Talán utoljára a nyitófordulóban dőlhettünk hátra oly kényelmesen a karosszékben, mint tegnap este. Önbizalom növelő győzelem és nem csak a csapatnak kompletten, hanem különösen néhány játékosnak, akinek szüksége volt egy ilyen meccsre a nehézkes újrakezdés után.
Amikor megpillantottam a hivatalos kezdőket az első gondolatom az volt, hogy Conte nem véletlenül panaszkodta végig az őszt amiatt, hogy nem elég mély a kerete és nem tud rotálni. Persze, igen, tudom a Lazio kispadja talán még ennyire sem mély és minőségi mint az Interé. Kispippóék bezzeg még mindig versenyben vannak a juventusszal, amíg mi már bőven kiszálltunk az aranyért folytatott küzdelemből, de azért elnézve a tegnapi kezdőt, Marottának még bőven lesz dolga ezzel a kerettel, hogy végérvényesen is odaérjünk a rohadékok nyakára.
Skriniar eltiltás miatt nem játszhatott, Godín botrányos volt a Parma ellen, így a Mister ezúttal D’ambrosiót küldte fel Bastoni és De Vrij mellé harmadik tagnak. És akkor itt álljunk is meg egy pillanatra. Jövőre jobboldali szárnyvédőnek már zsebben Hakimi, Candreva pedig egy minőségi váltótársa lehet. De akkor mi lesz a mi szeretett Danilónkkal? Hát ez, belső védőként, a trió jobboldalán fog rá számítani Conte, nyilvánvalóan csereként. Hacsak maga a játékos nem gondolja úgy, hogy távozna a több lehetőség érdekében egy kisebb klubhoz, szerintem nála jobb csere hátvéd nem kell.
A kitérő után, vissza a meccshez: Sensi, Vecino és Brozovic sérülései miatt sokat nem lehetett variálni a középpályán. Ezúttal Eriksen pihent és a Gag-Borja-Barella triónak kellett megoldani piszkos munkát. Ahogy csabinter írta a szupertitkos blogger csoportunkban, „ettől a középpályától úgy érzem, inkább kiszedném a szemem egy merőkanállal, hosszú esténk lesz”. Hát, nem lett.
Ezt pedig nagyban köszönhetjük az ezúttal pihenő Lukaku helyett játszó Alexis Sancheznek, aki a legjobb teljesítményét nyújtotta amióta az Inter játékosa. Amikor lehetőséget kapott, többnyire mindig jól szállt be, többnyire csereként és eddig sem lehetett panasz a hozzáállására, ám tegnap este kaptunk egy szeletet abból, hogy mitől is volt ő posztja egyik legjobbja nem is olyan rég.
Az ötödik percben remek labdát tett Young elé, az angol meg köszönte, kapásból bevágta, 1-0 nemoda, Brescia megtörve.
Negyed órával később Moses, aki szintén parádézott az egész meccsen, kiharcolt egy büntetőt, amit Alexis értékesített. 2-0, hamar eldőlt.
Persze láttunk már ennél cifrább Interes összeomlásokat az elmúlt években, szóval teljesen nem nyugodhattunk meg, de látva a Brescia játékerejét, érezni lehetett, hogy ma nem kell különösebben aggódni a három pont sorsa miatt. A félidő lefújása előtt Young beadására érkezett D’ambrosio, fejes, 3-0, ez eldőlt.
A második félidő már igazi örömfoci volt: Alexis újra gólpasszt adott, ezúttal Gag buksijára tekert lézerpontossággal, újabb fejes gól, két meccs alatt a negyedik, 4-0.
Sőt, kis híján jött az ötödik, nem sokon múlott, hogy Borja is beálljon a sorba, kicsivel de hibázott. Ha egy csapatnak a spanyol gólt fejel, az nálam automatikus kizárás a Serie C-be.
Hogy teljes legyen a gála, a csereként beálló és megint halál unottan a semmibe bámuló Eriksen úgy rúgott egy gólt és adott egy gólpasszt, hogy kb. semmit se csinált. Talán nem túl fair két kanadai pont után betámadni a dánt, de a testbeszéde finoman szólva is irritáló: mintha megbánta volna, hogy ideigazolt. Amilyen lelkes instán, meg twitteren olyan depresszív a pályán és ez már nem csak nekünk, bloggereknek tűnt fel, hanem Bergominak is.
Kiütéses győzelem, ami járt már az újraindulást követő gyenge játék és pláne a Sassuolo elleni baki után. Az ezüst még elérhető, a juve valószínűleg érinthetetlen. Jó lenne egy fasza győzelmi sorozattal befejezni a szezont, amolyan üzenetként a riválisok, főleg a csalók felé, hogy bár idén még mindig tiétek a porond, de jövünk, érkezünk és már nem sokáig.
Folytatás hétvégén, szintén otthon, a Bologna ellen.