Eljött hát a nagy nap, Olaszország derbijének a napja. De valahogy mégsem ugyanaz az érzés, mint pár éve, amikor már a hét közepén azon agyaltam, hogy miként kéne felállni, kinek kellene kezdeni és kimaradni, illetve mely Juve szurkoló cimborámnak ordíthatom a képbe egy győzelem után, hogy „woaaaaaaah mocskos zebra ezt most beszívtad”. Ez most nem az a korszak. Persze tudom, egy Juve-Inter mindig különleges, de mégis…
Elöljáróban pár érdekesség a meccsel kapcsolatban, az Inter.it által:
– A Juventus sorozatban 34 meccsen szerzett legalább egy gólt a Serie A-ban
– A bajnokság 3 legtöbb pontot hozó játékosa ma este pályára lép Torinóban: Vidal 19, míg Palacio és Llorrente 13-3 pontot „szerzett” csapata számára góljaival.
– Az Inter 315 perce nem rúgott gólt idegenben.
– 0, azaz nulla darab 11-est kaptunk a szezon eddigi részében, minden élt mellőzve, meglepődnék, ha ez a sorozat ma szakadna meg.
– 2014-ben még nem nyert mérkőzést az Inter.
– Mazzarri mérlege a Juventus ellen: 5győzelem, 8döntetlen, 7vereség. Nem túl biztató.
A poszt írása előtt azon gondolkodtam, hogy jelen helyzetbe mi a szent szarba is kapaszkodhatunk: Atböngészve ezeket a statisztikákat még inkább elszontyolodtam, elvégre a két csapat teljesen más dimenziót képvisel. Pedig a megoldás napnál is világosabb: a futball közhelyei ilyenkor mindig erőt adhat sebzett szívünknek!
Nézzünk tehát néhány „a labda gömbölyű…” szerű, unalomig hantázott mondatot, amelyeket a rangadók előtt tol a pofánkba a média és az edzői szakma:
„ Egy ilyen rangadón nem számít a tabellán elfoglalt helyezés”
„Egy Juve-Interen bármi megtörténhet” (nem olvastam, de gondolom ezt már valamelyik tréner elsütötte)
„Ha a kritikus első negyed órát kihúzzuk, akkor van esély a meglepetésre”
„ A jó lónak a derbi napján kell futnia”
„ Az esélytelenek nyugalmával indulunk neki a meccsnek”
„Mindenki verhető”
Nekünk ez maradt a nagy rangadó előtt, ebbe tudunk kapaszkodni, a közhelyekbe. Végül is tavaly összejött, nemde?
De nem leszek telhetetlen, a lassan 3 és fél óta tartó kínszenvedés, olyannyira kiképezte érzékeny lelkemet, hogy már az élet apró örömei is elégedettséggel töltik ki kék-fekete szívemet. Ha Handa vetődik egyet, esetleg Taider csak két kontrát ajándékoz a Juventusnak a meccs alatt, vagy ne adj Isten, Kuzmanovicnak a legendnek(köszönet a találatért Rolkónak), lesz legalább két olyan passza, ami nem oldalra, vagy hátra megy (az mindegy, hogy pontatlan), én már boldogan állok fel a tévéképernyő elől.
Nekünk ez maradt a derbi előtt. Statisztika, közhelyek, és a remény, hogy csoda történik. Na, és persze a jó öreg nosztalgia. Hiányzik a Kertész, ugye?