A cím akár a jelenkori olasz labdarúgás jelmondata is lehetne, utálván a fiatalokkal kapcsolatos egyre drasztikusabb elutasító szemléletre, felfogásra. Egy kicsit vájkálunk a klub belső szervei között, játékos-politizálunk, kicsit háborgunk, agyalunk és szokás szerint megmondjuk, mi az ami nem tuti, és ha most azonnal változtatva lenne rajta is, késő lenne már.
Nem kell hozzá három diploma, hogy az ember megértse, hogy a siker- és eredmény- orientált kluboknál miért nem fér bele a fiatal játékosokkal való vesződés. Egy hosszú fárasztó szezonban, ahol brutálisan kell termelni a pontokat, nem fér bele, hogy az utánpótlás legnagyobb tehetsége remegő lábakkal, hibát-hibára halmozzon és elszúrjon akár egy meccset. Érthető. Viszont ami Olaszországban tapasztalható ez ügyben, már túlkapás. Ugyanis most már a kis- és középcsapatok is ezt a szemléletet vallják. Míg az Internek, a Romának a Milannak a bajnoki cím vagy a dobogó valamelyik fokáért kell minden pont, addig a Genoának, Palermónak, Udinesének, Laziónak a BL-ben való indulásért, az alsóháziaknak meg a benntmaradásért.
Rendben van, de ez a koncepció már most, rövid távon bekérte az árát. Nincsenek olasz fiatalok, de lassan már semmilyenek. Állóvíz lett a Serie A. Most már egy Bologna sem a saját vagy az egyik giga klubból kölcsön kapott ifikkel operál, hanem a szintjének megfelelő közepes, de már kész játékosokkal. Ez anyagi szinten sem jó senkinek, már csak a fizetésekből kiindulva, ahogy haladunk felfelé a tabellán, ez egyre megterhelőbb. Amíg a portugál, francia, német, holland, belga bajnokságokból özönlenek a tehetségesebbnél tehetségesebb fiatalok, úgy Olaszországból eltűntek a tehetségek. Nyilván vannak generációs hullám-hegyek és -völgyek, de itt már többről van szó. A fiatal egyénnek esélye sincs a kibontakozásra. Egyrészről lehetősége sincs, a nagy klubokban nem tudja kiszorítani a klasszisokat, nagy nevű játékosokat, még akkor sem, ha az adott játékos aktuális formája az értékelhetetlen felé konvergál. Hiába megy kölcsön, ott sem játszik. Ilyenkor már ugye le is van írva az egyén, hogy még egy kis csapatba sem fér be, erről ennyit. Ami talán még ennél is fontosabb lenne, hogy nincs bizalom irányában, aminél talán egy fiatal játékos számára nincs fontosabb.
Elenyésző az olyan fiatal aki annyira tökös és karakán, hogy bírja a nyomást és kockázatot, viszont nem biztos, hogy ő a legtehetségesebb. Evidencia, egy fiatalhoz – akár a gyerekneveléshez – idő és energia ráfordítás kell. Eddig az is egyértelmű volt, hogy nem éri meg, viszont egyrészről lassan nem nagyon lesz más választás, másrészt meg nem a túrót nem.
Ha csak az elmúlt pár évet nézzük végig, egyből ugrálnak be a botrányosabbnál botrányosabb teljesítmények, lebőgések és megsemmisülések. Kezdve akár Nicolas Burdissotól, aki miatt évek óta fogtuk a fejünket és rágtuk a kefét, ha pályára lépett. Óriási hibák, ostoba pirosak, brutális belépők, értékelhetetlen teljesítmények. Miközben egy Leonardo Bonucci ott van a klub ifijei között és alig várja, hogy valamelyik transzfer részeként távozzon a klubtól. Bonucci első éve remekül sikerült a Bariban, le is igazolta a Juve, ott már nem ment úgy a dolog, de folyamatos játéklehetőség mellett lehetne ő mondjuk akár az olasz Piqué is. Ha a vállalhatatlan Burdisso helyett kezdetektől fogva ő kapott volna lehetőséget ki tudja hol tarthatna. Ugyanis nagyon nem mindegy, hogy milyen csapatban nyújt jó teljesítményt egy fiatal játékos. Egy nagy klubban lehozott remek debüt meghatározhatja a játékos egész karrierjét, önbizalmát, karakterét, személyiségét. Lehet így is közelíteni a fiatalokhoz, hogy biztosít számukra lehetőséget a stáb, de csak módjával. Illetve lehet ennél sokkal agresszívebben is nyomni a fiatalokat, ahogy például Hollandiában zajlik. Az Ajaxnál vagy a Feyenoordnál, ahol szinte egyből emelnek át mindenkit a nagy csapathoz. Bár nyilván ez itt megint kivitelezhetetlen lenne, úgymond a ló másik fele. Mindenesetre az Ajax 5 évente feltölti Európát klasszis vagy minőségi játékosokkal.
