A blog és a csapat életében is a címben feltett kérdés van mostanság fókuszban, a mai napon legalább az egyik esetében elmozdulás várható, ugyanis Firenzébe látogat szeretett (mostanában inkább keserűséget okozó) csapatunk.
Minimum kétséges, Icardiék merre indulnak el, ugyanis az utóbbi időben nem sok pozitív emlékünk van a Fiorentina elleni összecsapásokról, de egyébként sem tudjuk már, miben is bízzunk. Az okok sokrétűek, de talán mindenki érzi, hogy mostanság újra felütötte a fejét a nihil, hiába van a BL-helyezés még relatíve közel, az első helyről való brutális visszazuhanás betette a kaput. Mert mit is látunk az utóbbi időben?
- Minden a bűvös, abszolút túlokoskodott Lazio elleni „karácsonyi ajándékkal” kezdődött. Azzal a találkozóval egy olyan 8 meccses széria kezdődött, ami alatt sikerült két darab 1:0-s győzelmet kiszenvedni, azon felül pedig csak a fejcsapkodás és az idegeskedés maradt.
- Remekül jelzi a helyzet súlyosságát, hogy már a tökutolsó is három darab gólt akaszt Handanovic hálójába, ráadásul olyanokat, amiket addig csak a Derby alkalmával láttunk az idény folyamán. Avagy teljes csőd, a fejek romokban a szó szoros és átvitt értelmében is.
- Bár a két veronai csapat ellen sikerült kidolgozni viszonylag sok helyzetet (lehetőséget?), a góllövés problematikája még mindig nem oldódott meg, távolról sem, és bár kevés idő telt el érkezése óta, valószínűleg nem Éder lesz a kulcs ebben a kérdéskörben (sem).
- A jelenlegi szituáció tökéletes lenyomata továbbá, hogy a múlt heti gólfesztiválon a 34 éves, mindenki által leírt Palacio volt a csapat egyik legjobbja annak ellenére, hogy két ordító helyzetet is sikerült kihagynia. A mentalitását még mindig elleshetné pár fiatalabb emberke, aki pályán szaladgál hétről hétre.
Amiben esetleg mértékkel bizakodhatunk: noha négy meccse veretlenek, a lilák sincsenek épp kirobbanó formában. Persze ki mit nevez annak: náluk egy remekül felépített fociba csúszik mostanság több hiba, mintha megfáradtak volna náluk néhányan, de kristálytisztán látszik, hogyan is lábalhatnak ki egy esetleges hullámvölgyből. Remélhetőleg nem ma este nő vissza az önbizalmuk.
Fior-részről egyébként a sérült Badelj és az eltiltott Mati Fernández játékára nem számíthatunk, több neves hiányzójuk nincs, és ha szerencsénk van, láthatjuk korábbi „kedvencünket”, Záratét is felragyogni.
Inter oldalon Felipe Melo aktuális agyatlan ámokfutása fog elmaradni, ugyanis a Verona ellen nagy szerencséjének köszönhetően csak azt az egyetlen sárgát kapta meg, ami miatt nem tud pályára lépni korábbi munkaadója ellen. Más eltiltott illetve sérült nincs, ahogy kedv sem, ma már csak pozitívan csalódhatunk.
A Gazzetta ezt a kezdőt jósolja: Handanovic – Alex Telles, Murillo, Miranda, Nagatomo (…) – Kondogbia, Medel, Brozovic – Perisic, Icardi, Éder.
A Digi Sport 1 élőben közvetít, szóval szemeket a képernyőre.
Közérdekű információ: a blog végleges sorsával kapcsolatban még mindig nem tudunk biztosat, de jó esély van rá, hogy végül ez a felület marad meg, pláne ha normálisan megoldódik a Disqus-kérdés is.