Régi – új kedvencünk: Zlatan Ibrahimovic

A jó Zlatan nyilatkozott: „A Milan jelenleg a legjobb csapat Olaszországban, de túl sok hibát követünk el. Ha idén nem nyerjük meg a scudettót, az mindannyiunk hibája lesz – mondta Zlatan Ibrahimovic a szombati találkozó előtt. A derbi nagyon fontos mérkőzés lesz a bajnoki cím szempontjából, mert ez nem egy átlagos találkozó. Ezzel tökételesen tisztában vagyok, mert már több ilyen összecsapáson vettem részt. Kulcsfontosságú és gyönyörűséges győzelem lehetne.”

Kiegészíteném pár saját gondolattal.

– Az egész évben mantrázott „Benitez miatt vezeti a Milan táblázatot” közhely, mára súlyos és állandóan megcáfolandó realitássá vált. Bizonygatni a bizonytalant kell, szokás mondani.

-Olaszország legjobb csapata legkevesebb ponttal képviselte Itáliát és a Köbenhavn-nal kézen fogva, rúgott gól nélkül esett ki a Bajnokok Ligája legjobb 16 közötti fordulójában. Mint mindenben, ebben is oroszlán részt vállalt a svéd-bosnyák. Ahogy sikerült eltiltatnia magát a milánói derbiről is.

-Nélküle kb ott lenne az AC mint az Inter volt Benitezzel. Meglátjuk a derbin ez vissza köszön-e.

– A Milan (Ibrahimovic) lesz az oka annak, ha az Inter beelőz nem fordítva? Ám legyen.