Lucio Juventusba igazolása alapvetően sokk már önmagában a klubváltás miatt is, másodszor meg a legjobb védőnk lett kivágva, mikor a másik három gyengébben teljesítő szerződése egyszerre jár le, mégis ő megy. Handanovic érkezésével minden második interes Milan-mezes julio cesaros rémálomból ébred jeges verítékek között, apránként mindenki a legrosszabbra gondol. Elégedetlenség, csalódás, értetlenkedés, anyázás. Nehéz optimistának maradni, ez kétségtelen. No de nem korai ez még?
Az is kétségtelen, hogy teljesen hiteltelen vagyok már az optimista hozzáállásommal, ugyanis én Gasperinit, és a köré érkező igazolásokat is lelkendező belemagyarázással fogadtam, totálisan tévesen. Gasperiniről annyit, hogy kb. akkora meglepetés volt az ő ilyen szintű buktája, mint Conte veretlen bajnoki címe. Lényegében az érzelmi gyomrosokon kell túl tenni magunkat és szimplán azt nézni, mi történik.
Lúcio Juventusba igazolása elég rosszul hangzik, de összességében nem történt tragédia. A Juventusnál az elmúlt évek címergyalázása után pénz, ékszer nem számít alapon, köszörülni kell a csorbát. Velük valószínűleg nem fogunk tudni versenyezni, a mi kis spórolós, minden „egy jó igazolásra kettő rossz jutó” politikánkkal. Mi villantottunk a közelmúltban, most egy lassabb építkezés zajlik nálunk, a legfontosabb, ami évek óta nem megy: az elvárások reális belövése. Lucio elmegy a Juvéba, áruló, féreg, stb. Nagy kaland, jövőre még jó lesz, aztán padozni fog, majd haza megy. Sokkal fontosabb, hogy a helyére érkező (?) Silvestre (vagy bárki más) megüsse a szintjét és hosszabb távon számítsunk rá. Lucio távozásában egyébként igen sok a zavaros tényező, a legvalószínűbb, hogy Stramaccioninak nem kellett, onnantól kezdve kár a gőzért és a hisztiért.
Julio Cesar nyakára ide lett hozva Handanovic, az azóta érkező kommentek tematikája Milanba való távozását rémvizionálja, amire valljuk be, van sansz. JC nem akar menni, de a fizuja kurvára útban van, úgyhogy addig megy majd valószínűleg a randizás, amíg JC nem megy el. A legjobb az lenne, ha valamelyik újgazdag klub bejelentkezne érte, esetleg belemenne a közös szerződésbontásba. Ellenkező esetben akár az is elképzelhető, hogy 4,5 millával ki van zárva az edzésekről, vagy végkielégítést kér, és 1,5 millás fizuval aláír Milanhoz. Ha utóbbi kettő nem következik be, akkor igazából az érzelmi gombócot kell lenyelni és kész a sztori. Felbontjuk a szerződését és átmegy a Milanba? És? Mivel nekünk már itt van Handanovic és JC elengedését megúsztuk pénzveszteség nélkül, akkor a fene bánja. Ott lesz még kb. 2 évig, Handanovic 5 év múlva lesz annyi, mint most JC. És az idővel várható teljesítménybeli különbséget ne is említsük.
Az egyik legfontosabb tényező, hogy Mourinho-éra óta legelőször úgy néz ki, a megfelelő edzővel vágunk neki a szezonnak, ami rengeteget számít. Conte is zömével B-kategóriás játékosokkal veretlenül lett bajnok, előtte meg a kontárok hasonlóan erős kerettel csak kínlódtak. Ha ezt nem is várjuk el, egy okosan összerakott kerettel Strama odaérhet a BL-helyre, más tervünk jövőre nem lehet. Palacio és Mudingayi nem a fiatalítási projekt alappillérei, de előbbi az überstatikus és középszerű Pazzini helyett leírhatatlan előrelépés lehet, míg Mudingayi jó esetben a legkevesebbet kereső, legtöbbet güriző, nem mellesleg azt megfelelő szinten hozó emberünk lehet. Mindegyik alapvetően logikus lépés, a Zarate-Forlán kettőssel ellenben jó formában, évek óta jól teljesítően érkeznek, és nincs ligaváltási rizikó sem.
A többi érkezővel egyelőre várjunk, Maicon helyére vagy Debuchy vagy Cissokho érkezik, a támadószekcióba pedig Destro; Pazzini eladása és Forlán szerződésbontását követően. Castaignos esetleges távozása nem túl jó hír, de ha Destro érkezik talán belefér, ugyanis visszavásároltuk Longót, szóval fiatal csatár talentumokból nem fogunk rosszul állni, a hollandért érkező 8 milla pedig szépen csillog ínséges időkben. Nem lesz egy világverő csapatunk, de lesz egy kiegyensúlyozott és nem horribilis összegeket kereső, összességében minőségi keretünk, és nem utolsó szempont, hogy Mou óta először vásárolnak az edzőnek. Amit kitudja miért, de sem Benítez, sem Gasperini, sem Ranieri nem tudott elérni.
Ami a poszt mondanivalója: fontosabb, hogy kik érkeznek a távozó kedvencek helyére, mintsem az, hogy most a riválisok kikre csapnak le, a perpillanat kiebrudalt, egyébként rövidtávon pótlást igénylő emberek közül. Ennek szurkoljunk.