Moggiék stratégiája már a kezdetektől fogva világos és egyértelmű volt: vagy mindenki bűnös, vagy senki sem. A történetben a fordulatot a 2009-ben kezdődő nápolyi tárgyalás hozta el. A Moggi-féle védelemnek ekkor sikerült elérnie, hogy a bíróság olyan hangfelvételeket is nyilvánosságra hozzon, amelyek közvetlenül az Intert érintették.
Ahogy a sorozat első részében már említettem, Moggiék után több ügyészség is szaglászott. Most viszont ássunk a dolgok mélyére, és nézzük meg, pontosan honnan is indult ez az egész lavina és kik voltak a nyomozás főszereplői.
Egyrészt ott volt a torinói ügyész, Raffaele Guariniello nyomozása az elhíresült doppingügyben, másrészt a római páros, Luca Palamara és Maria Cristina Palaia, akik a GEA World után kutakodtak.
A fordulópontot két nápolyi ügyész, Giuseppe Narducci, valamint Filippo Beatrice nyomozása jelentette, akik „Offside” kódnéven folytattak vizsgálatot. A duó eredetileg egy camorrához kapcsolódó, főként a másod- és harmadosztályt (Serie B és Serie C) érintő sportfogadási csalás után nyomozott, és ekkor még a látókörükben sem volt a Juventus, illetve a bíróküldés kérdése. A 2003-ban kezdődő vizsgálatok során azonban olyan lehallgatások és vallomások kerültek elő, amelyek alapján a hatóságok elkezdték vizsgálni a játékvezetők és klubvezetők közötti gyanús kapcsolatokat is.
Ezzel párhuzamosan a Torinói Ügyészség, Marcello Maddalena főügyész vezetésével, szintén vizsgálta a játékvezető-kijelölések körüli gyanúkat, és Luciano Moggi, valamint más futballvezetők telefonjait is lehallgatta. A torinói eljárás azonban 2005-ben lezárult, mert az ügyészek büntetőjogi szempontból nem láttak elegendő bizonyítékot sportcsalás vagy bűnszervezet megállapításához.
A nápolyi nyomozásban az egyik fordulópontot Franco Dal Cin, a Venezia akkori igazgatójának 2004. június 5-i vallomása jelentette a gyanús Messina–Venezia mérkőzés után. Dal Cin azt állította, hogy létezett egy olyan római játékvezetői kör, amely Luciano Moggi befolyása alatt állt. Ezt követően Filippo Beatrice és Giuseppe Narducci ügyészek lehallgatásokat indítványoztak, a felvételeket pedig a római Carabinieri vizsgálati osztálya, Attilio Auricchio vezetésével hajtotta végre. A torinói és nápolyi vizsgálatok később részben összekapcsolódtak, amikor a nápolyi nyomozás által feltárt új információk fényében a korábbi, Torinóban archivált akták is teljesen új jelentőséget kaptak.
A többi már történelem és tudjuk, hogy mi lett a sztori végkimenetele a Juventus meghurcoltatásával, így most fókuszáljunk elsősorban a hangfelvételekre, mert abból zsákszámra volt az ügyészségnek. Nem véletlenül ugyanis Moggi gyakorlatilag nem tette a telefont. A nyomozati anyagokból kiderült, hogy naponta átlagosan 300-400 hívást bonyolított le. Olyan volt, mint egy egyszemélyes telefonközpont: folyamatosan vonalban volt klubvezetőkkel, újságírókkal, bíróküldőkkel, játékosügynökökkel és politikusokkal.
A Narducci és Beatrice által koordinált nyomozás során a hatóságok széles körű lehallgatást végeztek, amely nem csak Luciano Moggit és a Juventust érintette. A nyomozati anyag több mint 170 ezer telefonbeszélgetést tartalmazott, amelyek a futball számos szereplőjének kommunikációját rögzítették – köztük az Interét is.
