One Step Closer

Kellemes kis vasárnap délutáni kikapcsolódásban reménykedhettünk, azonban a srácok úgy gondolták, kis ‘szívizom-erősítést’ tartanak nekünk, nem először. 

Újabb meccs, újabb esély a felzárkózásra a tökutolsó, már kiesett Cesena ellen a San Siroban. Stramaccioni nem változtatott a hétközi győztes taktikán, megmaradt a karácsonyfánál, maga a kezdőcsapat is csak két helyen változott, bekerült Castellazzi a megsérült Júlio César helyére, valamint most Obi kezdett Sztankovics helyett. Ismét egy olyan 11-et rakott össze a mester, amibe nehéz belekötni.

A játék képe olyan volt, amilyet vártunk: én már rég láttam ennyire nagy kedvvel, ötletesen és gyorsan gurigázó Intert, más kérdés, hogy eredményességgel nem párosult, a legnagyobb helyzeteket is eltöketlenkedték Pazziniék, vagy ha nem ez történt, akkor Antonioli majd’ mindig ott volt valami bravúrszerűséggel, neadjisten szimplán balszerencsénk volt. A Cesenának az első félidőben szinte egyáltalán nem volt lehetősége, a másodikban elvétve megiramodtak egy-egy kontrával, de azokból viszont valós veszélyek alakultak ki (Strama egyik meccs utáni interjújában kiemelte az ellentámadásokkal szembeni védekezést sarkalatos és mindenképpen javítandó pontként). Ezekkel együtt még a benyelt gólnál (ami előtt egy büntetőt kellett volna kapnunk az Álvarez elleni szabálytalanság miatt) is azt éreztem, hogy nem kaphatunk ki, csak idő kérdése volt, mikor lőjük meg azt a hőn áhított gólt. Szerencsére igen hamar meglett, hasonlóan szerencsés volt, mint az övéké, de annyi baj legyen. Meg kell említeni ismét a fiatal mester érdemeit a győzelemben, ugyanis formációváltást eszközölt Zárate beállításával, átálltunk rombuszra, és lehet mondani, hogy végül ezzel vitte be a döntő csapást.

 

Obika

A világ vicce lett volna, ha nem nyerünk, szerencsére hoztuk a kötelezőt végül, és úgy megyünk neki a Parma (i), Milan (o) hétnek, hogy négy darab 55 pontos csapat tülekedik a harmadik BL-helyért. Izgi lesz, de csak ismételni tudom magam: ha ilyen marad a játék és a hozzáállás, valami egészen szép is kisülhet ebből.

Pontok:

Castellazzi – A gólról nem tehetett, ellenben volt bravúrja is, kellett a győzelmünkhöz. (6,5)

Maicon – Jó látni, hogy van kedve futballozni, a hibák ugyan be-becsúsznak, de ezért a kopasz brazilért néha-néha már lehet lelkesedni – újra. (6)

Lúcio – Elbirkózott Mutuval és Iaquintával is, nem sokszor maradt alul. (6)

Ranocchia – Reménykedünk, hogy ezt a formáját állandósítja, és végleg leszokik a meccsenkénti egy ordító baromságáról. (6)

Nagatomo – Ma nagyon tetszett, felszántotta a bal oldalt, gólt is lőhetett volna volt csapatának, ha Antonioli nem szedi ki nagy bravúrral a lövését. (6,5)

Obi – Számomra nem okozott csalódást már jó pár meccse, most pedig feltette a ‘koronát’ az utóbbi hetekben nyújtott játékára. Végighajtotta a 90 percet, megérdemelte azt a fura gólt, amondó vagyok, hogy helye van a jövő Interében(7)

Cambiasso – Nem mondom, hogy megtáltosodott, de a tegnapi játékában sok kivetnivalót nem találtam – más poszton is játszott, most a 3 középpályás közül ő volt leghátrébb. Végre sok-sok szerelést láthattunk tőle. (6,5)

Guarín – Ő is alakulgat, úgy tűnik, idény végére igazán beindul. Egyelőre a lövések nem igazán jönnek be, de egyszer el fog sülni a lába cefetül, és kiköltöztet valahonnan egy pókcsaládot. Hátha pont a Derbyn jön el ez a pillanat… A gólpassza okos és szép is volt egyben, én egy újabb bikázásra számítottam, szerencsére kellemes meglepetést okozott a kolumbiai. (7)

Álvarez – Ha szerencséje van, ma ismét gazdagabb lenne egy góllal, és a játéka is egy fokkal jobb volt, mint szerdán. A negatívum a sok labdacipelés, de hátha majd kinövi. (6,5)

Pazzini – Szegény, pedig most megkapta a kiszolgálást, de Antonioli úgy gondolta, nem ez az a meccs, ahol visszaszerezheti elvesztett önbizalmát. Kihagyta a kihagyhatatlant is. (5)

Sneijder – Jé, neki is van kedve! Kapja be, hogy nem tudott egész idényben így játszani… Azok a kis testcselek, az ezekből indított gyors, pontos passzok annyira kellenek a csapatnak, hogy nagyon. 3 meccs, ne sérülj meg, vazze! (6,5)

Milito – Hozott egy átlagosat, és helyzetkihasználás terén folytatta lecserélt kollégája munkásságát. (5,5)

Zárate – Győztes gól csereként, mi kell még? Pár hete nem gondoltam volna, hogy valaha is mást fogok érezni a szánalmon kívül, amikor meglátom a fejét, de Strama kinevezése óta futballistának tűnik. (6,5)

Poli – Még mindig nem értem, miért nem stabil kezdő, de egyszer csak belenyugszom. Illetve nem, nem szeretnék belenyugodni. (-)

Stramaccioni – Tartom a véleményem továbbra is, nyáron ki kell nevezni ‘állandóra’. Szerethető figura, jól keveri a lapokat, meccs közben formációt vált(amivel meghozza a sikert). Akkora pirospontokat gyűjt meccsről meccsre, hogy lassan nem lesz elég rá egy ellenőrző. (7)