Jó forma, mindenki, aki számít ép és egészséges, nincs eltiltott. Az előjelek már legalább azt sugallták, hogy valami szép dolog kisülhet ebből az este folyamán. A fogadóirodák oddsai persze nem ezt támasztották alá, így azért óvatos duhajként vártuk mindannyian Orsato kezdő sípszavát. Az utána következő két órában pedig megéltünk egy különös, örömteli időutazást…
Sakkoztunk a héten eleget, vajon meg meri -e tenni Ranieri, hogy változtat az utóbbi hetek sikercsapatán, és berakja -e a végre valahára frissen felépült Sneijdert, a csapat talán legértékesebb játékosát. A legtöbben azon a véleményen voltunk, hogy ez lenne a helyes megoldás, ám a Mester mégis maradt az elképzeléseinél, és racionális döntést hozott… A csapat ugyanaz, a taktika persze mégiscsak módosult valamelyest, ugyanis idomulni kellett a Milan tűzerejéhez, ezért a csapat teljes erejével az ultrakemény védekezésre és a villámgyors ellenakciókra próbált koncentrálni (mondjuk utóbbi érdekes dolog két villámléptűnek távolról sem nevezhető csatárral).
Sokan (köztük én is) unalmas meccset nagy takikai csatát jósoltak, nos, ez be is jött szinte az egész első félidőben, a kapuk csak nagyon elvétve forogtak bármilyen veszélyben – az érvénytelenített gólt leszámítva. A játékrész vége hozott egy kis tűzijátékot, mindkét oldalon kellett a szerencse, hogy elkerüljék a kapott gólt.
Szünet után ugyanúgy csordogált a meccs a medrében, mígnem elérkezett az 54. perc, amikor Abaténál beütött a krach, és elkövetett egy hasonló hibát, mint a két évvel ezelőtti, ugyancsak katartikus Derbyn. Most Milito hasonlóképp büntetett, mint akkor, ballal beverte a hosszúba, ahogy kell.
A gól után gyakorlatilag ugyanaz folyt a pályán, mint addig, a Milan ment előre, de a mezőnyfölénye igen meddő volt (az egy szem Robinho-helyzetet leszámítva), Ranieri pedig igen jól nyúlkált bele a meccsbe a cserékkel – bár a Pazzini – Forlánt előbb meghúzhatta volna. Jó volt látni, hogy a srácok így küzdöttek egymásért, ez a meccs tényleg a két éve látott állapotokra emlékezetett, szerencsére eredményben is… Már kb. 20 perccel a vége előtt kezdtem megnyugodni, valahogy éreztem, hogy itt nem lehet baj, és szerencsére nem kellett csalatkoznom. Taktika, akarat, szív és szerencse. Mindezek együttállása meghozta számunkra ezt a rég várt sikert, amivel ismét tettünk egy lépést előre a bajnokságbéli fő cél, a BL-hely elérése felé.