„Nyomaveszett” hangfelvételek
2010-et írunk, négy év telt el a mindent felforgató Calciopoli-ítélet óta. Bár a Juventus a száműzetés után azonnal visszajutott a Serie A-ba, a valódi talpra állás még várat magára: a torinóiak fényévekre vannak a Moggi-korszak aranykorától.
Eközben Olaszországban az Inter az abszolút uralkodó. Ha akad is alkalmi kihívójuk – leginkább az elszánt AS Roma képében –, a csatákból szinte mindig a kék-feketék jönnek ki győztesen. A milánóiak épp a zsinórban ötödik bajnoki címük felé robognak, a kispadon immár José Mourinhóval. Massimo Moratti klubelnök ugyanis megelégelte, hogy Roberto Mancinivel képtelenek voltak áttörni a falat a Bajnokok Ligájában. A portugál trénerrel viszont egészen más a helyzet: a csapat épp a CSZKA Moszkva elleni BL-negyeddöntőre hangol, toronymagas esélyesként.
Az Inter menetelése mellett az olasz futball fő beszédtémája azonban továbbra is a Calciopoli. Miközben az Inter a történelmi triplázásról álmodozik, a háttérben Luciano Moggi a nápolyi bíróság tárgyalótermében vívja a maga háborúját. A célja egyértelmű: minden áron rábizonyítani, hogy az Inter sárosabb a botrányban, mint azt addig hitték.
Vagy mindenki bűnös, vagy senki sem az.
Moggi védőinek egyik legfontosabb stratégiai sikere az volt, hogy sikerült megkérdőjelezniük azt a képet, amelyre a 2006-os sporteljárás épült: vagyis, hogy kizárólag a Juventus vezetői tartottak rendszeres kapcsolatot a játékvezető-kijelölőkkel. A nápolyi büntetőperben Maurilio Prioreschi és Paolo Trofino ügyvédek azt állították, hogy a nyomozás során a mintegy 172 ezer lehallgatásból csak egy szűk válogatás került a bíróság és korábban a FIGC elé, miközben számos olyan beszélgetést nem használtak fel, amelyek más klubok – köztük az Inter – vezetőit érintették. Ennek bizonyítására 2010 áprilisában hivatalosan kérték 75 addig nem vizsgált telefonbeszélgetés leiratának elkészítését, valamint több ezer további telefonkapcsolat becsatolását. Érvelésük szerint ezekből az derül ki, hogy nem csak Moggi beszélt Bergamóval és Pairettóval, hanem más klubvezetők is rendszeres kapcsolatban álltak velük.
Prioreschi szerint a Calciopoli-nyomozás egyik gyenge pontja az volt, hogy a vád főként lehallgatásokra és azok értelmezésére építette a „bűnszövetkezet” elméletét, miközben a védelem szerint kevés független, külső bizonyíték támasztotta alá az állításokat. A jogi képviselő kifogásolta azt is, hogy a nyomozók bizonyos esetekben a mérkőzések értékelésénél sajtóanyagokra és sportlapok elemzéseire is támaszkodtak, ami szerinte módszertani problémákat vethetett fel.
A védelem fordulópontot ért el, amikor Attilio Auricchio ezredes, a Calciopoli-nyomozás vezetője a keresztkérdések során elismerte, hogy voltak olyan lehallgatások – például Giacinto Facchetti és Paolo Bergamo beszélgetései –, amelyeket ugyan rögzítettek és le is jegyeztek, de nem kerültek bele a nyomozati jelentésbe, mert azokat a nyomozók „nyomozati szempontból nem tartották hasznosnak”. Erre hivatkozva a védelem azt állította, hogy a bizonyítékok kiválogatása nem adott teljes képet a korabeli gyakorlatról.
