Sosem könnyű

Mire számíthat az ember a hét második felétől, ha előbb harmadik kalapból várja a BL csoportkör sorsolását, majd egy nappal később Rómában esedékes egy derbyke a Lazio ellen? Homlokráncolás: megvan, körömrágás: folyamatban, gyomorbántalmak: azok majd este jönnek.

Dehát ezért kell megnyerni a Serie A-t ugye. Koefficiensek tekintetében az Inter csak egy harmadik kalapra jó jelenleg, bár épp kifut egy olyan szezon (17/18) amikor a klub nem volt jelen az európai labdarúgásban, szóval talán legközelebb már jobb lesz a helyzet. Jelen esetben voltak talán optimistább találgatások, hiszen az első kalapos holland és portugál bajnokkal való találkozás – őket nem lebecsülendő – semmiképp sem jelentett volna akkora kihívást mint a Bayern. Nagyjából 40% esély volt rá, hogy nem valami gigaklub jön azonnal, de sajnos a valószínűség fityiszt mutatott. A Bayern München épp oly nehéz ellenfél mint a Real Madrid és a Liverpool volt tavaly, idén pedig legjellemzőbb tulajdonságuk, hogy mindenkit féltucat góllal vernek le a Bundesligában. Tekintve, hogy minden poszton jobbak az Internél, a legnagyobb esélyünk ellenük egy közhely, hogy a sok sima meccs után majd az ilyen trükkösebb európai meccsekre nem pörögnek úgy fel. Lehet, mindenesetre ellenük nagyon figyelni kell, hogy ne szaladjunk bele mi is egy komoly verésbe, mert náluk ez valami klubfilozófiai dolog lehet az utóbbi években. Legalább a talizmánunk, De Ligt ott lesz.

A Barcelona. Mikor megláttuk, hogy a Bayern mellé kerültek, már sejtettük mi következik. De hejhó! 2010 van újra! Az ellenfelek hiába futnak az eredmény után, hiába ordítják le az ünneplő Inzaghi fejét, és hiába kapcsolják rá a locsolóberendezést az ünneplő játékosokra a Nou Camp pályagondozói. Szép is lenne. A Barca önmagában egy érdekes kérdés, azt hiszem nem újság miért. Anyagi problémáik az Interével vetekszenek, ám őket ez nem zavarja, inkább feláldoznak pár bevételi forrást, nagyjából mindent egy lapra feltéve: vásárolni, nyerni, profitálni. A fő kérdés náluk az, hogy a tavaly még bőven harmatos focijuk vajon összeáll-e idén őszre, képesek lesznek-e nagy csapatokkal konkurálni. Remek teszt lehet az Internek ez az ébredező óriás, ami papíron természetesen jó játékosokból áll, de bőven van annyi bizonytalanság a csapat körül, hogy elkapható legyen. Ja, és hello újra, Kessié!

A Viktoria Plzent azért sorsolták mellénk, mert már viccnek is erős volna, ha még a Marseille is bekerült volna ebbe az egyenletbe. A csehek inkább tipikus negyedik kalapos ellenfél, ami odavissza kötelező, de ha botlasz, akkor bajban vagy. Láttunk már hasonlót, épp a szintén cseh Slavia ellen például.

Ennyit a nemzetközi helyzetről, mert ma este már fejben a Laziora illene fókuszálni. Akik ellen ugye sosem könnyű… Tavaly három pont jött össze a kékek ellen, mindkét meccs komoly fordulatokat hozott, és idén sem számítunk könnyű menetre. A Lazio nem kezdte rosszul az idényt, 4 pontot szereztek két olyan csapat ellen, akik ellen hagyományosan nehéz játszani, ma pedig hozzánk hasonlóan az első komoly tesztjükre készülhetnek. Mindenképp hozzá kell tennünk, hogy a Sarri korszak eddig nem leányálom, mivel az öreg alatt a rómaiak korábbi, Inzaghi által tökélyre fejlesztett játéka villámgyorsan dezintegrálódott, és az új Sarri-balltól valahogy nem lett azonnali Napoli-flashünk. Ez valamilyen szinten normális, persze a keret sem egyenértékű a prime Napolival, viszont Milinkovic-Savic még mindig ott van, Immobile pedig még mindig kiráz a kisujjából egy gólkirályi címet.

Az Inter oldaláról eddig panaszunk nem lehet, a Lecce elleni szívrohamra jó kis gyógyír volt a Spezia sima legyőzése. Ma pedig feltételezhetően mindenki az idei legjobb formáját kell, hogy mutassa, lehetőleg egy zsák kihagyott helyzet nélkül. Vicces, hogy tavaly után még mindig ez a jelmondat

Mindemellett de bőven kínálkozik esély arra, hogy:

  • Vecino Gagliardinivel ütközzön a középpályán
  • Lukaku Romagnolival fusson versenyt
  • Acerbi pedig már a vendégeknek szurkoljon

Várható kezdő: 

Handanovic; Skriniar, De Vrij, Bastoni; Dumfries, Barella, Brozovic, Calhanoglu, Dimarco; Lukaku, Lautaro.

A meccs pedig a Sport1-en látható 20.45-kor. 

 

(kép forrása: https://www.fotbollskanalen.se/)