Bár a hivatalos honlapon még mindig nem szerepelt kész tényként, azért a nyilatkozatokból és hírekből már biztosan kijelenthető, hogy Leonardo 6 hónap interes ténykedés után továbbáll, és a Paris SG-t szolgálja tovább, ráadásul nem is edzői minőségben. Néhány magvas gondolatot megérdemel az Inter-történelem eme kicsiny, de annál eseménydúsabb időszaka, mialatt a brazil a kedvenceinket irányította, több-kevesebb sikerrel…
Karácsony után még csak találgathattunk, vajon mi sül majd ki Moratti azon érdekes döntéséből, hogy egy tapasztalatlan ős-rossonerot nevezett ki a szakmai munka irányítására.
A kezdés egész bíztatóra sikeredett, egy teljes fegyverarzenállal ránk támadó Napolit fektettünk magabiztosan két vállra, néhol igen pofás és felszabadult játékkal. A kulcsszó az utóbbi volt, Leonardo érkezése láthatóan átszakította a lelki gátakat a játékosoknál, nyoma sem volt a Benítez alatti görcsösségnek és tanácstalanságnak, helyére jött valami egészen más… Egy megalkuvás nélküli támadófoci, ami ugyan kissé szervezetlennek tűnt, de eleinte hozta az eredményeket szépen. Jöttek sorozatban a győzelmek(egyszer beütött ugyan a krach is a Friuliban), fordítások, köztük egy örökké emlékezetes derbivel(Pazzini diadalmas debütálása is ekkor történt), amikor a Palermo látogatott a San Siroba.
Januárra datálódott még a második Napoli elleni ütközet, mikor is egy heroikus csatában, büntetőpárbaj után jutottunk be a Coppa Italia elődöntőjébe, így az év első hónapját igen sikeresnek könyvelhettük el. Februártól azonban már elkezdett erősen ráncolódni az kék-fekete hívek homloka, ugyanis két nem várt, igen fájó pofonba futott bele a csapat(Juventus, Bayern München), ezzel egy időben továbbra sem rajzolódott ki egy világos koncepció a csapatjátékban, noha Leonak plusz pontként fel lehet írni, hogy a cserékkel meglepően sok alkalommal nyúlt bele jól a meccsekbe.
A tavasz beállta rögtön meghozott egy azóta klasszikussá vált Bajnokok Ligája-csatát, aki látta, bizonyosan sosem felejti el.
Ezzel sajnos egy időre ki is fújtak a pozitívumok, mert ugyan a bajnokságban hoztuk a kötelezőket, április elején nagyjából történelmi nagyságú pofonokat kaptunk a Schalkétól és a Milantól, és akkor realizálódhatott mindenkiben, akinek esetleg addig nem volt világos: Leonardo edzői tudása nagyon kevés ezen a szinten. A BL-kieséssel és a Derby-vereséggel eldőlt, hogy az idényben két reális cél maradt: bebiztosítani a dobogót, valamint megnyerni az Olasz kupát. Szerencsére ezeket viszonylagos magabiztossággal megoldotta a csapat, noha még mindig irdatlan mennyiségben jöttek a kapott gólok, szerencsére társultak melléjük az ellenfél hálójába elhelyezett labdák is, így a brazil mester interes pályafutása egy szép diadallal végződött.
Mérlege az Internazionale kispadján minden frontot figyelembe véve: 32 mérkőzés, 21 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség, 63:42(!)-es gólkülönbség.
A számokat és a mögöttünk hagyott félidényt figyelembe véve csak egyetérteni tudunk Moratti néhány napja elhangzott szavaival, aminek a lényege a következő volt: Leonardo helye nem a kispad mellett van. Szerencsénkre jött neki ez a lehetőség volt csapatától, ahol innentől kezdve technikai vezetőként dolgozhat tovább. Csakis a legjobbakat tudjuk neki innen a távolból kívánni, grazie, Leo!
Tűkön ülve várjuk az utód bejelentését…