A 2004–2005-ös szezon során rögzített, az Intert – különösen a korábbi elnököt, Giacinto Facchettit – érintő hangfájlok sorsa igencsak gyanús utat járt be. Amikor a csendőrök lehallgatták és rögzítették ezeket a beszélgetéseket, a belső jelentéseikben a legsúlyosabb, „három piros pipa/bajusz” jelöléssel látták el őket, ami a maximális riasztási fokozatot és kiemelt relevanciát jelentette. Noha maguk a lehallgatást végző tisztek is súlyosnak ítélték a felvételeket, a hanganyagok mégis kimaradtak a hivatalos nyomozati összefoglalókból így a 2006-os sportperek során egyáltalán nem kerültek a vádlók és a bíróság asztalára.
Narducci még olyan megmosolygatató kijelentést is tett a tárgyaláson, miszerint „Tetszik vagy nem tetszik, soha nem volt olyan telefonbeszélgetés, amelyben Bergamo és Pairetto Morattival beszél.” Később már óvatosabban fogalmazott és azt mondta: „valami elkerülhette a figyelmem”.
A fordulatot az hozta meg, amikor Nicola Penta, Luciano Moggi védelmének informatikai szakértője elkezdte szisztematikusan átfésülni a korábban figyelmen kívül hagyott CD-ket. Penta ekkor fedezte fel az elhanyagolt lemezeken az Inter vezetőinek piros kóddal megjelölt, ám a vádiratból „kifelejtett” beszélgetéseit – köztük a legsúlyosabbnak ítélt Facchetti–Bergamo hívást –, rávilágítva arra, hogy a hatóságok által végzett szelekció miatt ezek a kulcsfontosságú fájlok évekig rejtve maradtak a nyilvánosság és az igazságszolgáltatás elől.
La Madre di tutte le intercettazioni
És akkor a hangfelvételek.
A Calciopoli-viták egyik legtöbbet idézett hangfelvétele a Moggi-védelem által „a lehallgatások anyjának” (La Madre di tutte le intercettazioni) nevezett Facchetti–Bergamo beszélgetés volt. A 2004 novemberében rögzített telefonhívás azért vált központi elemmé, mert a védelem szerint hasonló kapcsolatot mutatott egy klubvezető és egy játékvezető-küldő között, mint amely miatt Moggit elmarasztalták. A tárgyaláson bemutatott fonetikai szakvélemény ugyanakkor megkérdőjelezte ezt az értelmezést: a szakértő szerint a „Collina” nevet nem Facchetti, hanem Bergamo mondta ki.
Bergamo: „Giacinto?”
Facchetti: „Paolo, jó napot, hogy vagy?”
Bergamo: „Jól, és te? Örülök, hogy hallak, mert az UEFA-nál mindig adódik valami nehézség.”
Facchetti: „Figyelj, akkor a vasárnappal kapcsolatban?”
Bergamo: „Vasárnap összerakunk egy nemzetközi játékvezetőkből álló csapatot, mert nem akarunk semmit kockáztatni. Tehát ott vannak, és mind a négyen vezethetik a mérkőzést.”
Facchetti: „Rendben, de tegyél be valakit a…”
Bergamo: „…Collinát. De mind nemzetközi játékvezetők, Giacinto, így legalább nincs vita… mert benne van… Collina, Paparesta, Bertini, benne van Rodomonti is.”
Facchetti: „Értem.”
Bergamo: „Mind nemzetközi játékvezetők, és elkerültük azt, hogy túl fiatal bírók legyenek, bár Trefoloni jól teljesít… De inkább meghagyom őt a második körre… aztán őszintén szólva nincs másunk. Messina már nem ad nekem garanciát egy ilyen nehéz mérkőzésre. Nem arról van szó, hogy nem jó, de amikor nagy meccseken próbáltuk, mindig problémák voltak. Tavaly is kipróbáltam a Milan–Roma mérkőzésen, és rosszul vezette. Kicsit elfogyott, mert nemzetközi szinten már háttérbe szorult. Most beszélnem kell vele, hogy visszanyerje az erőt, a határozottságot…”
Facchetti: „Miért? Most nem első osztályú?”
Bergamo: „Nem, első osztályú, de jelenleg átmenetileg van ott. A helyét Rosetti veszi át, mert nagy lehetőségei vannak, fiatal, és nemzetközi szinten jobban teljesít.”
