Giampaolo Pazzini még pályára sem lépett, már közönségkedvenc volt. A Palermo ellen 0-2-nél üdvrivalgás fogadta a San Siróban, mikor a szünetben beállt és debütált Inter mezben. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, Pazzo volt többször megmentő, aztán vitaalap, majd végül kérdőjel. Pazzini nem vallott szégyent, inkább csak színt. Továbbiakban taglaljuk ,miért is.
Egy bizonyos sportág fejlődését vagy a kiugró tehetségek vagy az innovatív (különleges) egyének generálják – ami ugyanúgy visszahat a sportolóra is. Új kritérium-rendszereknek kitéve képtelen azonosulni a nóvummal. Először a sportszer feletti uralom fejlődött, ezáltal megváltozott a játék sebessége, ez kihatott a fizikai felkészítésre, később a játék elméleti bázisa nőtt, és így tovább napjainkig.
Manapság egyre többször hangzik el egy adott játékossal kapcsolatban, hogy régi stílusú, úgymond lejárt aktualitású labdarúgó. Kétségtelen, hogy posztonként is óriási fejlődésen ment keresztül a labdarúgás. Hol vagyunk már a képzetlen, csak rombolni tudó, emberevő középhátvédektől. Manapság egy középhátvéd legfőbb erénye a gyorsaság, technika és a játékintelligencia, ami a helyezkedésnél kulcstényező. Korunk legjobb középhátvédei ilyenek. Thiago Silva csatárokat megszégyenítően gyors, szörnyen technikás. Piqué szintén, képtelenség egy az egyben megverni és tud vészcentert is játszani. Lucio, bár más idők gyermeke, egyébként ő is tökéletesen illik ebbe a kategóriába, meg is előzte a korát, és unikális volt mindig is valójában.
Az ész nélkül robotoló labdaszerzők mára szintén technikásnak, látnak a pályán, remekül passzolnak, rúgótechnikájuk van, intelligensek. Cambiasso, Essien vagy Yaya Touré a jelenlegi csúcspéldányok. Ellenpélda Sissoko, aki hiába szerel bokából bárkit, borzasztóan rossz százalékban játssza meg pontosan a labdákat. A szélen futó bunkók mára kifinomultak, fontos részeik a támadásoknak, kiválóak az összjátékban, képesek cselezni. Evra, D. Alves, A. Cole, Maicon.
Az irányítóknak fontos mezőnybeli feladataik vannak, nincsen csípőre tett kéz 80 percen keresztül, ahogy az állócenterek is eltűntek. Mert a csapat mezőnyben és összjátékban már nem visel el semmilyen passzivitást, inaktivitást. Korunk csúcsfocijában, a Barcelonában semmilyen szintű, rangú, formájú megfelelője nincs a középcsatár posztnak. Perpillanat egyébként az egyik leginkább kihalófélben, átalakulófélben lévő poszt.
Korunk aktuális centerei is rettenetesen sokoldalúak. Hol vagyunk már a Koller típusú „add csak be, befejelem” szintű csatároktól. Ibrahimovic amellett, hogy elmehetne MMA-zni, eszméletlenül technikás, játékintelligens, szörnyen okos labdái vannak, akrobatikus, kiugróan hajlékony. Drogba minden szabadrúgása potenciális gólveszély, mindent tud a labdával, róla sérülnek le a védők. Torres – ha egy ideje holtponton is van – kellő fizikuma mellett játékügyes, tarthatatlan, fifikás és szintén jól cselez. Falcao, az aktuális csodacenter, lényegében semmi különleges kvalitása nincs, mégis egyedülálló a mezőnyben mutatott aktivitásával, munkájával. Itt válik el a régi vonalas centerektől. És talán ide sorolható Milito is, akit sokoldalúsága, kombinatív jellege emelt ki arra az egy szezonra a befejezőcsatárok erdejéből, amikor is új színt hozott ebbe a posztba.
Egyikőjük sem az Inzaghi vonal, aki a leshatáron reszket, és 3 méterről pofozgatja a gólokat. Semmit nem tesz hozzá a csapatjátékhoz, összjátékban alkalmatlan, nem tud passzolni, sem cselezni, meg kell csinálni neki a helyzetet, szájába kell adni a sültgalambot. Nem lép vissza a mezőnybe, mert a kapu 10 méteres körzeten kívül teljességgel használhatatlan. Ez a típus kihalófélben van, és ebbe a kategóriába tartozik Giampaolo Pazzini is.
Pazzo, rendkívül erőszakos a kapu előtt, szenzációs rúgói vannak, kiválóan fejel, találékony, gólerős, jól értékesíti a helyzeteit. Viszont sokszor nyomasztó emberhátrány, ahogy keresi a csapat, hogyan tudná eljuttatni a labdát hozzá az embertenger közepén. Pazzini azokon a mérkőzéseken, ahol az Inter nem tudta beszorítani az ellenfelet, rendre csődöt mondott, mintha a pályán sem lett volna. Fotel-szakértők tömegeinek hullott sávokban a haja, mikor Leonardo betette Milito mögé árnyékéknek, vagy mikor kipakolta szélre. Pazzini 40 méterre a kaputól háttal állva tartotta a neki passzolt labdát, majd visszaadta annak, akitől kapta. Pazzo nem tud cselezni, nem tud futni a labdával, nem tud kényszerítőzni. Lényegében semmi olyat nem tud, ami a mezőnyben történik és nem közvetlenül a kapu előtt és nem első szándékból gólszerzési mozdulat.
Pazzini pályára küldését a jövőben ezen szempontok alapján kellene tervbe venni. Akkor javallott leginkább, mikor nyom a csapat és teljesen beszorul az ellenfél. Ekkor jól jön az, hogy fejpárbajban remek és faultolható mert jól fedezni a labdát. Viszont valljuk be, ritka az ilyen eset és maximum a mérkőzések hajrájában életszerű. Pazzini túlságosan egyoldalú játékstílusa – modern körülmények között – elméletileg nem igazán indokolja kezdőként való pályára lépését. Főleg egy alapvetően defenzív, ellentámadásokkal operáló csapatnál mint amilyen az Inter. Kis csapatok ellen még rendben van, de egy komoly csapat ellen, ahol nem mi töltjük a több időt az ellenfél térfelén, Pazzini játéka óriási luxus és hátráltatható erő is lehet egyben.