Bajnokhoz méltó szezonkezdés

Ha minden héten a Genoa ellen kéne játszania, az Inter valószínűleg mindig mindent megnyerne. Kedvenc piros-kék ellenfelünk az elmúlt 7 találkozó óta képtelen bevenni Handanovic kapuját, eközben egyszer sem úszta meg két kapott gól alatt. Éppen ezért nem fogunk most messzemenő következtetéseket levonni a megújult Intert illetően, de meg kell hagyni, remek tűzijátékot rendeztek tegnap este.

 

Inzaghi debütálását várva, nem tagadom, volt bennem némi félsz. Az előszezon során az új tréner végig erősen hiányos kerettel dolgozott, az EB-ről visszatérő játékosok jókora spéttel futottak be, a támadósor pedig végképp nem állt össze. Arról ne is beszéljünk, hogy a Dinamo Kijev volt az egyetlen elsőosztályú ellenfél a felkészülési meccseken, összeállt Inzaghi-játékrendszert így nem igazán remélhettünk.

A harcmodort illető változások ennek ellenére már most világosan láthatóak, az évek alatt összeszokott keret pedig nagy segítség abban, hogy a megváltozott edzői utasítások ne okozzanak fejetlenséget. A keménymag Brozoviccal az élen könnyedén hozta tavalyi formáját, az új arcok pedig bár idegennek hatnak még, rutinjukból kifolyólag Dzeko és Calhanoglu is adaptálódott az új helyzethez, sőt, a meccs főszereplőivé váltak. Inzaghi Intere pedig már most fluidabbnak tűnik, a Contés óvatos automatizmusok elkezdtek kikopni, és megjelent pár új játékelem.

  • Széleken vezetett akciókból így is kaptunk nem keveset, de egyre jellemzőbbek a tizenhatost rohamozó belső középpályások.
  • Bastoni látványosan magasabban játszik, sőt egyszer be is cselezte magát a büntetőterületre, de a másik oldalon Skriniar is megiramodhatott a labdával egyszer. Hogy ez jó dolog-e, vagy rossz, mindenki döntse el magának.
  • A többiek alá játszó Dzeko és Sensi, mint árnyékék pedig kombinatívabb játékot eredményezett, így a befejezés gyakran nem is rájuk jött ki. Mondjatok egy olyan játékost a tegnapi csapatból, aki egyszer sem találta magát lövőhelyzetben!

Ez persze még mindig az út kezdete, Lautarót és a feltételezhetően szeptemberig befutó új támadót még be kell illesztenie a rendszerbe Inzaghinak, és mint azt az elején írtam, a Genoát nem tudom mérvadó ellenfélnek tekinteni. Laposak voltak, szürkék, mint a valamiért Deportivo-címeres mezük, és pár helyzetet leszámítva semmi ellenállást nem tanúsítottak, Yayah Kallon mondjuk nagyon dinamikus kis játékosnak tűnik. De bármilyen is volt a vendégcsapat, az Inter sikerrel vette az első akadályt, úgy tűnik, nem tört össze a nagynevű távozóktól, erre a 4-0-ra pedig lehet építeni.

Pontozás:

Handanovic: 6 – Körülbelül háromszor volt rá szükség.

Skriniar: 8 – Gól, mentés a gólvonalról, remek játék.

De Vrij: 6 – Nagyjából a szokásos.

Bastoni: 7 – Egyre karakteresebb a kis Basto, jól használja a fizikumát anélkül, hogy koszos lenne a játéka.

Darmian: 6 – Teljesen rendben volt, főleg védekezésben.

Barella: 7 – Micsoda gólpassz!

Brozovic: 8 – Klasszik Brozo, rengeteg futás, labdaszerzés, három távoli lövés!

Calhanoglu: 8 – Akasztott két óriási gólt, az egyiket pár centis lesről. Úgy tűnik, kétféle passzt tud, nagyon jót, és nagyon rosszat.

Perisic: 6.5 – Messze nem ő volt a mezőny legjobbja, de nem semmi melót rakott bele.

Sensi: 5 – Jól mozgott, de iszonyú görcsösnek tűnt.

Dzeko: 8.5 – Kaptuk egy kis ízelítőt abból, hogy hogyan rúgja alul az xG-jét, de végül összejött neki a gól is, a mezőnymunkája pedig aranyat ér.

Cserék: Vidal tulajdonképpen árnyékéknek jött, bárcsak mindig ilyen lenne. Vecino szintén folytathatja így, csak egy másik csapatban. Dimarco és Satriano remekül szálltak be, utóbbi rálőhette volna ziccerét, de inkább eltotyogta. Dumfries is megnézte a gyepet közelről.

 

Folytatás pedig pénteken!

(kép: cdn.corrieredellosport.it )