Júlio César – Durva, de alig akadt munkája néhány középre tartó lövés hatástalanításán és beadások lehúzásán kívül… Legnehezebb feladataiul csak a két holland(Emanuelson és Seedorf) tizenhatoson kívüli kísérletei jutnak eszembe, valamint Robinho erőtlen pöckölése, de egy ilyen formában lévő Júlionak természetesen ezek sem jelentettek problémát. (6,5)
Maicon – Szerencsére ő is elővette mostanság a 100%-ig koncentrált formáját, rengeteg szerelése volt, a Milan-térfélen is próbált alkotni, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. Rá sem lehetett panasz. (6,5)
Lúcio – Just like old times… Hibátlan, tanári, fantasztikus. Magabiztosságára jellemző a meccs végi „fejjel megtolom, majd megesernyőzöm az ellent” dolog. Pedig volt dolga az elejétől végéig, de senki és semmi nem jelentett számára megoldhatatlan dolgot, még Pato lépéshátrányból való leszerelése sem. (7,5)
Walter Samuel – Nála is visszautaztunk az időben kicsit. Könyörtelen, sziklakemény, igazi Fal. Szinte minden igaz rá, ami Lúciora, egy picit leront a teljesítményén két labdaeladása, amikor megindulásokkal próbálta meg utánozni brazil társát. Ez legyen a legnagyobb bajunk egy 0 kapott gólos meccsen. (7)
Juto Nagatomo – Szerencsére nem igazolódott be sokunk előzetes félelme, a tökéletesen megszervezett csapatvédekezés megtette a hatását nála is. A kuzinok az ő oldalán próbáltak jobbára veszélyt teremteni, szerencsére kevés sikerrel. Az egyik szögletre mentése komikus volt, ezen kívül le a kalappal előtte! (6,5)
Javier Zanetti – Szavakkal kifejezni nem lehet, amit ő művel 38 évesen… Az egyik legjobb meccsét hozta a szezonban, a legfontosabb pillanatban. Példakép. (7,5)
Thiago Motta – Mostanság rá sem lehet egy rossz szavunk sem, tartsa meg jó szokását, és ne sérüljön meg, mert elképesztően fontos minden szempontból… Szerelt, irányított, szabálytalankodott, nyugtatott… Amit épp a helyzet megkívánt. Volt egy meg nem adott gólja is, aminek a megítélése mindenképp vitatéma, szerencsére végül nem befolyásolta a meccs végeredményét. (7)
Esteban Cambiasso – Ő is sokszor szerzett labdát, viszont előre volt néhány pontatlansága, nála ez árnyalja be egy nagyon picit az összképet. (6,5)
Ricardo Álvarez – Az elején nagyon megilletődött volt, utána szépen lassan (ahogy egyre többet húzódott középre támadásban) belejött, és az utóbbi hetek Rickyjét láthattuk. Persze a hatékonyság egy ilyen erős csapat ellen még nem volt az igazi, de mindenképp bíztató volt, és ha nem izgulja el, ő is megszerezhette volna a vezető gólt. (6)
Giampaolo Pazzini – Nos… Nála ismerjük a korlátokat, de még sajnos így is csak elenyésző mennyiségű labdát sikerült megtartania, akár Silva, akár Nesta volt az ellenfele, akár a rúgófalról jöttek vissza a labdák, főleg a derbi utolsó harmadában. Sokkal előbb lett volna indokolt Forlán behozatala a helyére. Azt persze nem lehet elvitatni, hogy szaladgált, küzdött derekasan és védekezésben is gyakran besegített, de… Ez kevés volt még így is. (5)
Diego Milito – Ha még egy Derbyt eldönt, meg fogom bocsátani azt a bizonyos szerződést, neki és a vezetőségnek is. Legszebb napjait idézte, pedig nagyon nehéz dolga volt a világ egykori és jelenlegi legjobb középhátvédjével szemben. Szerencsére egy jobbhátvéd besegített neki. (7)
Cristian Chivu – Fogtam a fejem a csere pillanatában, de végül ez a húzása is ült Ranierinek, gyakorlatilag tökéleteset hozott a román, miután átvette a Szamuráj helyét balbunkóban. (-)
Wesley Sneijder – Meglepetés, hogy ilyen keveset kapott, de az eredmény tudatában ezzel semmi gond nincs. Megpróbálta kihasználni a kapott időt, ügyeskedett, visszatért. Reméljük, most már hosszú távra. (-)
Diego Forlán – Feljebb már írtam, sokkal előbb be kellett volna hozni Pazzo helyett, így semmire nem volt ideje. (-)