Ott van Muntari aki az első – egyébként karaj – szezonját leszámítva,csak szégyenkezést és bosszúságot okozott, miközben egy olyan egyértelmű tehetség ül a padon többek között miatta, mint Joel Obi. Beszélhetnénk René Krhinról, akit a primaverából vitt volna több nagy csapat, köztük a Manchester City. Bolognaban kötött ki, idén kb 3 meccsen játszott. Lehet, hogy ő speciel pont az, akiből így se, úgy se lett volna komoly labdarúgó, de mondjuk lehet, hogy az Interben Muntari játékperceiből karriert tudott volna építeni, de már azzal is beljebb lettünk volna, ha egyenletesen teljesít, amire minden esély megvolt. Másik divatos téveszme, hogy más fiataljai érdekesebbek és jobbak. Az Porto 23 évese sokkal érdekesebb mint a miénk, pedig kvalitásra egyáltalán nem biztos, hogy van különbség, csak mennyivel jobb az a fiatal aki kap lehetőséget, annál aki a padon rohad, az esetek többségében önhibáján kívül. Marigára célzok. Fernandót tavaly nem akartuk megvenni, pedig tavaly is kezdő volt. De ha meg is vettük volna, befért volna Mottától, Cambiassotól, Sztankovicstól, Zanettitől és ami a legszörnyűbb, Hardzsától? Nem valószínű. Idén a Portóval nagy szezont futott, egyből ott vagyunk. Portóban bevállalták, fiatalon játszatták, meglátták benne, felépítették. Mi mit csinálunk? Megvesszük. Megvesszük mások munkáját. A mi „Fernandónkat” meg eladjuk.
Érthetetlen az is, ahogy Santont saját házon belül leépítettük, egy totálisan bizonytalan és életképtelen Chivu-balhátvéd elméletért cserébe. Eleinte valami sajtós balhé miatt nem játszott, aztán később csak úgy, aztán kb. egy év kihagyás után úgy lépett pályára, mint egy szerencsétlenség. Itt van az új Nestának kikiáltott Faraonink, aki akkor sem lép pályára, mikor Córdoba 10 perc alatt, 12 méterről öngólt fejel és összehoz egy piros tizi kombót mellé.
Matrix már letalpalni sem tud senkit ,olyan lassú, Chivut meg az év két legfontosabb meccsén egymás után állítják ki. David Suazo hivatalosan a keret tagjaként 0, azaz nulla percet játszott idén, 2,5 millió eurós évi fizetésért. Az ifiben a gólokat ipari mennyiségben termelő Mattia Destro, Genoában kölcsön. A sor és a példatár végtelen. Euró tízmilliókért érkező sztárjátékosok, sztárgázsiért pár meccs után távoznak a hátsó ajtón, vagy felköltöznek a lelátóra. Már csak ezért sem kellene ennyire rettegni a fiataloktól, mert erre bármelyik képes lehet. Mint mondjuk Biabiany. 5 millióért jött, 8 millóért bevontuk a Pazzini üzletbe, keresett pár százezer eurót, el is felejtettük. Mancini és Quaresma analóg produkciója közel 50 milliójába került a klubnak, fizukkal együtt. Már csak a nagy számok törvénye alapján is be kell jönnie pár fiatalnak, arról nem beszélve, hogy mekkora szakmai siker, ha egy játékost sikerülne beépíteni. Koncepciózusan már pedig ez sikerülne. Az értékelhetetlen játékosok helyét a keretben egész nyugodtan tessék üresen hagyni, főleg ha van ígéretes fiatal a posztra. Ezen a hozzáálláson kéretik minél előbb változtatni.