Óriási erőfeszítések és egyéni extrák tették történelmivé az elődöntőt
Velem együtt sokak várakozás úgy szólt, hogy ez bizony nem lesz ugyanolyan meccs, mint az első- óvatosabb, átgondoltabb játékra és kevesebb gólra számítottunk. Hát nem igazán jött be.
Na de hogy két hét alatt másodszor is 3-3 az állás 90 perc után… erre azért kevesen számítottak. Igazából nehéz jelzőket találni arra, amit láttunk, persze történelmi, meg fordulatos, és hősies is volt a csapat eredménye. De talán a legfontosabb- a döntőbe jutás ténye mellett-, hogy ezekért az alkalmakért éri meg rajongani egy csapatért, vagy egyszerűen csak rajongani ezért a csodálatos játékért. Más csapatok, sőt más bajnokságok szurkolói is elismerik: az elmúlt évek egyik, ha nem a legjobb meccsét láttuk.
A sok érzelem dacára fussuk át a tényeket, majd méltassuk a kedvenceinket.
Ha szakaszokra szeretnénk bontani a 120 percet, három fejezetet említhetünk.
Először is az első félidő- egyszerűen mestermunka volt, sokkal agresszívabb védekezés még Yamallal szemben is, és klasszis Lautaro. Az argentin előbb vezetést szerzett egy körző-vonalzóval megrajzolt támadás végén, majd kiharcolt egy tizenegyest, amit Calha még magához képest is magabiztosan lőtte a sarokba. Még a kamera sem úszta meg.
Veszélyes eredménynek tűnt már a félidőben is a 2-0, de nagyon profin lemeccselt 45 percet láthatott a nagyérdemű.
Az ezt követő 42 percnyi játék a Barcáról szólt, amely mint megvadult állat jött ki a második félidőre, és megint bebizonyította- bárhonnan képesek felállni. Meg kell emelni kalapunkat előttük, akkora nyomást fejtettek ki a hazai védelemre, hogy azt egyik csapat sem birta volna jobban. Kb percenként jöttek a veszélyes szituk, és Yamal féken tartása sem történt meg minden esetben. Szerencsére Miki egy fűszállal a tizenhatoson kívül zúzta le a spanyol tinit, és Sommer remeklése is ebben a fázisban kezdődött el igazán. A fordítás így is megtörtént, sőt, már temettük magunkban a döntő reményét.
Így is remek meccs kerekedett, de a legjobb részek még csak ezután következtek.
Ugyanis az utolsó szalmaszálakba kapaszkodó Inter nem adta fel, és már a 90. perc után is ment előre. Ennek eredménye a korelnök Acerbi egész pályafutásának egyik legfontosabb mozzanata, mellyel visszajöttünk a szakadék széléről, és jöhetett a kétszer tizenöt perc. Az egyenlítés miatt talán inkább nálunk volt a mentális fölény, de a srácok már a térdükön jártak, roppant megterhelő volt még nézni is őket, hát még akkor a pályán lenni. De ekkor jött még egy utolsó csavar, és a felemás szezont futó Taremi-Frettesi duó döntőbe küldte a csapatot. Az extázis szinte félelmetes volt, a drámai hangulatot csak fokozta a közben eleredő eső, melyben Inzaghi bőrig ázott öltönyben üvöltözte végig a hátralevő perceket. Még ezután is kellett pár fontos védés és szerelés, de innen már kihúztuk, nem volt több fordulat.
Három év alatt másodszor jut BL döntőbe a csapat, és bár az elmúlt hetekben elúszott a kupa, és elúszni látszik a bajnokság is, az Európa csúcsát jelentő trófeához egyre csak közelebb kerülünk, már csak egy meccsre tőle.
Két éve azt mondták sokan, hogy méltatlanul könnyű ellenfelekkel szemben jutottunk el Isztambulba, Egyrészt nyilván ez is csak a savanyú szőlőt jelentette, másrészt most aztán igazán nehéz út vezetett Münchenbe. Az első maratoni alapszakasz után sem a Bayern, sem a Barca nem volt könnyű csapat, igazából nem sok nehezebb leosztás jöhetett volna szóba. Lehet tehát örömködni, és nagyon várni a május 31-ét.
Nézzük a hősök teljesítményét személyenként, néhol kicsit bővebben:
Sommer (8,5)- főleg utólag visszanézve látszik, mennyi bravúrt mutatott be, Eric Garcia lövésénél és a legvégén Yamallal szemben is emberfeletti reflexet villantott. Megérdemeltem lett MVP. Talán furcsán hathat a méltatása, miután 6 gólt kapott a két elődöntős meccsen, de emellé tegyük oda a 14 bemutatott védését, és azt is, hogy a világ egyik legjobban támadó csapata ellen produkálta mindezt.
Bastoni (6)-kihagyhatatlan a legerősebb Inter védelemből, becsülettel végigrobotolta a 120 percet, pedig hatalmas nyomás nehezedett rá is. Voltak azért lemaradásai, pl az első kapott gól előtt is a levegőben, de egy ilyen meccsen nem haragudhatunk rá.