Facchetti: „Értem. Rendben, Bertinivel volt néhány problémánk.”
Bergamo: „Kivel?”
Facchetti: „Bertinivel volt néhány problémánk… tavaly ott Torinóban is… és még egy-két másik mérkőzésen is volt vele problémánk.”
Bergamo: „Ha esetleg tényleg így van, akkor beszélek vele, mert igazából… ha így lenne… jobb, ha tudod… érted… hm… hm.”
Facchetti: „Nem tudom, csak el akartam mondani neked, tényleg voltak problémáink… a Juventus–Inter mérkőzésen.”
Bergamo: „Jól tetted. De én Perugiára emlékeztem…”
Facchetti: „Perugiában elképesztő volt. És tavaly Torinóban a Juventus ellen… ott is… az volt…”
Bergamo: „Mi történt ott?”
Facchetti: „Az ő góljuk lesről született… mert a kapus kint volt, és nem látta, hogy csak egy játékos volt mögötte.”
Bergamo: „De az az asszisztens hibája volt, Giacinto… A játékvezetőnek nehéz megadnia a lest. Ha az asszisztens hibázik, sajnos véged van…”
Facchetti: „Értem. Rendben. Tudom, hogy minden játékos mérges volt… és Moratti is… ő is… még ebben az évben is volt olyan… nem voltak túl elégedettek… az ő játékvezetésével… érted…”
Bergamo: „Bocsánat, várj csak egy pillanatot… mert felkeltetted a kíváncsiságomat… Tehát játszottatok egy Inter–Palermo 1–1-et…”
Facchetti: „Vele?”
Bergamo: „Bertinivel. De például a Roma–Inter 3–3 lett. Ott viszont 3–1-re vezettetek, aztán a védelem elaludt… mert Rómában jól vezette a mérkőzést.”
Facchetti: „Igen… nem emlékszem. Én csak… a fejemben van Perugia és a tavalyi torinói meccs…”
Bergamo: „Igen, de a tavalyi perugiai meccs… az annyira egyértelmű hiba volt… mert Vryzas kezezése történt. De ő szemben volt a nappal, ezért… emlékszem arra.”
Bergamo: „De mindegy… majd meglátjuk. Ha kell… ha kell, beszélek vele. Rendben? Sok sikert. Jó, szia Giacinto.”
Facchetti: „Szia, szia.”
Nézzük tovább a hangfelvételeket.
Íme, egy párbeszéd leirata, amelyben szintén Facchetti és Bergamo között, közvetlenül 2004 karácsonya előtt, amelyben ünnepi ajándék (mint kiderült egy hagyományos karácsonyi ajándékkosár), is szóba kerül.
Facchetti: „Ha felhívod Morattit… tegnap is nála jártam… beszéltünk.”
Bergamo: „Már nincs meg a száma, ha megadnád… egyébként emlékszel… beszéltünk is erről.”
Facchetti: „Igen, persze, mert szerette volna… ha erre jársz valamelyik nap…”
Bergamo: „De hol van? Fortéban?” (Forte dei Marmi – a szerk.)
Facchetti: „Az irodában, nem, nem, Milánóban, ha esetleg erre vetődnél, mert van ott egy kis ajándéka számodra.”
Bergamo: „Szerettem volna beszélni vele egyébként is, sőt, örömmel találkoznék is vele, találkoznék veletek, szóval hogy egy kicsit közösen átgondoljuk a dolgokat.”
Facchetti: „Rendben van.”
Bergamo: „Ez egy olyan helyzet, aminek a helyrehozatalában én magam is szeretnék segíteni nektek… mert hát a csapat nem ezt a pozíciót érdemli, ahol most áll…”
Facchetti: „Tizenkét hihetetlen döntetlen volt…”
Létezik egy párbeszéd, amely alapján Bergamo meghívja egy vacsorára Facchettit. Szóba kerül Moratti is.
