Ha nem volt elég nektek, hogy hetente átélhetjük a mélytorkozás fenséges gyönyöreit, akkor most szólok, hogy erre a hétre kettő is jut. A Cote d’Azur után elmegyük Nápolyba is, hogy jól megráncigálják a már nem is létező oroszlán bajszát. Olyanok vagyunk, mint egy kicsi, tudálékos, szemüveges nímand a suliban. Mindig a mi fejünkkel pucolják ki a wc kagylót a többiek, a takarítónő nagy örömére. A baj az, hogy eddig ez csak az erősebbek kiváltsága volt (bezzeg mikor mi voltunk a hangadók), de jelen pillanatban Pierre Richard is Alain Delonnak tűnne mellettünk, csak az nem törli belénk a lábát, aki arra sem tart méltónak, hogy ránk lépjen. Kemény szavak, tudom, belegázolok pár kolléga lelkivilágába, de fel kell készülnünk, egy Napoli meccs előtt az elkerülhetetlenre. Viszont van egy ember, aki, még sem tart minket az év vesztesének. Szerencse vagy sem, de pont, ezt urat bíztuk meg a csapat vezetésével.
„Hiába kongatják a vészharangokat, nincs okom a távozásra. Haladunk egy úton, és nem az számít, hogy most hol tartunk, hanem, hogy az út végén hová lyukadunk ki. Minden csapat életében vannak gyengébb időszakok, egy enyhe hullámvölgy elért minket is, de ura vagyok a helyzetnek. A játékunk még mindig nem hagy semmi kívánni valót maga után, tulajdonképpen nem is láttam meccset, ahol vereséget érdemeltünk volna. Ez kizárólag szerencse kérdése, egyszer minden megfordul, higgyenek nekem. Ha már itt tartunk, eddig mindenhol akadályozott némi pechszéria Angliában és Spanyolországban is, de, ha fejben nem hisszük el, hogy ez változhat, akkor soha nem is fog. Mi mindig kiadjuk magunkból a maximumot, az már igazán nem a mi felelősségünk, ha az ellenfél többet tud, mint, ahogy vártuk.
A futballban nem minden a gól. Ugyan bizonyos hangok szerint, gólra játsszák ezt a játékot, de én ezzel nem teljesen értek egyet, hiszen nekünk Marseille-ben is gólokkal felérő helyzeteink voltak. Minden úgy, ahogy meg volt rajzolva, vegyük például Stankovics lehetőségét. Sajnos a kapus rossz helyen téblábolt, ez jól jellemez egy ilyen pechszériát. Vagy a franciák találata: Andre Ayew nem túl magas futballista, mégis háromszor fejelhetett kapura, ki gondolta volna, hogy negyedszer is megpróbálja, ha háromszor nem sikerült neki? Ad abszurdum. Ez előre kiszámíthatatlan volt, ahogy az is, hogy Chivunál gyorsabb, erősebb, ruganyosabb és koncentráltabb. Tipikus szerencsétlenség.
Nap, mint nap, látom Chivut, és elmondhatom, hogy meggyőző teljesítményt nyújt, semmi esetre sem hagynám ki a csapatból. Meg csini a fejvédője is, segít, hogy ne egy homogén csoport legyünk. Szeretem a változatosságot, ezt imádom Pazziniben is. Tudják, bizonyos szempontból ez egy igen heterogén társulat, mindenki tud labdát kezelni, labdát vezetni egy-egy passzra is hajlandóak néha napján. Giampaolo teljesen más, ő ettől eltér, különbözik, segít, hogy sokszínű legyen a csapat, ezt őszintén csodálom benne.
Thiago Motta távozása érzékeny veszteség, de már megtaláltuk a helyettesét. Hála az égnek, felgyógyult Dejan Stankovics, aki, olyan mint egy új igazolás. Friss vérként hat a csapatra, új színt hoz majd a játékba, egy üde színfoltja lehet a bajnokságnak a következő 4-5 évben. Tökéletesen szerel, ha belevezetik a labdát. Nagyszerűen helyezkedik minden bedobásnál. Mélységből szervezi a játkunkat, mindegyik passza aranyat ér, amelyik nem az ellenfélnél köt ki. És még mindig irgalmatlan nagy bombái vannak, a zárt kapus edzésenkein. Persze kell idő, hogy beépítsem Motta helyére, hisz mindössze kilenc éve a csapat tagja, és a jó munkához idő kell, ez az alapelvem. De, amint megszokta a közeget, magasztosabb célokért is küzdhetünk.
Hogy ejtsek pár szót a Napoli meccsről is: nem hiszem, hogy nagyon tartanunk kéne a nápolyiaktól, stabil, jó csapatunk van. Sokat kivett belőlük a hétközi BL forduló, míg mi okosan rápihentünk az odavágóra. Mindent csak módjával, ne ronstunk ajtóstul a házba. Egy támadó szellemű csapat felállításán gondolkoztam, úgyhogy most felmerek küldeni két csatárt, de így Sneijder sajnos a padra szorul, nem engedhetjük meg, hogy felboruljon az egyensúly. Gondolom megértik. Elismerem, olykor túl óvatos vagyok, a vészesebb meccseken elég lesz elől Pazzini is, meg tudja oldani a fiú, bízom benne, igazi futballista vére van. De a Napoli nehéz terhelése miatt, elbírunk két csatárt is. Fő a biztonság. Felvetettem a szövetségnek, hogy ott állhatna a kapuba César mellett Castellazzi is, becserélnénk két mezőnyjátékosra, de a reform ötletemet elvetették. Nem tudják, hogy mi a futball jövője. Előre szólok, van rá esély, hogy a hétvégén gólt lövünk, de, ha mégsem akkor se csüggedjenek, a gól másodlagos, az útunkon haladjunk, ahogy terveztük, semmi sem állíthat meg. Bár a Napoli talán igen, de ez már csak Fortunán múlik.” – hangzott Claudio Ranieri nyilatkozata a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.
Napoli: De Sanctis- Campagnaro, Cannavaro, Aronica- Maggio, Gargano, Inler, Dossena- Zuniga, Lavezzi, Cavani.
Inter: Julio César- Zanetti, Lúcio, Samuel, Nagatomo- Poli, Stankovic, Cambiasso, Sneijder- Forlán, Milito.