A „Covid-világ” beköszönte óta szokatlanul hosszú idő után, végre valahára elérkeztünk az első tétmeccshez, amin a Genoa csapata lesz az ellenfél. A szezon első beharangozója különleges és igen hosszú lesz, úgyhogy fogadjátok szeretettel az első közös posztot a 2021/2022-es idényből!
A hat darab, kardinális kérdés megválaszolásával nem feltétlen a mai meccset, mint inkább az előttünk álló 10 hónapot vezettük fel valamelyest, ezek pedig a következők voltak:
1.: Hakimi vagy Lukaku távozása fájt jobban?
Blazious: Lukaku. Nem azért, mert hiszek még a tündérmesékben, és elhittem, hogy a kis Romelu gyerekkorában mindig is az Interben akart játszani, és az álma vált valóra, hanem azért, mert végre volt egy olyan klasszis játékos, aki a csapat arca tudott lenni, és nemzetközileg is vele azonosították a klubot.
10 éve vártunk valami hasonlóra, sajnos, mire teljesült, véget is ért. Számomra egy csupaszív, végtelenül szimpatikus játékos volt, de nem haragszom rá a hirtelen távozása miatt, egyszerűen minden félnek túl jó volt ez a lehetőség. Mondjuk azért kicsit remélem, hogy újra csetlik-botlik majd Angliában.
csabinter: Hakimié. Lehet, hogy nem tudná megismételni az előző idény brutális számait, de olyat se nagyon látok a nagyvilági mezőnyben, aki megközelíthetné. Egyébként a kontrák miatt kicsit aggódom, mert nagyrészt ez a két ember felségterülete volt; Lukaku, ha felgyorsult, egy kamion sem tudta megállítani, Hakimi pedig rákjárásban is lefutott mindenkit.
Hibarin: Nekem Lukaku sokkal jobban fájt, de valószínűleg csak azért, mert az ő távozása elég hirtelen jött, míg Hakimire fel lehetett készülni. Összességében viszont Hakimi lehet jobban fog hiányozni, mert jó szélsőt sokkal nehezebb találni, mint jó csatárt.
ninogoffredo: Hakimié. Annak ellenére, hogy jó néhány gól és gólpassz benne maradt a rossz döntéshozatalainak köszönhetően, azért így is rengeteg találatban közreműködött. Sebessége brutális fegyver volt a kontráknál és a védekezése is kifejezetten szoliddá vált. A PSG nagyot nyert vele, Messi oldalán ő hatalmas extrát fog jelenteni.
Lukakunak hálásan köszönöm az elmúlt két évet, de Conte nélkül én őt nem tartom annyira, mint a marokkóit.
touristique: Nehéz kérdés. Hakimi eladását júliusban azért tudtam könnyebben megemészteni, mert mindenhol rendszeresen hangsúlyozták, hogy ő az egyetlen komoly távozó. Ezután Lukaku Chelseabe igazolása komoly gyomros volt, nem csak a csapatnak és a szurkolóknak, hanem a bajnoki reményeknek is. A marokkói paripában több volt a jövőre nézve, ezért talán őt mondanám.
Rolkó: A Lukaku-sztori túl hirtelen, kvázi a semmiből jött, számomra ezért – és a két év alatt kialakult kötődés miatt – volt fájdalmasabb az ő távozása. Ő brutális szinten dominált a legtöbb Serie A-csapat (köztük ugye hatványozottan a Milan) ellen, így az eligazolását jó eséllyel sok mínuszpont formájában is meg fogja érezni az Inter.
Salabobo: Lukaku. Imádom a tankszerű csatárokat (Adriano, Vieri), ő pont ilyen volt. Nem nagyon értem, hogy mit akar a Chelsaeben, ahol korábban elzavarták. Milánóban imádták a szurkolók, Handa után a jövő kapitányát láttam benne. Nagyon fáj.
2.: Calhanoglu, Dumfries és Dzeko érkeztek – melyikőjüknek örültök a legjobban és a legkevésbé?
