Mióta Pongrácz doki – már én is elkezdtem – ki lett nevezve, szinte egyből azt találgatja mindenki, hogy lesz ebből a keretből működőképes 3-4-3, vagy melyik válfaját tudja életképesen interpretálni az ősz tréner. Próbálunk mindenre tekintettel lenni és megtippelni, melyik felállás lenne a legjobb számunkra és azért köze legyen Gasp elképzeléseihez is.
A triplázó szezon kulcsmomentuma az volt, hogy Mourinho kieszelt egy olyan taktikát, ami kellően offenzívvá tette, viszont a csapat a stabilitását is megtudta őrizni. Volt egy feltörhetetlen védelmű csapatunk, aminek a kezdője tele volt támadókkal. Ugye ilyenkor jön az ordító közhely, hogy a felállást meg kell tudni tölteni tartalommal. Beniteznek ez már nem sikerült. Megkapta ugyanazt a felállást és kezdőcsapatot, amivel Mou sikert sikerre halmozott, de egy kategória volt a mutatott játék között. Tegyük hozzá, hogy Benitez kapott egy összeomlott Militót, egy hullafáradt Sneijdert, a cserepadra meg Coutinhot és Biabianyt. Viszont Benitez munkája artériás sebből vérzett, hiába volt rengeteg hiányzója, maga a játék teljesen kilátástalan és elképzelés nélküli volt, amit nem lehet csak a sérültekkel és a hiányzókkal magyarázni. Beniteznél már probléma volt a soktámadós felállásból, a szélső védők eléggé magukra lettek hagyva, emlékszünk Chivu kitörésére a Roma elleni meccsen, illetve Maicon porig alázására Bale által a WHL-en. Illetve a csapat egyszerűen képtelen volt megtanulni ezt feltolt védelmű, labdatartásos játékot. Benitez több szempontból is megbukott, képtelen volt alkalmazkodni, totális ötlettelenség, hullámzás, játékszínvonal óriási visszaesése.
Onnan is látszik, hogy a spanyol tréner valamit szörnyen benézett, mert Leonardo alatt egyből elkezdett muzsikálni a csapat, ha ez a védelem szétesésével is járt, de a pontokat termelte rendületlen. Leo az őszinte és ész nélküli támadó foci híve volt. Nála is felfedezhetőek voltak taktikai elcsúszások. A brazil tréner egy egészen egyedi egy szélsős rendszert játszatott, de a probléma nem ez volt lényegében, hanem a védelem és a középpálya szervezettségének legalapvetőbb szintű hiánya. Az hagyján, hogy se Pandev se Eto’o nem járt már vissza úgy, mint Mou alatt megszoktuk, de hogy Cambiasso és Thiago Motta madártávlatból figyelte az ellenfél támadásait, az már sok volt, lett is belőle egy 0-3-as derbi, meg 2-5-ös Schalke elleni BL-meccs. Lényegében azért is felesleges és nehéz is, mind Benitez és mind Leonardo taktikáját elemezni, mert mindkettő ezer sebből vérzett és nem feltétlen felállás-függő problémák voltak, hanem kommunikációs és utasítás jellegűek.
Gasperinire rátérve, talán az első és fontos előrelépési tényező ez lehet, hogy a feladatok ki lesznek osztva normálisan, emellett a csapat képes lehet egy arányos játékra, ami megteremti a védekezés és a támadás közötti egyensúlyt. Gasp Genoájára hétköznapokban a látványos támadófoci, a nagy meccseken pedig a masszívság volt jellemző. Ideig-óráig, ugyanis az EL-szezonban látványosan visszaesett a csapat, ami a kettős terhelésnek is betudható, illetve a folyamatos játékos jövés-menésnek. De tegyük hozzá, hogy míg abban a szezonban ahol a BL-helyekért harcoltak, Milito volt a középcsatáruk, mikor a hanyatlás jött, utána már a nálunk teljesen kiégett Crespo, a középszerű Floccari, vagy a használhatatlan Suazo. Azért az ilyesmi nem teljesen mindegy. De talán az sem elhanyagolható tényező, hogy a később Sztankovicsot, Zanettit, Muntarit és Vieirát is kiszorító Motta helyén Zapater vagy Hardzsa játszott. Részletkérdés, Genoa mint feltörekvő klub megroppant az állandó játékos-exodustól és inváziótól, aminek Gasperini itta meg a levét.
Most a sötétben tapogatózunk. Nem tudjuk, hogy Gasperini mennyire sokoldalú taktikai formációkat tekintve. A Genoánál legtöbbször a 3-4-3 -as felállást alkalmazta, de volt ez 4-3-3, 3-5-2 és 4-4-2 is. Ami egyből szembeötlő, hogy ezek szélsőkkel operáló rendszerek. Központi játék egyedül a 3-5-2 -es rendszerben feltétlezhető, ami finomítva 3-4-1-2-ként kellene, hogy funkcionáljon. Hirtelen ez a rendszer feküdne a csapatnak, ha jelenlegi keretből indulunk ki. Ez a felállás ugyanis nem áll távol a rombusz középpályás felállástól, a 4-3-1-2-től. Ez a rendszer a támadószekcióból elveszti a széljátékot viszont a középpályán hangsúlyozottabban jelenik meg, felfoghatjuk a 4-4-2 és a rombusz középpálya érdekes keverékeként is. A jelenlegi kerethez talán ez lenne a legalkalmasabb.
