Rendhagyó módon köszöntjük a születésnapját ünneplő egykori árulót aranylabdást. Luis Figo ma tölti a 39-et, de a szokásos, pályafutást összefoglaló, videókkal megtámogatott összeállítás helyett személyes élményeimet idézem fel 2008. márciusából. A portugál szélső egy ásványvizes reklámfilm-forgatás kapcsán járt Magyarországon, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ott lehetettem a budapesti sajtótájékoztatón. Az alábbiakban a bő három évvel ezelőtti események felidézése következik.
A Four Seasons Hotelbe, Budapest talán legburzsujabb szállodájába hirdették meg a sajtótájékoztatót. Úgy negyed órával a kezdés előtt érkeztem az objektumhoz, melynek főbejárata előtt már kisebb tömeget alkottak a médiamunkások. Megállt három autó, az egyik menő fekete tragacsból kiszállt egy jóképű fickó sapkával a fején, megszólalásig hasonlított Urbányi Pistára, Figóra. Kiderült, hogy ő Galambos Dániel a Képes Sporttól…A mellettem álló két tévéshez odasunnyogott egy fiatal külföldi srác, érdeklődött, kire várakozik itt a nép. Mikor a kolléga közölte a Luis Figo nevet, a gyerekben megfagyott a szar. Közben megkaptuk az információt, hogy Lajosunk már bent van az épületben. Szerencsére a sajtós regisztráció eredményeként a nevem ott díszelgett a VIP-listán, így Galambos úrral kettesben célba vettük a különtermet. Útközben még két rostán át kellett esni, a „megpróbáltatásokért” cserébe dögös hostesslányok mosolyogtak rám (nem hiába, új frizura, centenáriumi Inter-mez), akik a kezembe nyomták a fapados sajtóanyagot.
A különteremben találtam egy egész jó helyet a Nemzeti Sport stábja mellett. Nagyon sokan voltunk, az asztal előtti legjobb placcokat már rég elfoglalták. Előttem egy bombázó csaj operatőrködött, kedvesen felajánlotta, hogy nem muszáj 2 és fél percenként megfordulnom és az ajtót fürkésznem, szól, amikor meglátja Lajost közeledni. Nem szólt. Hirtelen megjelent fekete sportzakóban, fehér ingben, igazán pompásan festett. Millióezer vaku csattanása közepette csücsült le, jobbján a nemmondjukkimilyen ásványvíz főmuftija, balján a tolmácsa ült. Felálltam fotózni/videózni, láttam rajta, hogy kiszúrta a tömegben a maglia centenáriót.
Kezdetben angolul vakerált arról, mit keres itt, majd kérte, hadd folytassa portugálul, mert úgy könnyebben tud beszélni a vízről…Először „sintkiralyi„-nak ejtette, a végén egész jó magyarsággal mondta vigyorogva: „Szeretem Szentkirályi”. A kötelező reklámkörök után jöhettek a szakmai dolgok. Kérdezték például Filkor Attiláról (emlékszik rá, dicsérte), az arab szerződésről, marad-e az Interben (előbb meg kell nyerni a scudettót és a kupát, aztán ráér vele foglalkozni), visszatérne-e a Sportinghoz, milyen a viszonya Mancinivel (diplomatikus válasz I.), szerepelne-e pályafutása után filmben (talán), miért botladozik az Inter a nemzetközi porondon (diplomatikus válasz II.), stb., stb. Imre Mátyás az nb1.hu-tól arra volt kíváncsi, nem gondolt-e rá, hogy magyar klubban fejezze be a pályafutását. Lali mosolyogva válaszolta, hogy még nem keresték meg, de ha közbenjárnak az érdekében, elgondolkodik az ajánlaton. Érdekességként kapott egy ásványvizes logós kék-fehér 7-es számú mezt, végül a magyar futballakadémiák növendékei mehettek oda hozzá parolázni.
Az igen szűk program miatt egyéb nyalánkságokra nem volt lehetőség. Óriási bravúrral, több fotós testén keresztül vágva sikerült valahogy az asztalához tolakodnom, s az orra alá dugnom Misur Tamás Internazionale c. könyvét szignálásra – természetesen az őt bemutató résznél kinyitva. Aláírta! Aztán ennyi. Közös fotóra esély sem nyílt, rengetegen vették körbe, végül távozott. A bombázó operatőr leányzóval viszont összehaverkodtam, még le is filmezett, amint mutatom az „ereklyémet”, ittunk is egy bambit (nem Szentkirályit, hehe).
Kifelé menet megnyíltak előttem az ajtók – szó szerint. Egyedül baktattam le a lépcsőkön, a főbejárathoz érve kedélyesen kinyitották az ajtót a portások, majd mint egy Oscar-gálán, végigmentem a tömeg előtt. Mindenki bámult, zavarbaejtően jó érzés volt.