Blazious: Dimarconak. A felkészülési meccseken nagyon jó teljesítményt nyújtott, remélhetőleg megkapja a lehetőséget, Perisic kiszorítás nem tűnik lehetetlen feladatnak. Calhanoglu nekem sosem volt szimpatikus, nem segít rajta, hogy ingyen jött a Milanból, nem vall erős jellemre. Ugyanakkor nagyon illik a rendszerbe, hozhatja azt, amit Eriksentől vártunk tavaly. Dumfries ennyiért ajándék, kicsit gyanúsan olcsó is. Gyors, erős, bár eddig jobbhátvéd volt, illik rá a szélső szerepe is. Hakimihez képest bárki visszalépés lenne, de jó választásnak tűnik. Dzeko olyan típusú játékos, aki a korral csak lassan veszít a teljesítményéből. Kapusnál, centernél, középső védőnél jelentősen kitolódik a használhatóság más poszton játszókhoz képest, így még egy évig biztosan hasznos lesz, kettőig meg talán. Ha jól elosztjuk a játékidejét, és a híreknek megfelelően nem kezdőként számítunk rá, akkor nem volt rossz üzlet. Várom az utolsó csatár igazolást, hogy a fenti lista elejére kerülhessen.
csabinter: Sose voltam Calhanoglu rajongója, de egyrészt ő kényszerből jött, másrészt próbálok az erényeire (pontrúgások) koncentrálni. Dzekót nem hoztam volna, kicsit unom már a 30 pluszos, nagyfizetésű igazolásokat. Dumfries viszont ár-érték arányban jó választásnak néz ki, amennyiben nem egy egytornás csodáról beszélünk.
Hibarin: A lehetőségekhez képest eddig maximálisan jól igazol Ausilio és Marotta, ugyanakkor azért Dzekora nem tudom nem húzni a szám, de ha fizikálisan bírja, akkor beigazolhatja a vezetőség reményeit vele kapcsolatban. Calhanoglura remek pillanatban lett lecsapva, akitől bár nem várom, hogy minden héten briliánsan játsszon, de csalódott lennék, ha 10 assziszt alatt maradna az idény végére és nem vágna be egy pár szabadrúgást a kapuba. Dumfriesnél nem akarom magasra tenni a lécet, de ha megszokta az olasz bajnokságot mindenki nagy kedvence lesz az ellentmondást nem tűrő játékával. Még kiemelném Dimarcot a másik szélen, akitől viszont nagy dolgokat várok, minden tudása megvan ahhoz, hogy sok gólt és asszisztot pótoljon a Hakimi után hagyott űrben.
ninogoffredo: Dzeko ugyan már bőven túl van a zeniten, de Lautaro Martínez megtartásában kulcsszerepe lehetett annak, hogy BigRom távozása után egy ilyen győztes mentalitású játékost sikerült elhozni. Calhanoglu egyelőre semleges számomra, miközben Dumfries-től fázom egy kicsit.
touristique: Mindegyikükben van egy kis lutrifaktor, Dzekoban a kora, Calhanogluban a mentalitása, Dumfriesben a ligatapasztalat hiánya miatt. Ha a szívemre teszem a kezem, valamiért Dumfries érkezése dobta fel leginkább a napom, és Dzekoé a legkevésbé. Dimarco visszatérésének én is kimondottan örülök.
Rolkó: Bevallom őszintén, Calhanoglut az utóbbi két évben már irigyeltem olykor a kuzinoktól, így tehát ingyen egy parádés igazolásnak tartom – minden intelem ellenére. Dumfries az Eb-n kifejezetten tetszett, így nem ágáltam a leigazolása ellen, pláne ilyen áron. Erre a pozícióra egyébként titkon Bellerínben reménykedtem, azt gondoltam, hogy a spanyol az Internél lényegében újraindíthatná a karrierjét. Sorrendben írtam „tetszési index” szerint az érkezőket, így legvégére Dzekot hagytam, de igazából ilyen kondíciókkal ellene sem ágálok, igen hasznos tag lehet ebben az idényben, viszont a játékidejét szépen be kell osztani. Cordazról ne feledkezzünk meg, ő már csak az FM-es nosztalgiafaktor miatt is fontos puzzledarabka lehet…
Salabobo: Calhanoglu jó spíler, talán még lesz egy pár szabadrúgás gólunk. Dzeko öreg, kábé annyit fog érni, mint amit Mandzukic a Milannak.
3.: Mik az elvárásaitok a csapattól a bajnokságban, BL-ben és a kupában?