Ezzel a felállással talán elérhetnénk azt, ami több ember eszébe is bevillant már, Maicont közelebb tudni a kapuhoz, a támadásokhoz gyakrabban tudna csatlakozni. Zanetti ezirányú passzivitásával pedig tudná a középpálya tolódással kompenzálni Maicon fellépéseit. Viszont tegyük hozzá, hogy a szélekre koncentrálódó jellegét kis túlzással elveszítené a csapat, itt már inkább a 3-3-2-2 vagy 3-3-1-3 felállás fele tendálnánk, bár a támadó harmadban Eto’o és Maicon szélről indulna vagy ott mozogna leginkább. Lényegében a védekezés megoldása a lényeg, ott áll vagy bukik minden. Egy felállás legfontosabb alapkritériuma, hogy szinte mindenre tudjon reagálni, bármilyen ellentaktikát és felállást tudjon kontrollálni. Ezért volt verhetetlen a Mourinho-Inter, mert ugyanazzal a felállással legyőzte a Chelsea-t, a Barcelonát és a Bayernt. Egyik csapatnak sincs egy hajszálnyi köze sem egymáshoz.
A 4-4-2-es rendszerbe gyakorlatilag felesleges is belemenni, mondjuk ha nagyon akarnánk ki tudnánk tenni egy ilyen csapatot is, de igazi embereink nincsenek meg hozzá. Sneijder posztját lenne nehéz megtalálni és ezáltal akár a középpálya stabilitása is sérülhetne. Ettől függetlenül akár működhetne is, csak eléggé elütne attól amit a csapat az elmúlt 3-4 évben játszott. Még a mancinis időkben próbálkoztunk ezzel, bár elég halott ötlet volt, szélsőink akkor sem voltak, Sztankovics és Zanetti küzdött a széleken, (Van der Meyde, de a hozzá hasonló próbálkozásokat inkább hagyjuk is) több-kevesebb – inkább kevesebb – sikerrel.
A 4-3-3 problemtikája szintén hasonló: szélsők hiánya. Sneijder helyét megtalálnánk ebben a rendszerben is, és ha nagyon akarnánk, ki tudnánk tenni egy ilyen csapatot is, de ha Maicont nem tesszük fel támadó szélsőnek (amit nehéz elképzelni, hogy bárki is megfog lépni), akkor biza igazolni kellene valakit, mert nincsenek szélsőink. Eto’o az egyik oldalt lehozza, de másikra sem Pandev, sem Coutinho nem igazi megoldás. El lehetne játszani a gondolattal, hogy Sneijder megy ki szélre, de az talán a középpálya eldarabosodásához vezethetne. Egyszerre a pályán Cambiasso, Motta és Sztankovics túl sok lenne. Ehhez a rendszerhez vagy egy szélsőt kellene igazolni, vagy ha Sneijdert kitesszük szélre, ami több szempontból is rizikós, akkor a középpályára egy box-to-boxot vagy irányító jellegű játékost, előbbire Guarin utóbbira Banega lehetne az ideális megoldás. Előbbi a labdák felhozásával segítene, utóbbi pedig a középpálya átlövésében lenne segítség, ugyanis a 3 labdaszerzős felállás azért is bukott meg több ízben, mert labdabirtoklás minőségét szörnyen lerontotta, az összjátékot és a támadásépítést, teljesen ellehetetlenítette és lelassította.
Ugye mindez csak találgatás. A távozó és érkező játékosok, nagyban befolyásolják majd, hogy mégis melyik felállás élvezi majd a prioritást. Nagy kérdés az, hogy a vezetőség támogatja Gasperini elképzeléseit és az ő kívánsága szerint igazol majd, hogy a rendszert életre tudja hívni, vagy valami hasonló ismétlődik meg, mint tavaly Benitezzel, hogy a vezetőség az adott kereten belül kicserélt pár embert és nesze neked, dolgozz ebből. Sok múlhat ezen, viszont azt se mondhatnánk, hogy Gasperini keze meg lenne kötve, hogy ha mégsem kapná meg a célpontjait. Ugyanis több sokoldalú játékosunk van, aki több poszton is bevethető és nyugodtan támaszkodhatunk Gasp kreativitására is. Talán nem véletlenül tartják az egyik legsokoldalúbb és legfelkészültebb edzőnek a jelenlegi olasz edző szcénában. Mindenesetre jó esélyekkel indulunk – ha triplázni nem feltétlenül kell Gasppal sem -, hogy a Benitezi fájdalmas fogalmatlanságot és a Leonardo-féle siralmas káoszt idén ne fedezhessük fel, szeretett csapatunk játékában.