Ahogyan Gad Lerner újságíró jegyezte meg a Sassuolo elleni baki után, az Inter szurkolók szenvedésre születtek. Igaza van. Itt van nekünk egy vezetőedző, aki tudjaatökömhányévután végre bajnok lett a csapattal egy megcsonkított Serie A-ban és évek óta először van reális esélyünk a BL kvalifikációra. Illetve lassan csak volt, de ez most mindegy is. Szóval Roberto még így sem szeretünk téged. Hogy miért? 7 nyomos okom van rá.
1. főbűn:
Roberto, te fasz. Te vagy az, aki képes volt bejelenteni a lemondását Liverpool elleni kiesés után, hogy aztán pár hét múlva meggondold magad. Akit érdekel a döntés(einek) hatása olvassa el Zlatan könyvének idevonatkozó fejezetét, de akkor röviden: szétesett az addig tökéletesen működő csapat és végül csak az utolsó fordulóban sikerült megnyerni a bajnokságot…
2. főbűn:
… egy olyan meccsen, ahol Roberto, Te fasz kezdőnek jelölted Cesart, no nem a Juliora gondolok, hanem a másikra a botlábúra. 50 perc után le kellett hozni, mert egy értelmes megoldása sem volt. A helyette beálló Zlatan meg eldöntötte a Scudetto sorsát. Szerencséd volt.
3. főbűn:
Roberto , Te fasz, sorozatosan kiestünk a legjobb 16 között a Bl-ben egy olyan csapattal, amellyel José a csúcsra ért, holott a mag akkor már javában a 30-as éveit taposta. De Roberto, Te ezt is elcseszted.
4. főbűn:
Roberto, Te fasz, Nem volt olyan éved ennél a klubnál, amikor ne rúgtad volna össze a port a csapat valamelyik kulcsjátékosával. Toldo, Adriano, Recoba, Veron az első korszakban most meg Jovetic van soron.
5. főbűn:
Roberto, Te méretes szerelemrúd, miért kérted, mi több, követelted Perisic leigazolását? És ha már idehozták neked, akkor miért padoztatod az első valamire való meccse után, hogy szakadjon egy mázsa szar a sáladra.
6. főbűn:
Roberto, Te nyeles aszpirin, megcsináltad azt, ami utoljára Leonardonak sikerült, azaz egy hét alatt kétszer is olyan vereséget benyelni (Schalke-Milan ; Juve-Milan) amelyet évekig nem feledünk.
7. főbűn:
Roberto, Te fasz, Te lúzer, Te ivargerenda. Ezt a támadójátékot még a Strama-féle brigád Rocchival a csatársorban is felülmúlta. A kiesőjelölt Sampdoria több gólt rúgott, mint az Inter.
Roberto Mancini, Te egy igazi fasz vagy.
Itt az idő, el kell hagynod az Intert. Örökre.