A mérkőzés előtt a blogger csapatunkban én töltöttem be a rossz zsaru szerepét. Miközben aprócska szerkesztőségünk többsége hatalmas lelkesedéssel várta a döntőt, jómagam azt mondtam a srácoknak, ha nyerünk, akkor sem fogok érezni eufóriát, hiszen a zárt kapus meccsek és a COVID miatt morbiddá váló szezon számomra mindenképp rossz emlék lesz. Ehhez képest most iszonyatos dühöt és csalódottságot érzek a vereség miatt, ami ha nem is fogja végigkísérni szurkolói mivoltomat, mint jó pár, korábbi nagy kudarc, azért jó darabig még fájni fog.
Érhető, hogy Conte ragaszkodott ahhoz a kezdőcsapathoz, amely a római 2-2 óta a legstabilabb, legcontésabb és legkevésbé sebezhető. Ennek Skriniar és Candreva lettek az áldozatai,a csapat pedig a győztese, de ezen az estén pont az okozta a vesztünket, hogy a Mister a futballvilág top edzői közül talán a legkevésbé rugalmas.
Egy olyan ellenfél várt ránk ma este, amely a sorozat specialistája, ötszörös győztese. Legutóbb Klopp épülő, szépülő, de még korántsem ellenállhatatlan Liverpoolját győzték le a 2016-os döntőben. A klub tehát tudja, hogy mi kell ahhoz, hogy a második számú kupasorozatban érvényesülni tudjon, legyen az edző akárki, Monchival, vagy Monchi nélkül, vagy akár nyáron egy lerabolt és újjáépített kerettel, de a Sevilla EL-menetelése garantált.
A mérkőzés álomszerűen kezdődött: már a második percben büntetőt kaptunk, miután a meginduló Lukaku achilleszét gusztustalanul letalpalta Diego Carlos. A büntető jogos, Lukaku kíméletlen, 1-0 nem oda, tökéletes rajt.
A vezetés után várható volt, hogy átengedjük a területet a spanyoloknak, ám nem sokáig örülhettünk: Young oldaláról érkezett a beadás, Godin lemaradt és a már Manchestert is kivégző De Jong fejesével egyenlít a Sevilla. Handa bravúrral védhette volna, csak belekapnia sikerült. Kezdhetünk mindent előröl.
Az egyenlítő gól után a Sevilla egy frissebb, lendületesebb csapat benyomását keltette, a mi játékunk pedig csak annyiból állt, mint a szezon során eddig bármikor: lőttünk fel a labdákat Lukakura és Lautarora, hátha lesz valami. Hát nem lett, sőt, a 33. percben már hátrányban voltunk. A sokadik és a meccsen nem utolsó veszélyes pontrúgás után ismét De Jong bólintott, 2-1 a Sevillának, baj van. Nem mellesleg a szabadrúgás Gagliardini teljesen felesleges átlépése miatt történt, hiszen Brozovic már csak szabálytalanul tudta elérni a csínybe kapott labdát.
Két percig aggódhattunk, Brozo szabadrúgását az utolsó két hónapban magára találó és vezérszerűséggé váló Godín fejelte be, ismét egál, drámai első félidő.
Ha az első félidőben egy frissebb Sevilláról írtam, akkor ez a második félidőre teljesen megfordult. A játék lelassult, a spanyolok már nem bírták az első játékrészben diktált iramot, a labda pedig többnyire az Internél volt. Gagliardini előtt többször is óriási terület volt szabadon, egy alkalommal kis híján gól is lett belőle, de összességében nem tudtuk kihasználni a mezőnyfölényt.
A 65. percben Lukaku megnyerhette volna a meccset és ezzel a trófeát nekünk, ám ordító helyzetben hibázott ez pedig, mint később kiderült végzetesnek bizonyult. A 73. percben Gag ismét összehozott egy szabadrúgást a Sevillának, amiből egy irtózatosan malac gólt szerzett Lopetegui csapata: a betekert labdánál Godin és De Vrij egymást zavarta, a felpattanó labdát Diego Carlos ollózta volna mellé, kár, hogy Lukaku besegített. 3-2.
Conte későn cserélt és akkor sem változtatott a felálláson érdemben. Legalább tíz perccel korábban meg kellett volna húzni a Gag-Eriksen cserét, amikor az elfáradó Sevilla ellen meg volt a mezőnyfölény. Sose tudjuk meg, hogy mi lett volna ha korábban dönt a Mister, de milliónyi Inter szurkoló egyszerre látta, hogy szükséges a csere, kivéve őt.
A végén egy Candreva-Godín cserével próbálkozott még, ami majdnem jól sült el, hiszen előbbi kis híján gólt lőtt. A hosszabbításban már esélyünk sem volt, a spanyolok célja az utolsó percekben egyértelmű volt, megölni a focit és csírájában elfojtani az Inter próbálkozásait. Már helyzetig sem jutottunk, így a Sevilla hatodszor is megnyerte az Európa Ligát.
Összefoglaló:
A gratuláció jár a győztesnek, a vereség pokolian fájó, de tanulni kell a hibákból és a legfontosabb, a megfelelő döntéseket meg kell hozni a következő hetekben. Úgy gondolom, hogy a tegnap esti meccs megmutatta számunkra, hogy Conte nagysága mellett, milyen korlátai vannak és hogy azon tulajdonságai, amelyek nagy edzővé tették őt, bizony sokszor a kudarcai okozói is egyben.
A mérkőzés után megköszönte a lehetőséget a Zhang családnak, hozzátette, hogy a végső döntést két három napon belül, a vezetőséggel közösen hozzák meg. Ne lepődjön meg senki sem, ha pár napon belül egy bizonyos Massimiliano Allegri lesz az Inter vezetőedzője.