Úgy utazott az olasz fővárosba az Inter, hogy minden idei kitűzött célját elveszítheti. A tét tehát óriási volt, Mancininek pedig a legjobbjára volt szüksége ahhoz, hogy a szezon legfontosabb meccsére felkészítse a srácokat. Sikerült neki, de még ez is kevés volt a győzelemhez. Az esély csökkent, a helyzet azonban nem reménytelen.
A meccs előtt biztos voltam benne, hogy a Mister egy defenzív középpályát fog felküldeni, jó nekünk az iksz alapon, akár Melót és Medelt is egyszerre játszatva. Tévedtem, ezúttal tökös volt, de igazság szerint más választása nem volt: az utolsó esélyét is elszúrhatta volna a brigád. Nem tette.
Úgy érzem, a meccs nagy részében azt láttuk, amit a sálas eltervezett. Azzal tisztában volt, hogy Rómában nem fogjuk majd 90 percen át kontrollálni a játékot, így ismét elővette azt a Biabianyt, aki tökéletes a kontrajátékhoz és védekezésben is rengeteget tud segíteni. Ahhoz, hogy sikerüljön a terve szüksége volt egy jól működő középpályás szekcióra és ezúttal sem Medel és Brozovic nem hagyta cserben, különösen utóbbit illeti dicséret. A horvát az egész középpályát kontroll alatt tartotta, elöl és hátul is nagyon hasznos volt, Medel pedig hozta a szokásosat. Rúgott, csípet, harapott.
Icardi hiányában kénytelen volt Édert játszatni középcsatárként, ami nem igazán fekszik neki. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy eddig akármilyen szerepkörben játszott, csak szenvedett a kis pumukli, nagyon nem találja a helyét Milánóban, holott személy szerint azt gondoltam, hogy vele megoldódnak a támadójátékbeli gondjaink. Benéztem.
Az első félidőben már lehetett érezni, hogy lesz esélye a csapatnak a győzelemre, hiszen percekig képesek nyomás alá helyezni a hazaiakat, még ha nem is voltak ezek védhetetlen támadások, de valamit mégis sugalltak: ez az Inter nem az ikszért jött, hanem nyerni.
A második félidő álomszerűen indult: Brozovic szenzációs átadását az ihletett formában játszó Perisic lőtte be remekül, 1-0 ide!
Ahogyan várható volt, innentől kezdve teljesen átadtuk a kezdeményezést a Rómának. Teltek múltak a percek, ahogyan közeledett a véghajrá, úgy szorult a kötél a nyakunk körül, ám hála Dzekonak, több ízben is megúsztuk az akasztást.
Türelmetlenül vártam, hogy Mancini mikor hozza be Kondogbiát, hogy aztán a kedves hozzászólók felvilágosítsanak: te barom állat, a francia a padon sincs. Szóval mindegy, az igazat megvallva, nem értem, hogy Mancini úgy a 70. perc tájékán miért nem hozta be Felipe Melót, a már akkor is hulla fáradtan mozgó Ljajics helyett? Egyrészt nagyon Mancinis megoldás lett volna, de még inkább szükséges. Nem tette meg (jobban belegondolva ez volt az igazán Mancinis) és bár azt nem merem kijelenteni, hogy emiatt úszott el a győzelem, de abban biztos vagyok, hogy ezt meg kellett volna lépnie.
Mert 6 perccel a vége előtt, Dzeko, akin majdnem elment az egész meccs, egy irdatlan szerencsés gólpasszt adott a köcsögparasztnak, 1-1, a kurvaéletbe.
Összességében nem mondhatok semmi negatívumot a csapatról: úgy játszottak, ahogy kell egy ilyen formában lévő Roma ellen, a döntetlen pedig teljesen elfogadható eredmény. Még akkor is, ha igazán semmire sem megyünk vele.
A sorsolást elnézve némi esély azért mégiscsak mutatkozik a felzárkózásra. Jövő héten római derbi, majd nem egészen egy hónap múlva a Napoli látogat a farkasokhoz, illetve még a kuzinokkal is megmérkőzik Spalletti legénysége Milánóban, méghozzá a zárófordulóban. Ha ezek közül kettőt behúz a Roma reménytelen a helyzetünk. Ránk még vár egy rangadó itthon a Napoli ellen, illetve még egyszer visszatérünk a fővárosba a cimbikhez, a többi meccs a hozható kategóriába tartozik.
Lehet imádkozni meg számolgatni.
A legmenőbb: Brozovic:
Akik még kapnak cukorkát: Perisic, Nagatomo, Handanovic, Biabiany
Kukoricán térdepel: Éder