Egy új kezdet – ja, meg egy meccs

2010 őszén egy fantasztikus kezdeményezés volt a Népsport, amelynek gyermeke, a Nerazzurri Blog, azon kevés blogok közé tartozik, amelyet nem emésztett a fater halála. Sőt,  megújultunk és már nem függünk senkitől. Sem a blog.hu-tól, sem a Nemzeti Sporttól, sem senki mástól sem.  Azért nyugi, az esti meccsről is szó lesz, nem csak rólunk.

Rögtön adódhat a jogos kérdés, miért forzainter.hu, miért nem nerazzurriblog.hu. A helyzet az, hogy már hetekkel korábban szerettük volna az új felületre költöztetni a blogot, ám némi gondunk adódott a domainnel kapcsolatban, ugyanis a nerazzurri domain nevet valaki(k) levédették. Hogy mikor, miért és legfőképp ki tette ezt, azt nem tudjuk, mindenesetre elég frusztráló volt a helyzet.

Vagy maradunk a blog.hu-n és nem lesz saját domainünk, vagy elengedjük a Nerazzurri Blog nevet és költözünk. Végül napokig tartó diskurzus után úgy döntöttünk, hogy belevágunk a költözésbe, új névvel, ez lett a forzainter. Igen, eléggé identitás zavaros, hogy a facebook csoportunk és oldalunk (és most már a twitter falunk is, hoppá!!), továbbra is Nerazzurri Blog néven fut és még a blog fejlécén is ez a felirat van, a domain meg totál más. Igen, káoszos ezt mi is látjuk, érezzük, de úgy gondoltuk, így is megéri egy új, saját felületre költözni, amely egyébként egy rém egyszerű és kényelmes wordpress sablon.

Visszatérve a domain levédetesére: ha Te védetted le a Nerazzurri domaint Magyarországon, akkor keress minket, írj nekünk, mert szeretnénk ha az eredeti nevünkön futhatnánk tovább. Viszont ha valaki nemzetközileg védette le a jogokat, akkor már neccesebb a dolog – ez esetben kb. tehetetlen vagyunk.

Végső soron nem a domain fog minket meghatározni, hanem a csapatunk iránti szenvedély, a szerkesztőségünk, illetve ELSŐSORBAN TI, az olvasóink.  Ezt miattatok érdemes leginkább csinálni.

Reméljük, tetszik nektek az új felület, még ha korántsem a végleges formáját láthatjátok egyelőre, szinte biztosan lesz még változtatás, ha domainben nem is, de dizájnban mindenképp. Speciel egy faszántos fejléc tuti érkezik. Tucatnyi korábbi cikket átmentettünk a blog.hu-ról ide, értelemszerűen nem a Spal elleni meccsek előzeteseit és értékelőit, hanem a nagyobb anyagokat, főképp Csabinter múltidéző írásait. Ha viszont szeretnétek elérni a teljes Nerazzurri Blog archívumot, nincs akadálya, a korábbi felület ugyanúgy él, nem kerül törlése, illetve bármikor egy kattintással elérhetitek, a jobboldali sávban megtalálhatjátok a hivatkozást a blog.hu-s felületre.

Ami gondolom mindenkinek jó hír, hogy a Disqus rendszere marad, így nyugodtan lehet anyázni minket és Vecinót a meccs közben, hogy aztán megint ő döntsön el egy rangadót.

Győzelem, vagy bukás

De ennyit rólunk, hiszen lesz ma este egy meccs is, nem is akármilyen fontosságú. Azt hiszem, a mai lesz a szezon eddigi legnehezebb 90 perce, sőt, megkockáztatom, semmivel sem lesz könnyebb dolgunk Prágában, mint mondjuk a Barca ellen lesz két hét múlva. Bitang jó kis csapat ez a Slavia és mint utólag kiderült, nem a véletlen műve volt a milánói iksz. A Barcelona ellen otthon is szenzációsan játszottak, ha nem Ter Stegen áll a kapuban, aznap este a Barcelona hármat kapott volna Prágában. A Nou Camp-beli gólnéküli döntelenjükre meg már nehéz mit mondani, gyakorlatilag helyzet nélkül hozta le a meccset a Barcelona.

Mi meg egy olyan BL pofon után vagyunk három héttel, amelyet csak a továbbjutás tudna feledtetni, de egyébként még lehet az sem. Ha végül elbukunk, joggal fogjuk arra dortmundi második félidő számlájára írni a kiesést. De egyet ne felejtsünk, akármilyen gányul néz ki a tabella, a sorsunk még mindig a saját kezünkben van, annál az egyszerű ténynél fogva, hogy ma valaki pontot fog veszíteni a Barcelona-BVB meccsen – mekkora felfedezés, nem?

Ha a katalánok ma este kikapnak a Dortmundtól -amit én nagyon nehezen tudok elképzelni- akkor két hét múlva Inter-Barca lesz Milánóban a továbbjutásért. Wow, mekkora meccs lenne. Minden más esetben, a Barcát már továbbjutóként fogadjuk az utolsó körben és ha ott nyerünk, akkor benn vagyunk az egyenes kiesés szakaszban, 2011 után először.

Persze előtte még le kell gyűrni ezt a piszok erős Slaviát, ami még otthon sem sikerült és ha nincs Barella utolsó perces gólja, akkor a mai meccs az EL-t érő 3.helyről döntene.

Sensi továbbra sincs, sőt, mint tudjuk Barella is kiesett, több, mint egy hónapra. A hírek szerint Borja Valero fog kezdeni, Conte még nem meri betenni a sérüléséből felépülő Gagliardinit. A többi poszton nincs bizonytalanság, Godin természetesen visszatér,  Bastoni keretben sincs. Jó hír, hogy Politano a vártnál jóval korábban épült fel, így ma már a padra leülhet, persze az egy másik kérdés, hogy fog-e játszani.

Mire számítok? Egy kínkeserves egygólos győzelemre, semmi többre, de pont elég lenne a céljaink eléréséhez.

Várható kezdőcsapatok:

Tipp: 0-1 Lukaku