Neftcsi-Neftcsi

Tegnap a csapat letudta az idény talán legérdektelenebb és legkevésbé fontos meccsét,  olyan túl sok szót nem is lenne érdemes fecsérelni rá ezáltal. Pár körmondatot azonban mégis eleresztek, hogy ne érje szó a ház elejét, mert történés azért volt.

A kezdő átlagéletkora ismét döbbenetesen alacsony volt az utóbbi évek Intereihez képest, most a védelmet leszámítva csupa 20 éves, vagy az alatti játékos kapta meg a sanszot, akármilyen meccs is volt ez, üdítő volt látni, és engem odaszögezett a képernyő elé, még ha tudtam, nem feltétlen fogok jól szórakozni.

Rendhagyó módon a játékosok értékelésével kezdeném, de itt csupán a fiatalok rám tett benyomását fejezem ki, a többiekre talán elég egy-egy mondat, ez úgysem volt igazi erőfelmérő számukra – ettől függetlenül van, aki vehette volna komolyabban.

Belecs – 3 kapura menő lövése volt az azerieknek ebből egynél volt esélye, azt védte bravúrral. Próbált végig higgadt maradni, jól oldotta meg a kipasszolós játékhelyzeteket, és egyébként is, rajta nem múlott ez a blamaszerűség.

Romanó – A Primavera tavalyi csapatkapitánya nagyon-nagyon nehezen vetkőzte le elfogódottságát, rögtön a meccs elején elkövetett három látványos faultot, szerencséje, hogy csak harmadjára került elő a sárga lap. A támadójátékhoz sem tudott hozzátenni az elején, rengeteg könnyen elszórt labdája, sikertelen labdavezetése volt. Aztán ahogy melegedett befelé, akadtak már jó megmozdulásai, például szerelt néhány szépet, és emlékszem egy pofás keresztlabdájára is. A második félideje már rendben volt, arra építhet a továbbiakban.

Pasa – Az első játékrész kb. Romanó pepitában, csak kevesebb kockázatvállalással, nem ment neki az eredeti posztján. Fordulás után (Samuel lecserélése után) hátrament Cambiasso mellé, és itt már szignifikáns eltérés mutatkozott, sokkal jobban érezte magát, egyértelműen tetszett, amit láttam tőle. Itt talán lehet is jövője a későbbiekben.

Benassi – Az az ember, akit az eddigi két meccse alapján legkönnyebb szívvel dobnék be egy éles bajnokin. Határozottan, pontosan, gyorsan játszik, szerel, fut, akar, minden megvan benne, hogy hosszú távon a csapatban ragadjon. A nyári edzőmeccseken is ilyesmit láttam tőle.

Garritano – Rá is leginkább a határozatlanság volt jellemző, nyilván a Meazza volt rá ilyen hatással. A majrézása pár ígéretes kontránkba, és az első kapott gól előtti labdavesztésbe került… Mondjuk ennek ellent mond, hogy az első Inter-dugó előtt viszont ő csúsztatta ki szépen a labdát Pereirának. Az erénye a gyorsasága, de rengeteget kell még “tisztulnia” ahhoz, hogy Serie A-játékos lehessen.

Coutinho – A játéklehetőségektől talán most már nem ártana felfelé ívelni a formájának… Annyi biztos, hogy személyében egy butuska játékosunk van, akinek viszont rengeteg tehetség szorult a lábába. De az most már rohadtul nonszensz, hogy minden egyes meccsen megpróbálja eladni a “végigszlalomozom a pályát” dolgot – ahelyett, hogy egy optimálisabb megoldást választana. Ez most egy az egyben a két évvel ezelőtti Couti, mintha semmit nem fejlődött volna azóta, talán a görcsös akarás teszi, nem tudom, de jó lenne, ha ebből kilábalna minél hamarabb, és a letisztultabb, célratörőbb mikrofonfejűt látnánk.

Livaja –Nehéz eset ő is. Elöljáróban: a 6 EL meccsen szerzett 4 (5! De azért a harmadikért dorgálás jár neki – eközben emlékezzünk, Milito mit hagyott ki pár hete, és hogyan…) gólja mindenképp megsüvegelendő, akármilyenek voltak az ellenfelek, a körítés, és a saját játéka. Utóbbi nagyon hullámzó. Ha egy-két érintésből kell megoldania a dolgokat, gyakran képes parádés megoldásokra (nem győzöm felhívni a figyelmet az élményszámba menő kereszt- vagy hosszú labdáira, tegnap is volt több), de ha le kell állnia birkóznia, ha cseleznie kell, nagyon gyakran veszít labdát. Az biztos, hogy a gyors gondolkodás nem tartozik (még) az erényei közé, ebben a tekintetben kísértetiesen hasonló dolgokat produkál, mint Ricky Álvarez, a különbség annyi, hogy ő még csak 19 éves, most kezdett el a felnőttek között játszani, míg az argentin jövőre lesz 25… Talán (sőt, biztosan) jót tenne neki egy kölcsön folyamatos játéklehetőséggel, de én már ősszel is bedobtam volna több meccsen. Meglátjuk, én bízom benne, és bőven látom a fejlődési lehetőséget.

Marko

Bandini – Üde színfolt volt, iszonyatosan lelkes volt, szerelést, megelőzést is bemutatott a kicsi idő alatt, azonban a végén az egyenlítő gólt gyakorlatilag róla kaptuk – az említett lelkesedésének köszönhetően. Még így is hamarabb bedobnám, mint Jonit.

A többiek: Samuel óriási tanár volt, esélye sem volt mellette az azerieknek, Cambiasso ugyanez, de neki a végén már volt pár fegyelmezetlensége. Jonathan oldalán próbálkoztak a vendégek főleg, nem véletlenül, és nem eredménytelenül. A meccs folyamán műbrazil barátunk megsérült, és le kellett cserélni (javára szóljon, hogy volt egy szép szólója). Pereira gyakorlatilag a meccs legjobbja volt, mindkét lőtt gólunkban benne volt, hátul pedig nem tudtak vele mit kezdeni, ő mutatta be a legtöbb szerelést a csapatból.  Nagatomo olyan lelkesedéssel szállt be, mintha BL EL-döntőn lenne, gólpasszt is adott, és végre használta a balosát. Cassano kedvetlenül, nagyképűen, visszatetszően és sokat pofázva is kiosztotta az álompasszait, valamint kiharcolt egy “tizenegyest”, és többször is helyzetbe került, ha egy picit jobban koncentrál, akkor simán eldönthette volna a meccset.

Stramaccioni kezdője és cseréi is tetszettek, jó volt látni a fiatalokat huzamosabb ideig, és remélhetőleg nem utoljára tettük ezt.

Ettől függetlenül maga az eredmény arcpirító, és erre csak részben lehet magyarázat a pech és egy seggfej játékvezetői ötös – a gól még csak hagyján, de a tizenegyest két méterről, tökéletes szögből nem lehetett rosszul látni, az egy rosszindulatú, előre megfontolt, köcsög ítélet volt. Lábjegyzet: egyre nehezebb elviselni, hogy egész idényben szopatnak minket a bírók.

Kíváncsian várjuk az ellenfelet és a tavaszi folytatást…