Leonardo nyúlfarknyi Milan-os edzői múltjából megpróbáljuk megtippelni, mégis mi lesz a változás az Inter taktikájában és hadrendjében.
Leonardo szakmailag sokkal inkább az idealista táborhoz tartozik mintsem az Inter korábbi edzői közül sokan, akik egyértelműen a játékrendszerek pragmatikus megközelítésben hittek. Ilyen volt Cúper, Mancini, Mourinho ha sikeresebb periódusokra koncentrálunk. Akár már ez is komoly probléma forrás lehet, nem beszélve a tapasztalatlanságról. A Milan a labdarúgás klasszikus értékeit képviseli, a sportág egyik fellegvára. Leonardo ebben a közegben teljesen autentikus és a játékfelfogása is tökéletes passzolt a Milan eszmeiségéhez, a látványos támadó futball híve. Az irányítása alatt egyértelműen ehhez próbálta igazítani a csapatjátékot. A Milan tavaly nem egyszer sziporkázó játékkal rukkolt elő, de részben Leonardo miatt részben rajta kívül álló okokból is, összességében mégis belehaltak a szépségbe. Csúfos BL-búcsú és a szezon végére látványos erővesztés is ennek a hírnöke.
Az Internél más életszituációba kerül. Most sokad rangú a látványos játék, először a hatékonyságot kell visszahozni és alapvetően nem lényeges a játék optikai valója. Pedig az Inter kerete erre képes lehet a potenciál megvan, de a történet egyelőre nem itt tart.
Leonardo széljátékot kezdeményezett a 4-3-3as rendszerrel. Két labdaszerző középpályással és egy univerzális középső középpályással, aki egyszerre volt box-to-box, támadó középpályás, irányító is. Itt sokszor Pirlo játszott. Az egyik szélső támadónak viszont feladata volt visszalépni a két soros védekezéshez, ez Pato-ra volt jellemző később Beckhamnek volt feladata. Ronaldinho szabadon, kötetlenül játszott sokszor befele mozogva, irányított és aféle árnyékék pozíciót is betöltött a középre lépéseivel. Illetve területet nyitott a támadáshoz fellépő az Ő eredeti helyére érkező szélső védőnek. Ha komolyan gondoljuk, hogy hasonlót akar játszatni Leonardo (tegyük fel).:
A fellépő középső középpályás szerepére Stankovic tűnik a legideálisabb választásnak de, Cambiasso és Motta is találékony az ellenfél kapuja előtt. De talán még Pandev is szóba jöhet, a munkabírása megvan hozzá és alapvetően támadó típusú játékos. A két védekező középpályás szerepére felesleges is szót fecsérelni, az Inter talán itt a legerősebb. A kötetlenül mozgó, szélről induló játékos Ronaldinho helyén, Sneijder kellene hogy legyen. Mielőtt mindenki felszisszen, Sneijder sokáig játszott hasonló pozícióban. A válogatottban például baloldalt játszott a 4-2-3-1 rendszerben Van Der Vaart volt a mostani posztján, és egyáltalán nem szélre kötött feladatkörben kell gondolkodni. A hatékonyság kedvéért, talán célszerűbb lenne ha Maicon oldalán játszana. A visszazáró másik szélső pedig egyértelműen Eto’o. Centerben pedig Milito, ha nem javul a formája akkor Eto’o szerepeltetése lenne a legcélszerűbb a szélső pozícicót pedig megörökölhetné Pandev és Coutinho és ne adj isten Biabiany is.
Kézenfekvőbb lenne megmaradni az eredeti felállásban a 4-2-3-1nél és azon belül formába hozni a csapatot. Leonardo amúgy játszott a klasszikus 4-3-1-2 felállással is, az Internek ez a felállás is sajátja mivel a Mancini-éra alatt az egyik leggyakoribb rendszer volt ez, illetve Mourinho és ebben a felállásban játszott döntő többségében, bár inkább a 2 szezon közepén volt ez jellemző. Alapvetően jól kivan találva ez a rendszer. De ahhoz, hogy egy rendszer működni tudjon bizonyos taktikai utasításokat be kell tartani. A Milannál ilyen volt, hogy Pirlo sokszor nem ért vissza a védekezéshez. Ronaldinho nulla mezőnymunkája és, hogy a szélső támadó ne tessék – lássék módjára járjon vissza védekezni.
Perpillanat egyelőre a játékot kellene rendbe rakni, utána jöhetnek az új elképzelések és netalántán a szép foci is.