A korábbi évek Intere összecsuklott volna, már csak attól, ha csak a harmadik helyért kellett volna előzni. Conte Intere akkor sem rezzen meg, ha az első hely a tét.
A juVARtus kora délután botlása után, azzal a tudattal lépett pályára a NerazzurriBlog, hogy ha nyer, átveszi a vezetést a tabellán, amire legutóbb a 9.fordulóban lett volna lehetőség. Kár, hogy akkor Brozo előrehozta a karácsonyt és már októberben megajándékozta a Parmát két góllal.
Azért most jóval optimistábban vártam ezt a meccset, egyrészt ez nem az a csapat, amelyik többször eljátszaná ugyanazt a hibát, másrészt meg a Spal egy kategóriával gyengébb, mint a Parma – biztos kiesőnek tűnnek, sőt mérkőzés előtt még nem lőttek idegenbeli gólt. Hát persze, hogy nekünk lőtték az elsőt, de erre még később visszatérünk.
A Mister a lehetőségeihez mérten a legerősebb csapatot küldte fel, mínusz Godín, aki helyett ezúttal nem Bastoni, hanem D’ambrosio játszott, amely egyébként egy elég érdekes formációt is eredményezett. Gyakorlatilag két wingbackkel játszottunk, amikor támadtunk, Danilo picit hátrébbről támogatta Candrévát, a másik oldalon meg Lazarónak kellett fel, s alá futkorásznia, bár inkább a jobboldalon erőltettük az akciókat. A középpályán ezúttal Gagliardini volt a harmadik alkotóelem, Vecino és Brozo mellett.
Az első félidő az Inter totális dominanciájáról, illetve Lautaro Martinezről szólt. Az argentin előbb tizennyolc méterről laposan, észrevehetetlenül gurított a kapuba, majd Candreva fantasztikus beadását kobakolta (ilyen szó létezik?) a kapuba, hogy aztán úgy vonuljon a két csapat törölközni, hogy minden lényegi kérdés eldőlt.
Hittük ezt és sajnos a srácok is. A második félidő ötödik percében Valotti hülyét csinált a komplett védelemből, konkrétan Skriniarból és újra meccsbe hozta a Spalt. Azt nem mondanám, hogy ezek után őrült rohamokba kezdtek volna a vendégek, de azt igenis érezni lehetett rajtuk, hogy a hitük visszatért és Tomovic luftjánál azért mindannyian összecsokiztuk magunkat.
Még így is jóval közelebb álltunk, a harmadik gólhoz, mint a Spal az egyenlítéshez. Lukaku jobbnál jobb zsugákkal tömte Lautarót, aki a második félidőben inkább a szeptemberi formáját idézte, mintsem az utóbbi hetekben látottat. Először közvetlenül a Valotti szépítő gólja után fejelhetett volna gólt, de öt méterről a kapus lábát találta el, majd a 67. percben úgy gondolta, hogy a szilveszteri összeállításba is be akar kerülni. Talán még ő sem tudja, hogy mit akart Berishával szemben.
A győzelem szerencsére nem forgott veszélyben, bár szerintem alapesetben Conte leszakította volna a srácok fejét egy ilyen második félidő után. Nem volt ez annyira rossz, de az első 45 percben jóval határozottabb játékot lehetett látni, az meg különösen dühítő, hogy újfent nem sikerült megúszni a kapott gól nélkül és sajnos újra Skriniar hibázott. Nem igazán érzi ezt a háromvédős rendszert, szerintem kijelenthető, hogy ő a formáció váltásnak ő a legnagyobb vesztese az előző évi csapatból maradottak közül. Még így is megkérdőjelezhetetlen a csapatban betöltött szerepe és könnyen lehet, hogy csak időre van szüksége, tudtommal még korábban nem játszott ilyen felállású védelemben.
Az első helynek örülni kell és örülünk is, de szerintem még ennél is jobban hangzik, hogy az első tizennégy meccsből tizenkettőt behúztunk. Ne feledjük, nagyon nehéz dolga van Conténak Alexis és különösen a Barella-Sensi duó hiánya miatt. Szinte erőn felül teljesít a csapat, irtózatos sorozatterhelés közepette.
Hétvégén a Romát fogadjuk, első helyezettként.
De jó ezt leírni.
Összefoglaló:
Osztályzatok
Handa 6-D’ambro 5,5, Skrini 5,5, De Vrij 6 – Candreva 6,5 Brozovic6,5, Vecino 6, Gagliardini 6, Lazaro 6- Lautaro 7, Lukaku 6,5