Bergamo: „Figyelj, Giacinto, megengedhetsz egy bizalmas megjegyzést?”
Facchetti: „Igen.”
Bergamo: „Ha van kedved, szerda este, ha nincsenek elfoglaltságaid a csapattal, miért nem jössz el hozzám vacsorázni? Természetesen azzal, akivel csak szeretnél; ha esetleg egy másik megbízható személlyel vagy, nem tudom…”
Facchetti: „Igen, igen, hogyne…”
Bergamo: „Általában kivel szoktál mozogni?”
Facchetti: „Nem, egyedül, egyedül, egyedül… ha akarod, hogy mással jöjjek.”
Bergamo: „Ha a barátnőddel akarsz jönni, nem tudom…”
Facchetti: (nevet) „Nem, egyedül vagyok ott…”
Bergamo: „Ha Moratti doktor is ott van… nem tudom…”
Facchetti: „De nem hiszem, hogy eljönne…”
Bergamo: „Én annak örülnék, ha te eljönnél, érted.”
Facchetti: „Rendben.”
Bergamo: „Eszünk valamit együtt… eszünk egy kis halat… egy kis baráti összejövetel.”
Ezen a ponton vissza a nápolyi tárgyalásához, ugyanis Moggiék ügyvédje felkérdezte Auricchiót, hogy volt-e tudomása arról, hogy Facchetti és Bergamo találkozott, akár utóbbi házában is. Az alábbi párbeszéd hangzott el a tárgyalóteremben:
„Ha Facchettiről kérdez, akkor erről van tudomásom, de arról nincs, hogy [Massimo] Moratti is járt volna Bergamo házában” – mondta Auricchio.
„Azt a telefonbeszélgetést, amelyben Facchetti Collináról kérdezi a játékvezetői névsort Bergamóval, lejegyeztük, de úgy gondoltuk, hogy nem fontos.”
Trofino (Moggi ügyvédje) így reagált: „Ah, bezzeg azokat a Bergamo házába intézett hívásokat fontosnak tartották, amelyekben a feleségek a vacsora menüjéről beszélgetnek.”
És ha már Moratti, íme egy felvétel leirata, amelyben Bergamóval beszélget az Inter Bologna elleni Coppa meccs előtt.
Bergamo: „Beszéltem Facchettivel, az elnökkel, hogy megerősítsem ezt a jó, baráti légkört, ami természetesen olyan dolog, amit ön és én is jól ismerünk. A játékvezetői csoport azonban nagyon értékelte azt a munkát, amit Gabriele és Palanca érdekében végeztünk, ezért arra gondoltam, hogy visszahozom őket az Olasz Kupában. Az egyikük az Inter meccsét vezeti, a másik pedig a Milanét.”
Moratti: „Rendben…”
Bergamo: „Szerettünk volna róluk egy jó képet kialakítani…”
Moratti: „Igen, igen…”
Bergamo: „Facchetti is azt mondta nekem, hogy egyetért ezzel.”
Moratti: „Rendben. Szerdán a mérkőzés előtt meglátogatom őt…”
Bergamo: „Ennek biztosan örülni fog.”
Moratti: „Elmegyek hozzá köszönni.”
Bergamo: „Mivel ott nincs sorsolás, hanem kijelölés alapján választanak, ezért önöknek Gabriele-t küldtem. Arra is figyeltem, hogy két nagyon jó asszisztens segítse majd.”
Moratti: „Nem, nem, Gabriele mindig is jó játékvezető volt, nagyon korrekt bíró. Én soha nem panaszkodtam rá.”
Bergamo: „Már az is, ha csak üdvözli őt, meglátja, nagy örömet fog neki okozni.”
Moratti: „Köszönöm. Szerdán ott leszek, és ha szükséges, a mérkőzés előtt benézek hozzá.”
