Serie A Giornata 7: Cagliari – Inter

A kezdősípszó közelsége miatt csak egy villámgyors beharangozásra vállalkozunk a szardíniai látogatás előtt. A Cagliari igazi totógyilkos csapattá nőtte ki magát az utóbbi években, különösen hazai pályán okoztak sok meglepetést a nagy csapatok ellen. Ha csak az idei eredményeikre pillantunk, rögtön szembetűnik, hogy a Roma pár hete igen csúnyán beleszaladt a késbe a Sant’Eliában. Nekünk tavaly ugyan sikerült mind a hat bajnoki pontot behúzni ellenük (2-1, 3-0), 2008/09-ben viszont összesen egy pontot szereztünk a Cagliari elleni két meccsen (1-1, 1-2). Most nagyon kellene a győzelem, a Roma és Juve ellen elhullajtott 5 pont után ugyanis a pesszimistábbak már elkezdenék kongatni a vészharangot egy újabb botlás esetén, ami nem tenne jót a csapat kiegyensúlyozottságának.

Ők

Pierpaolo Bisoli csapata a tabella 14. helyén áll 6 meccsen megszerzett 7 pontjával. Idén még sajnos nem láttam Cagliari meccset, de a korábbi szezonokból jól emlékszem néhány névre, akik miatt érdemes lehet tartani a mai meccstől. Jelenleg a Milan nevelésű Matri neve hangzik a legijesztőbben, aki idén már 4 gólt szerzett bajnoki meccseken, de a középpályás sor is igen masszívnak tűnik hiszen Biondini és Cossu olasz válogatott játékosok és úgy emlékszem, Lazzari is volt már kerettag. A rőtfejű Biondini egy erőszakos és lendületes szélső, aki nem lepne meg, ha számos beadást lőne be Chivu kétségbeesett pillantásaitól kísérve, míg Cossu elsősorban a Cambiasso helyén keletkezett nyílt sebünkre tenyerelhet rá izomból. Tovább mélyíti a homlokbarázdáinkat, hogy Matri párja feltehetően az az Acquafresca lesz, aki valószínűleg erősen felszívja magát ellenünk miután a tavalyi Milito-Motta beszerzésünk áldozataként a 2009/10-es szezont előbb a Genoába majd az Atalantába való beilleszkedéssel töltötte el, és nem fogja pályafutása legszebb évei között számon tartani.

Mi

Aki nem ijedt volna meg kellően a Cagliari ambiciózus névsorától, legyen szíves blogunk fejlécére pillantani, az ott szereplő öt aktív játékosunk közül ugyanis három (Cordoba, Cambiasso, Millito) tartósan sérült, egy pedig (Zanetti) most tér vissza több hetes kihagyás után. A labdaszerző poszton meglévő problémáinkat tovább súlyosbítja, hogy Mariga is kidőlt egy hónapra (figyelemre méltó, hogy a hírek szerint Milito, Cambiasso és Mariga teljesen ugyanolyan izomsérülést szenvedtek), ami már elég volt ahhoz, hogy az éjjel Muntarival álmodjak. Nem volt jó álom. Jó hír, hogy Motta állítólag bevetésre kész, bár meglepne, ha a kezdőben látnánk őt. Az ütköző sort valószínűleg Zanetti és Sztankovics fogja alkotni. Ebből sejthető, hogy a védelem baloldalán ismét Chivu fogja rángatni az EKG vonalunkat, bár reménykedünk Santon szereplésében (az eredményre ugyan nem lesz büszke, de legalább végigjátszotta az olasz U21 mindkét fehéroroszok elleni mérkőzését). Elöl Eto’o ismét kedvenc pozíciójában kezdhet. Mivel Pandev a jelek szerint továbbra sem épült fel teljesen, a két szélen feltehetően Coutinho és Biabiany fogja támogatni a kamerunit. Az ő játékukra leszek a leginkább kíváncsi: idáig ugyan mindketten vállalható teljesítményt nyújtottak, amikor pályára léptek, de most már ideje lenne valakinek egy átütő meccset produkálni, hogy megnyugtassák azokat, akik a csapat támadószekciójának mélysége miatt aggódnak. Időszerű lenne továbbá egy Sneijder szabadrúgás gólt is feljegyezni.

Elvárás

Győzelem – a fenti nehézségekre tekintettel jó lesz nyögvenyelősen is.