Bár meccs nem lesz, legalábbis ma este biztosan nem, a kontentre éhező Nerazzurrókat nem hagyhatjuk iromány nélkül, így végül az Ashley Youn-Alex Sandro párharc helyett, a Marotta kontra mindenki viadalt véleményezem. Ha viszont az várod, hogy ez itt most egy juvét szidó, összeesküvést sejtő blogger bejegyzése lesz, akkor csalódást kell okoznom.
Kezdjük a tényekkel, kronológiai sorrendben
- Szombaton a szövetség bejelenti, hogy elmarad a meccs, május 13-án lesz a pótolva
- A hírek szerint a Rubentus nem szerette volna, hogy elessen a meccsbevételtől és ez is szerepet játszott a döntésben
- Marotta kiakad, sőt szerinte Lotito is pip, ez így nem fair szerintük.
- A szövetség szerint Marotta jobb ha csendbe marad, ők felajánlották, hogy hétfőn legyen meccs nézőkkel, de vendégszurkolók nélkül
- A Napoli hivatalosan kérte a szövetséget, hogy a csütörtöki Coppa Italia visszavágóját csúsztassák májusra, míg a juve-Intert most szerdán játsszák le, mert szerintük ez így lenne fair
Egy olyan ügyről van szó, amelyben mind a három félnek van némi igaza, de egyúttal mindenkinek járna egy büdös nagy pofon, kinek ezért, kinek azért.
Kezdjük azzal, hogy igenis lehangoló lett volna egy ilyen volumenű meccset nézők nélkül lejátszani, még tévénézőként is. Igen, pont mondhatnám Interistaként, hogy hát a csapatomnak még jól is jöhet, de szerintem ha megkérdeznénk bármelyik Inter játékost, vagy akármilyen profi focistát, egyik sem fogja azt mondani, hogy zárt kapuk mögött akar játszani. És én, mint foteldrukker sem akarok egy zárt kapus meccset nézni, mert igenis számít a körítés. A focit a szurkolók teszik azzá, ami, egy Derby D’Italiát pedig pláne szerintem nem szabad nézők nélkül lejátszani.
Azt is megértem, hogy a juventus nem akar elesni a meccsbevételeitől, de fontos megjegyeznem, hogy a hírek szerint ők voltak egyedül akkora seggfejek, hogy nem voltak hajlandóak a zártkapus meccs ellenére sem kártalanítani a hoppon maradt szurkolókat.
Ami Marotta ma délelőtti kirohanását illeti, azt hiszem őt is totálisan meg lehet érteni. Nyilván az Internek kapóra jött volna egy zárt kapus meccs Torinóban, a hazai pálya előnye ezen az estén maximum annyit ért volna, hogy Ronaldo a megszokott tükör előtt waxolhatta volna a sérót és nem többet. És hát Marotta semmi mást sem akart, csak hogy a meccset megrendezzék a TERVEZETT IDŐPONTBAN, AKKOR ÉS OTT, AHOGYAN AZ A NAPTÁRBAN SZEREPEL.
És itt jutunk el arra a pontra, hogy valakinek biztosan sérül az érdeke, akármilyen döntés is születik. Az Interé akkor, ha a májusi káoszban kell lejátszani a rangadót, a csalóké akkor, ha nézők nélkül kell lejátszaniuk az egyik legfontosabb hazai meccsüket, és sajnos az utóbbi a szövetségnek sem jön jól. Mert hogyan nézett volna ki az, hogy a vele egyidőben zajló és amúgy is sokkal nézettebb El Classicón 100 ezer ember ül a lelátón, míg Torinóban 90 percen keresztül Conte ordibálása baszta volna a fülünket? Szarul.
Az Inter számára a májusi program már az eredeti menetrend szerint is elég nehéznek és sűrűnek ígérkezett, főleg egy potenciális EL elődöntő párharccal, amelyre elnézve az idei felhozatalt bőven van esély. De így, hogy a bennmaradásért küzdő Sampdoria elleni meccset, illetve az aranycsatát is ezekben a hetekben kell pótolni egészen brutális terhelés vár Conte csapatára.
Április 30. EL-elődöntő első meccs
Május 7. EL-elődöntő visszavágó
Május 10. Genoa vs Inter
Május 13. Juve vs Inter
Május 17. Inter v Napoli
Május 20. Inter v Sampdoria
Május 20. Olasz kupadöntő
Május 24. Atalanta vs Inter
Természetesen a De Laurentiis és a Napoli sem maradhatott ki a buliból és hát úgy gondolták, hogy a fair play jegyében a maguk javára fordítanák az egész szituációt. A javaslatuk, hogy a csütörtöki Coppa visszavágót halasszák el és helyette szerdán játsszák le a juve-Intert. Nem kell atomfizikusnak lenni a felismeréshez, a Napoli célja semmi más, csak az, hogy egy kifacsart Intert fogadjanak a visszavágón, amelynek azokban a hetekben a Coppa visszavágója lehetne a legkisebb gondja.
Ez még mindig egy jobb opció lenne, mint a szövetség korábbi javaslata, miszerint játsszák le hétfőn Olaszország derbijét, méghozzá nézőkkel, de vendégszurkolók nélkül. Ebbe persze az Inter nem ment bele, hiszen ez esetben a csütörtöki Coppa odavágót nem halasztották volna.
Az tény, hogy ezúttal az Inter érdeke sérült, de azokat a Nerazzurrókat sem értem, akik azonnal maffiát, összeesküvést és Calciopoli 2.0-át kiáltanak. Persze, bőven el tudom képzelni, sőt, valószínűsítem, hogy a juventus befolyásolta a szövetséget a döntésében és végül az ő akaratuk is érvényesült. De emögött nem látok összeesküvést, csupán annyit, hogy a liga sem akarta, hogy a szezon meccsét BLASZ II-es hangulatban kelljen lejátszani. Szerintem fordított esetben az Inter, sőt, bármelyik klub megpróbált volna nyomást helyezni a szövetségre, hogy legyen halasztás. Az persze már egy másik poszt témája lenne, hogy mennyire járt volna sikerrel egy ilyen presszió…
Végül akár nézőkkel, akár nézők nélkül és akármikor rendezik meg a meccset az Internek egy dolga van: nyerni Torinóban, különben csak álom marad a bajnoki cím. Az igazán fontos dolgok úgyis a pályán dőlnek el.