Ezen a ponton érdemes a Bergamo által szóba hozott sorsolásról szót ejteni, hogy tulajdonképpen miről is van szó. A játékvezető-küldésért a CAN (Commissione Arbitri Nazionale) felelt, amelynek akkor Paolo Bergamo és Pierluigi Pairetto voltak a vezetői. A forduló mérkőzéseit először különböző kategóriákba (gruppi/griglie) sorolták a mérkőzések nehézsége, jelentősége alapján. Hasonlóan a játékvezetőket is csoportokba rendezték szakmai szempontok szerint. Ezután nem teljesen véletlenszerűen húztak bármelyik bírót bármelyik meccsre, hanem a megfelelő kategóriából történt a párosítás sorsolással.
Ismét kanyarodjunk vissza a nápolyi tárgyalóterembe, ugyanis részben idekapcsolódik az imént említett Penta érvelése, mely szerint az Inter egy alkalommal biztosan hamarabb szerzett tudomást arról, hogy kik lesznek az asszisztensek egy fordulót megelőzően, míg Moggi csupán harmadik volt ebben a sorban. A védelem szerint volt egy olyan időszak, amikor az akkori Inter-elnök csütörtökön 17:50-kor felhívta Paolo Mazzeit (Bergamóék helyettese), és olyan játékvezetői neveket tudott meg, amelyeket hivatalosan csak másnap hoztak nyilvánosságra. Ezt követően Leonardo Meani (az AC Milan játékvezetői kapcsolattartója) értesült a nevekről, miután péntek délelőtt 11:15-kor két SMS-t kapott. Moggi pedig azért kapott büntetőjogi vádat, mert ő is ugyanazon a pénteken, 11:53-kor jutott hozzá a kijelölt játékvezetők neveihez.
A Palazzi-jelentés
Miután a nápolyi büntetőperben olyan új hangfelvételek láttak napvilágot, amelyeket a 2006-os sportbírósági tárgyalásokon még figyelmen kívül hagytak, Stefano Palazzi szövetségi ügyész 2010 és 2011 között új nyomozást indított. Az új bizonyítékokra támaszkodva a Juventus 2010. május 10-én hivatalos beadványban követelte a CONI-tól és a FIGC-től a 2005–2006-os bajnoki cím (scudetto) felülvizsgálatát, valamint annak elvételét az Intertől.
Stefano Palazzi szövetségi ügyész a Calciopoli-ügy új vizsgálatait lezáró hivatalos jelentését 2011. július 1-jén adta át a FIGC-nek, majd négy nappal később a nyilvánosság számára is elérhetővé vált.
A nyomozati anyagok alapján a jelentés megállapította, hogy az Inter akkori elnöke, Giacinto Facchetti rendszeres és közvetlen kapcsolatot tartott fenn a játékvezető-küldőkért felelős vezetőkkel, Paolo Bergamóval és Pierluigi Pairettóval. Palazzi szerint ezek a beszélgetések nem szabályszerű egyeztetések voltak, hanem a bírói kar pártatlanságának és függetlenségének befolyásolására irányultak, hogy az Inter számára kedvező játékvezetői döntések szülessenek, ami kimerítette a Sportigazságossági Kódex (CGS) 6. cikkében rögzített sportcsalás tényállását. A klub tulajdonos-elnöke, Massimo Moratti esetében a jelentés a sportszerűség és tisztesség alapelveit rögzítő 1. cikk megsértését állapította meg, mivel tudomása volt ezekről a kapcsolatokról, és maga is folytatott nem megengedett egyeztetéseket.
A jelentés ugyanakkor rögzítette azt a jogi tényt is, hogy a vizsgált, 2004 és 2006 közötti cselekmények elévülési ideje a vizsgálat lezárásakor már lejárt. Emiatt a dokumentum kimondta, hogy az Inter valamint a többi érintett klub szemben nem indítható hivatalos fegyelmi eljárás, és az elévülés beállta miatt a vádak bírósági bizonyítása és szankcionálása jogilag lehetetlenné vált.