Acerbi (7,5)-oktatott rendesen a védelem közepén, de hát a gólja mindent visz… Talán az egész oda- visszavágó legérzelmesebb pillanata volt a találata, ahogy a sírból hozta vissza a reményt, és mentette hosszabbításra a találkozót. 37 évesen, 93 percnyi játékkal a lábában, csatárokat megszégyenítő módon lőtte meg élete első BL gólját. Hát mekkora ember. Hatalmas taps!
Bisseck (6)-őt is foglalkoztatták rendesen a Barca támadók, de nagyon fontos tisztázások és labdakihozatalok jöttek a 24 éves védőtől. A hamradik kapott gólnál lehetett volna határozottabb Raphinhával szemben, de nagyon elfáradt addigra, a cseréje időszerű volt. Mindenesetre szépen felépítette magát, és abszolút helye van a legerősebb tizenegyben.
Dimarco (6,5)-újra a hálátlan feladat várta az olaszt, vagyis Yamal elsődleges hatástalanítása. Nos, úgy tűnik az elmúlt héten csal erre készült Dima, mert lényegesen jobban állta a sarat, és határozottan, ha kellett agresszívabban keserítette meg a szupertehetség meccsét. Mindez még azt is bőven megérte, hogy cserébe a támadásokra kevesebb energia jutott.
Mkhitaryan (6)-nagyon hasznosnak bizonyult az örmény játéka, főleg a Barca támadásainak megakasztásában vállalt szerepet, és tisztességgel állta a sarat. Még bravúr lövést is eleresztett, egyszerűen minden meccsén benne van valami kis extra, amivel kitűnik. Egyre gyakrabban merül fel a gondolat, hogy az ő posztján fiatalítani kell majd a nyáron, és ezt nehéz is lenne vitatni, de ahogyan még mindig helytáll a legmagasabb szintű mezőnyben, ahogy képes meglódulni támadásban, vagy tanárként szerelni a saját térfélen, az mindenképp megsüvegelendő.
Calhanoglu (6)- a barcelonai meccs után most több szóhoz jutott, tudta valamelyest szervezni a támadásokat, a tizenegyese pedig még saját magához képest is extra magabiztosra sikerült- még a kamera sem úszta meg a lövés erejét. Többek közt rajta látszik leginkább a szezonvégi fáradtság, de muszáj lesz kitartania még egy kicsit.
Barella (6)-ezúttal azért voltak szép számmal elszórt labdái, pontatlanságai, mintha fejben nem lett volna ott 100 százalékban. Csakhogy: egyszerűen nem lehet nem oda és vissza lenni érte, a magic megmozdulásaiból tegnap estére is jutott pár, és ez a higgadt menőség egészen biztosan pozitív hatással van a társaira is. Igai olasz, aki nagyon megéli a pillanatokat, hát most bőven volt mit megélnie.
Dumfries (8)- a BL-történelem harmadik játékosa, aki egy idény során öt gólban (jelen esetben két gól és három gólpassz) is szerepet vállal az elődöntők során. Elnézést a kimásolt mondatért, de tényleg emberfeletti amit idén mutat a holland szélső, ezúttal sem tudták megállítani a zakatolását. Várjuk, hogy a döntő végére elmosolyodjon.
Thuram (6,5)-rengeteget küzdött földön és levegőben is, nagyon elkészült az erejével, hasonlót várunk tőle a döntőben is. Amikor Lautival együtt van a pályán, remek a kémia köztük, az argentinnak is jobban megy akkor.
Lautaro (7,5)- nézzük is az első félidő hősét. A gól és kiharcolt tizenegyes magáért beszél, de mindezt úgy, hogy félig volt csak egészséges, mégis kezdett, és az utolsó csepp erőt is odaadta a klubért, a BL győzelem álmáért. Elég nehéz meghatódottság nélkül beszélni erről, egy valódi vezére van a csapatnak, egy igazi interista, aki méltó utódja lett egy korábbi argentin játékosnak, aki szintén csapatkapitányi karszalagot viselt, és aki egyszer már magasra emelte a BL trófeát.
Carlos Augusto (6)- ezúttal nem sikerült olyan jól a beszállás a játékba, bár mindez a Barca presszing alatt történt.
Darmian (6)- kellett a frissessége Bisseck helyett, korát meghazudtolva nyomta ő is, és négy tisztázásra futotta tőle.
Taremi (7)-az egyik leghasznosabb meccse volt kék-fekete mezben, győztes gólnál adott gólpasszt, kifejezetten jól védekezett a fáradó ellenféllel szemben, szerelések, megnyert párbajok és nagyon aktív játék jellemezte. Ebből kéne több.
Zielinski (6)-nem parádézni állt be, de egészen stabil pontként állt helyt, több játékperccel jobb lesz ez is.
Frattesi (8)-a filmekben a legérdekesebb karakter szokott lenni a kiismerhetetlen, mindig más arcát mutató személy, akitől nem tudod, mit kapsz a következő jelenetben. Én így akarok mostantól tekinteni az olasz középpályásra, akit sokszor szidunk, nem értjük, vagy kevésnek találjuk, aztán három hét alatt eldönt egy meccset a Bayern, egyet meg a Barcelona ellen. Mégis hogyan? Az ünnepésbe beleszédülő Frattesit így kell szeretni, és most nagyon könnyű őt szeretnünk.
Folytatás hétvégén a Torino ellen, május legvégén pedig az Allianz Arénában!