Blazious: Lukaku és Hakimi (és Conte) távozásával az a 10 pont különbség köztünk és a tavalyi üldözők közt eltűnik, de ezzel a kerettel és Inzaghival szerintem a nehézségek ellenére is reálisan harcban kell lennünk a bajnoki címért, biztos bl-t érő helyezéssel. Bl-ben kötelező a továbbjutás a csoportkörből, én továbbra is haragszom Contéra, amiért ez nem sikerült – megjegyezném, hogy azzal a plusz bevétellel kicsit előrébb lennénk most is. A kupa különösebben sosem érdekelt, mint ahogy az aktuális győztesen kívül senkit Itáliában, de azért lassan egy döntő nem mutatna rosszul. Ha beáldozzuk azt a sorozatot, akkor sem leszek szomorú, csak akkor a másik kettő legyen a fentieknek megfelelő.
csabinter: Feltételezhetően érkezik még egy támadó, és amennyiben nem Rocchi vagy Osvaldo lesz az, akkor a dobogó a reális elvárás. Ha az összes csillag együtt áll, és a kínaiak tudnak annyi pénzt nyomtatni, amennyi Vlahovics leigazolásához elég, akkor a scudetto is megcélozható (persze a szerbre semmi esélyt nem látok), A Bajnokok Ligájában két ciki év után kötelező minimum a csoportból való továbbjutás, a kupában pedig részemről a finálé az alap.
Hibarin: 2. csillagot, BL csoportkörből való továbbjutást és kupadöntőt várok.
ninogoffredo: Allegri visszatérése úgy érzem, hogy még idén utoljára bajnoki címet fog érni a Juvénak, az Internek viszont a nagynevű távozók nélkül is abszolút reális cél lehet az ezüst. A BL-ben szerintem idén már sikerülni fog a csoportból való továbbjutás, a hazai kupa pedig kifejezetten feküdni szokott Inzaghi mesternek, szerintem azt behúzzuk.
touristique: Az elmúlt hetek fejleményei alapján a bajnokságban egy sima BL-helyes finishben reménykedem (ebből is látszik, hogy egy évet simán hátraugrottunk az időben). A BL-ben a továbbjutás lehet a reális cél. Az Olasz kupa meg igazából mindig tök random.
Rolkó: Copy-paste-elhetném a tavalyit igazából, én a középső váz viszonylagos érintetlensége miatt a bajnoki címért való harcot várom (el), a BL-ben (végre) továbbjutást a csoportból, míg a kupában (végre) egy nyomorult döntőt.
Salabobo: Scudetto, BL 8 közé, olasz kupadöntő
4.: Mi lesz az első hat csapat sorrendje bajnokság végén?
Blazious: Inter, Juventus, Roma, Milan, Atalanta, Napoli.
csabinter: Juventus, Inter, Atalanta, Roma, Milan, Lazio.
Hibarin: Inter, Juventus, Atalanta, Lazio, Roma, Milan, Napoli.
ninogoffredo: Juventus, Inter, Atalanta, Roma, Lazio, Napoli.
touristique: Juventus, Inter, Atalanta, Milan, Roma, Napoli.
Rolkó: Inter, Juventus, Atalanta, Roma, Milan, Napoli.
Salabobo: Inter, Juve, Atalanta, Roma, Napoli, Milan.
5.: Kik lesznek a kiesők?
Blazious: Salernitana, Spezia, Empoli.
csabinter: Spezia, Venezia, Empoli.
Hibarin: Salernitana, Venezia, Cagliari.
ninogoffredo: Salernitana, Venezia, Spezia.
touristique: Spezia, Venezia, Salernitana.
Rolkó: Salernitana, Spezia, Venezia.
Salabobo: Verona, Venezia, Spezia.
6.: Ki lesz a gólkirály?
Blazious: Cristiano Ronaldo. Ha eligazol, akkor Martinez.
csabinter: Ezen gondolkotam a legtöbbet. Kizárásos alapon ketten maradtak: Muriel és Immobile. Legyen a kolumbiai.
Hibarin: Lautaro.
ninogoffredo: Immobile.
touristique: Ha minden tizenegyest megkap, akkor természetesen C. Ronaldo.
Rolkó: Lautaro Martínez, miért ne?
Salabobo: Martínez.
Ezek tehát a mi gondolataink, de ne legyetek restek ti sem válaszolni a kérdésekre!
Ma egyébként a kellemes ellenfélnek ígérkező Genoa érkezik a San Siroba, és végre szurkolók előtt rendezik a meccset. Martínez sárga lapok miatt eltiltott, míg Sánchez (minő meglepetés) sérült, a többi poszton a legjobbnak vélt játékosokat küldheti csatába a debütáns Inzaghi.
Várható kezdő: Handanovic – Bastoni, de Vrij, Skriniar – Perisic, Calhanoglu, Brozovic, Barella, Darmian – Sensi – Dzeko.
A mérkőzés 18:30-kor kezdődik, és a 2009/2010-es idény óta először a Sport1 közvetíti, élőben.
Képek forrása: sempreinter.com, calciomercato.com