Profi, higgadt és szervezett futballal gyűjtötte be a pontokat a Nerazzurri Bergamóban.
Tette ezt úgy, hogy egy esetleges pontvesztés (és a Venezia-Napoli meccs számunkra legkedvezőtlenebb kimenetele) nagyon-nagyon ritkán látott módon összerántotta volna az első helyre pályázó élmezőnyt. Nem, ennek a scudettora pályázó élmezőnynek a lázas víziók ellenére egy pillanatig sem volt tagja a Juventus, és nem csak azért, mert ismét feltörölték velük a padlót, pár fordulóval ezelőtti közelségük az első helyhez képest csak a pillanat cinikus csalfaságából következett, más nem igazán indokolta. Így viszont apró lélegzetvételnyi előnyt szerzett legfőbb üldözőivel szemben az Inter, aminek a feszes április tükrében (is) nagyon tudunk örülni.
Gasperini együttese újfent igazolta, hogy bár folyamatos versenyképességük révén évről-évre kavicsot tudnak dobálni az állóvízbe, ezáltal releváns tényezői napjaink olasz bajnokságának, scudetto-esélyes matériának lenni azonban egészen mást jelent. Ezzel szemben kedvenceink, hiába volt néhány aggasztó ellenpélda a szezonban, sokadszor is bizonyították, miért tűnnek ki a calcio komplett mezőnyéből. Inzaghi okos, taktikus meccselése teljesen megfojtotta a vendéglátókat, és (szinte) első perctől az utolsóig egy olyan csörtét fabrikált egy nagyon forrónak jövendölt kiruccanásból, amely során nem is lehetett kérdés, hogy kinek a neve mögé vésik be a pontokat a hármas sípszót követően. A pulzusunk egy Pasalic-fejesnél emelkedhetett meg, ezzel szemben a Nerazzurri Thuram hatékonyabb befejezései esetén már az első felvonás végére elkönyvelhetett volna 1-2 gólt. Fogta is a fejét a francia, nem úgy a fordulást követően kapuba bólintó Carlos Augusto, akiről mostmár elmondhatjuk, hogy nagyon határozottan feljebb lépett a tavalyi évadhoz képest (nem csak Dimarco sérülése miatt). Allűröktől és kilengésektől mentes futballja rendkívül megnyugtató mindannyiunk számára.
A hajrában az össze-vissza fújkáló Massa Ederson és Gasperini esetében jogos, Bastoni esetében viszont erősen véleményezhető piros lapokkal borzolta a kedélyeket. Lautaro emberelőnyben szerzett találata után a különbség tovább nőhetett volna (khm, Frattesi), de a kétgólos fór sem adott túl sok indokot az elégedetlenségre.
Most válogatott szünet következik. Néhányan nem utaznak, a keret (alapcsapathoz közeli részlegének) nagy része viszont érdekelt, úgyhogy kulcsoljuk imára a kezeinket. Áprilisban ugyanis mindhárom fronton sorsdöntő meccsek következnek, és látva a csapat formáját, a bajnokságban kifejezetten biztatóan alakulnak az események, ahogy a Bayern ellen is egy nyílt párharcnak nézünk elébe, és akkor a kuzinokkal szemben nagyon esedékes revans lehetőségéről még nem beszéltünk…
Osztályzatok:
Sommer: Három védése közül egyedül Pasalic fejesénél kellett valamennyire megerőltetnie magát. (6.5)
Pavard: Egy ízben csúnyán bebőrözte Lookman, és a párharcok megnyerésében sem volt túl hatékony. Ettől függetlenül voltak fontos és hasznos közbelépései. (6)
Acerbi: Ámulunk és bámulunk, pedig megszokhattuk már, hogy ha egy klasszissal, vagy rendkívül jó formában lévő (netán a kettőt elegyítő) kilencessel néz farkasszemet, nem szokott hibázni. 9 tisztázás, 3-3 blokk és közbelépés, emellett egészen megnyerő, tekintélyt parancsoló kisugárzás a párharcokban. (8)
Bastoni: Kár azért a piros lapért, mert amúgy nem volt rossz meccse. A kiállításért viszont maximum annyiban hibáztatható, hogy lehetett volna sokkal óvatosabb is egy megnyert meccs végjátékában. (6.5)
Dumfries: Sokat melózott, a sérülése remélhetőleg helyrerázódik 1-2 héten belül. (6.5)
Barella: Alig telt el két perc a meccsből, mikor máris sarkazással kápráztatta a nagyérdeműt. Üdítő látvány, ahogy a gyepen közlekedik. Nagy kedvvel, energikusan, elöl-hátul hozzárakva a közöshöz. A gólpassza is zseniálisra sikeredett. (7)
Calhanoglu: A hosszú labdákat ezúttal rá nem jellemző pontatlansággal osztotta, ennek ellenére egy gólpasszt elkönyvelhetett és nagy szerepe volt a középpályán kialakított dominancia fenntartásában. (6.5)
Mhitarján: Rendben volt. (6.5)
Carlos Augusto: A tavalyi évhez képest egyértelmű előrelépést könyvelhet el, és mára a csapat egyik legstabilabb pillérévé vált, még úgy is, hogy Dimarco visszatérésével vélhetően újra epizódszerep lesz az övé. Megnyugtató, hogy mindig számíthatunk rá. (7.5)
Thuram: Nem volt igazi, a mezőnyben és a kapu előtt sem. (5)
Martinez: Sokat harcolt, góljával pedig eldöntötte a meccset. (7)
A cserék közül Frattesi (5) formájáról és lelkiállapotáról mindent elárul, hogy már a tavaly menetrendszerűen megcsillanó erényét sem igazán tudja kamatoztatni. Bisseck és Asllani rendben voltak, Correa kevés értékelhető játékpercet töltött a gyepen, Tareminek viszont ugyanennyi idő alatt is futotta egy hajmeresztő megoldásra – ilyenkor pedig nem tud nem arra gondolni az egyszeri szurkoló, hogy mennyire áldásos helyzetben lennénk akkor, ha a támadósorban is olyan opciói lennének a Misternek, mint a hátsó régióban.
Inzaghi: Tökéletesen kontrollált csörte volt ez, ami a játékosok mellett Inzaghi egyértelmű dicsérete. (7)
Kerek István: a csatorna sok esetben nem tett jó lóra, amikor kiválasztotta az idei Inter-meccsek kommentátorát. A szóban forgó úriembert megnevezni és megbántani sem szeretnénk, inkább csak megjegyezzük, hogy hozzá képest mekkora felüdülést jelentett egy olyan szpíker, aki törekedett az objektivitásra, mindemellett teljesen korrekt, fogyasztható stílusban kommentálta a pályán zajló történéseket.