A dögunalmas válogatott szünet után úgy felpörögtek az események, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket. Egykori gyalogkakukkunkat, David Suazót állítólag Videoton-mezbe öltözteti Viktor Paulo Sousa; szombat este kiderült, a még mindig vitatémát szolgáltató Pazzini bolognai mesterhármasa véletlen volt; Madridban Mourinhoék elvesztették a bajnokságot; Benito kollégánk a mercato utolsó utáni perceiben kölcsönben a Sportklubhoz szerződött; de ez mind semmi ahhoz képest, hogy Drogba elmerült az óceánban. Tovább után az Interrel is foglalkozunk picit.
A bevezetőben nem mertem leírni a Gazzetta beharangozójának jóslatát, nehogy az Anonymus csoport Inter-érzelmű hackerei feltörjék a blogot. Strama ugyanis szellemidézésre készül: állítólag a Gasperini-éra lezárása óta a tenger mélyén egy palackban pihenő három védős felállást halászná ki. Ha tényleg előkaparja az egy éve nem látott rémséget, abban az esetben a Ranocchia, Samuel, Juan Jesus trojka cövekelne hátul a meggyógyult Handanovic előtt. Ebből a trióból két embert nyugodt szívvel indíthatnánk bármelyik borsodi falunap lassúsági versenyén, a harmadik beállítása meg akkora kockázatot jelent, mint Paudits Bélára tenni az összes spórolt pénzünket a szkanderbajnokságon.
Jaj, csak a középső legyen, jaj!
Hétközben tatárjárás lesz Milánóban, szóval elképzelhető egy-két eddigi alapember, például a Roma ellen hibázgató Silvestre-Gargano újfiú-páros kispadon felejtése. Ott – mármint a cserék között – többünk szívét melegséggel eltöltvén ismét felfedezhetjük a 4 hónapnyi kihagyás után visszatért Ricardo Alvarez nevét.
A Torino kicsit a Conte-féle bajnok Juventus 4-2-4-es hadrendjét másolja, ezért lenne szükség a megerősített (?) hátsó sorra. A bikák támadónégyesének két szélsőjét, az Interben egy (de nem akármilyen) meccsen pályára lépett fiatal szlovén svájci-szerb Stevanovicot és a korábbi leccei Vivest kellene elsősorban kiradírozni Zanettinek és/vagy Pereirának. Nem árt figyelni a Borriello-Bogdani-Budan B-betűs hulladék vonalat követő Bianchira, valamint a két évet az Inter keretében is megfordult Alessandro Sgrignára, akinek már van gólja idén.
2008-ban találkozott legutóbb a Fiat fővárosában a két csapat, akkor Maicon és Ibrahimovic mellett a nők megerőszakolása helyett még a futballra koncentráló Mancini góljaival 3-1-re győzött a José-gépezet. Nyolc mérkőzéses veretlen szériája van az Internek Torinóban, utoljára 1994. februárjáig kell visszamennünk, hogy Toro-sikert találjunk (2-0).