Emlékszünk még egy bizonyos Roberto Mancinire? Már hogyne emlékeznénk. Mi jut róla eszünkbe? A három (na jó, legyen két és fél) bajnoki cím? Vagy a rengeteg döntetlen? Esetleg az elmaradhatatlan világoskék sál? A sok öreg Laziós haver? A szurkolók többségének valószínűleg ezek. Pedig nyert ő nekünk két Olasz Kupát is, de ez valahogy kikopott az emlékeinkből.
Talán nem véletlen, hisz Olaszországban a kupa értéke jóformán a nullához konvergál, nem úgy, mint például a ködös Albionban. De 2005-ben és 2006-ban, két igen keserves szezon végén mégis tudtunk örülni ennek a trófeának is. Beértük kevéssel. Nem volt más. Idén sincs. Kicsit értéktelen, kicsit vigaszdíj-jellegű, de a miénk (lehet). Ha megnyerjük, próbáljunk neki őszintén örülni idén is, abban a reményben, hogy jövőre ismét csak a Triplete megléte miatt örülünk neki, ahogy tettük azt 2010-ben egy bizonyos José Mourinhóval. De rá sem a Kupa miatt emlékszünk, ugye?