhány dolgot megváltoztatott, például értékesített jó pár fontos játékost nagy pénzért. Az Inter tranzitklub lett.
– Mostanában azt hallani, hogy Moratti eladja klub többségi tulajdonát egy indonéz befektetőnek…
– Sajnos. Vegyes érzelmekkel olvasom ezeket a híreket. Olaszországban a Moratti család az Inter arca. De ilyen az élet, a dolgok változnak.
Jürgen Klinsmann egy évvel lekéste honfitársai csatlakozását, 1989-ben szállt le a malpensai reptéren. Három szezonja alatt 95 mérkőzésen boldogította a nerazzurrikat 34 góljával.
– Az Inter nagy névnek számít a világ futballjában. Mi teszi a klubot különlegessé?
– A tradíciója, a történelme és az olaszországi, illetve világméretű fontossága. Az Inter többet jelent egy jelentős személyiségek által vezetett klubnál.
– 1989 és 1992 között viselted a kék-fekete mezt. Mire emlékszel vissza a legszívesebben?
– Nem tudok bizonyos pillanatokat kiemelni, szinte a teljes időszakom emlékei itt vannak a fejemben. Elsőként az UEFA-kupa győzelem jut eszembe, valamint a Milannal vívott városi derbik és a Maradona Napolija elleni mérkőzések. Abban az időben egy csapatban három külföldi léphetett pályára – nálunk három német, a Milanban ugyanennyi holland, míg Nápolyban az argentinok.
– Mennyire követed figyelemmel a csapat szereplését? Tartod valakivel a kapcsolatot?
– Nagyon is. Amikor az általam irányított Egyesült Államok válogatottjával Genovában játszottunk, meghívtam a meccsre az Inter korábbi elnökét, Ernesto Pellegrinit a családjával együtt, illetve néhány egykori csapattársamat. Mindannyian egy hotelben találkoztunk, különleges élmény volt.
– Az Inter mindössze kilencedik lett a Serie A elmúlt idényében. Csak kisiklás volt, vagy a Juventus, Napoli, Milan trió ennyire elhúzott tőlük?
– Nem ítélhetsz el egy szezon után egy olyan klubot, mint az Inter – csak egy rosszul sikerült idény volt csupán. Biztos vagyok benne, hogy a következőben újra versenyképesek lesznek.