Claudio Ranieri – Öröm volt látni egy ennyire szervezett csapatot, biztosan unalomig ismételték már, de ez valóban a Mourinho-érára emlékeztetett. Valószínűleg tudhat valamit az öreg, mert rég nem látott csapatszellemet hozott elő az utóbbi hetekben (lassan hónapokban). Finoman fogalmazok, ha azt írom, ebben a győzelemben vastagon benne volt. (7,5)
Csütörtökön jön az idény első Coppa Italia-meccse a Genoa ellen, majd vasárnap a Laziot fogadjuk egy újabb rangadón (ahol feljebb kúszhatunk egy helyet a tabellán), s azzal majd hivatalosan is lezárul a Serie A-idény első fele. A negyedik hely már egy jó alap lenne a folytatásra, de erős lenne még a Scudettoról beszélni, ugyanis a tavasz kutyakemény lesz, megyünk kétszer Rómába, valamint látogatunk Torinóba, Udinébe és Firenzébe is, szóval… Csínján a nagy szavakkal. Annyi biztos, hogy egy-két jól irányzott igazolással még talán egész szép dolgok is kisülhetnek ebből az elcseszettül indult idényből. Viszont most jön Ranieri nagy feladata, amit a nyilatkozatával is alátámaszt: Sneijder helyének megtalálása ebben a jól működő gépezetben…
_____________________________________________________________________________
Egy kicsit rendhagyó dolog következik, a többi szerző is szeretne szólni pár szép szót…
GPT
„Ranieri nemcsak a győzelem tényére tekintettel vigyoroghat. Egész ősszel sokszor hajunkat téptük Milito erőltetéséért, az öreg azonban hajthatatlan volt: ostorral hajtva és akár páros lábbal is formába akarta rugdalni a Herceget. Neki lett igaza, Milito ezt a helyzetet utoljára 2010 májusában használta volna ki ilyen kegyetlen
pontossággal. Abate vendégem egy sörre, rajta kívül köszönetet mondanék Ibrának a rangadó-formáért, Barbara Berlusconinak Pato kezdőcsapatba kerüléséért, Robinhonak pedig puszta létezéséért. Most már csak azt nem tudom, hogy miért nem az Atalanta vezeti a tabellát.”
Reiko
„Milanos berkekben már-már interista Mourinho imádat és csodálat övezi Allegrit, aki lényegében beleült egy Ibra motoros csapatba és nagyon hasonló skilleket mutat R. Mancinivel. Az igazi kihívó nélkül mezőnyt letarolni, az nagyon megy, idén ez már valahogy annyira nem megy résmentesen. Taktikai érzék gyakorlatilag nulla, még a csilláron is labdaszerzők vagy a védekezésben használható középpályások lógnak, rombuszon kívül más felállás nem is létezik. Belenyúlni a meccsbe, meccselni nem tud. Atom-bunker, Ibra majd megoldja. Ranieri, ha van egy védelemre elég használható embere, gyakorlatilag támadók nélkül legyőzi az olasz-foci egyik kiugró tehetségének tartott Allegrit. Tavaly a bohózatba illő Borriello – Adriano – Menez háromszög, tegnap pedig mindössze a félelmetesen nulla Pazzini, a remegő lábú és kóválygókirály Alvarez és egy éledező, de a zeniten már túllévő, krisztusi korú Milito kellett neki ehhez. A Milan az utolsó hazai vereségét szintén sosemnyertemsemmit Ranieritől szenvedte el, az öreg Tinkerman, nyerni jár az istennek kikiáltott pedig a vakok között sem az, Allegri oroszlánbarlangjában.”
csabinter
„Küldöm szívélyes üdvözletemet Mister Gasperininek a pompás idényrajtért. Nem vagyok nagyigényű: beérem a Novara elleni plusz három ponttal, ugyanis Palermóban ki lehet kapni és egy otthoni döntetlen a Romával sem tartozik a harakiri kategóriába. És akkor még nem beszéltünk kedvenc tapsfétises bírónkról, a Mystery Gang-es Singer olasz alteregójáról, akinek a Napoli-meccs borzalmát köszönhetjük. Ehhez vegyük hozzá Pazzini seggrecsücsülését az értékesített tizenegyes helyett és Kevin Dobókocka Van A Nyakamra Tetoválva Prince Boateng visszavesz a kis orcácskájából.”
Bobogoal
„Úgy látszik, valami frigyláda szerű kisugárzása lehet az arany szemetesnek, mert mióta Milito barátunk betette a mosogatója alá, azóta ellenállhatatlan. 4 meccs, 4 gól, most meg eldönti a derbit. KÖSZÖNJÜK, EL PRINCIPE! (Olasz lapértesülések szerint Ibrahimovic már jelentkezett is, hogy jövőre szeretné ő is megkapni a díjat).”