Palazzi a jelentése elején arról ír, hogy „Calciopoli 2” ügyében kiadott jelentéséből semmilyen végleges következtetés nem vonható le anélkül, hogy ne végeznének el egy teljes körű, összehasonlító értékelést a korábbi, „Calciopoli 1” eljárás során feltárt és már fegyelmi határozatokkal lezárt cselekményekkel. Palazzi ügyész éppen e célból csatolta az iratokhoz a Juventus, a Fiorentina, a Milan, a Lazio és a Reggina klubokat érintő korábbi vizsgálati dokumentumokat és szövetségi döntéseket.
Palazzi hangsúlyozta, hogy az akkori futballközegben a játékvezető-küldőkkel – elsősorban telefonon, de személyes találkozókon keresztül is – több klubvezető és sportvezető kapcsolatot tartott fenn. A jelentésben egyértelműen leírja, hogy a játékvezető-küldőkkel való kapcsolattartás gyakorlata „nem kizárólag” Luciano Moggi és Antonio Giraudo rendszerére volt jellemző. Megállapítása szerint más klubok elnökei és tisztségviselői is fenntartottak hasonló kapcsolatokat Paolo Bergamóval és Luigi Pairettóval, még ha ezek a kapcsolatok jellegükben és intenzitásukban eltértek is attól a hálózattól, amelyet a Juventus vezetői köréhez kapcsoltak. Összességében Palazzi álláspontja az volt, hogy a játékvezető-küldőkkel fenntartott kapcsolatok önmagukban nem jelentettek egyedülálló jelenséget a Serie A-ban, hiszen több klubvezető is kommunikált Bergamóékkal. A Juventus esetében azonban a jelentés szerint a probléma nem pusztán a kapcsolatfelvétel ténye volt, hanem az a szervezettség és az a bizonyítékokkal alátámasztott rendszer, amelyet Moggi és környezete köré építettek.
Egy sötét kor öröksége
A Calciopoli története korántsem fekete-fehér, és a lezárásakor érdemes szembenéznünk a kellemetlen igazságokkal is. Az Inter akkori lobbitevékenysége és Facchetti, valamint Moratti működése vitathatatlanul sportszerűtlen volt. Ugyanakkor fontos látni, hogy ők is csupán a kor visszás szellemiségéhez igazodtak: ne feledjük, a FIGC akkori direktívája kifejezetten arra ösztönözte a klubvezetőket, hogy ha problémájuk akad a bírókkal, ne a sajtóhoz, hanem Bergamoékhoz forduljanak.
Ami az Inter felelősségét illeti, sosem kapunk választ arra, milyen szankciókkal sújtották volna őket egy szabályszerű eljárásban, mivel az ügy időközben elévült. Kizárás? Meglátásom szerint nem ez lett volna a végeredmény. Pontlevonás? Szinte biztosan. Az azonban egyértelmű, hogy a 2006-os Scudettót nem illette volna meg a klubot. Érdemes megjegyezni, hogy Palazzi ügyész számos alkalommal indítványozott rendkívül súlyos büntetéseket klubok vagy játékosok ellen, a FIGC ítéletei azonban sok esetben a töredékét sem érték el az ügyészi követeléseknek.
Bár a rivális szurkolók és a sajtó egy része nyomást gyakorolt a klubra, hogy mondjon le az elévülés nyújtotta védelemről, ez nem történt meg. Véleményem szerint ezt a lépést a klubnak meg kellett volna tennie – még akkor is, ha a kulcsfigura, Giacinto Facchetti ekkor már nem volt az élők sorában –, hogy tisztázhassa a nevét a vádak alól.
Ezzel együtt nem gondolom azt, hogy a Calciopoli legnagyobb bűnöse az Inter lenne – a legnagyobb nyertese viszont igen. Azt pedig egyenesen kikérem magamnak, hogy Giacinto Facchetti nevét egy lapon említsük Luciano Moggiéval.
A tanulság egyértelmű: a Calciopoli nem egyetlen klub szégyene, hanem az egész korabeli olasz labdarúgás sötét fejezete.