Tavaly után újra megjártuk a Supercoppát, és a végén megint mi nevettünk, bár egy teljesen más jellegű összecsapáson. 2022-ben egy elég feszült, viszonylag fordulatos, de nem túl magas színvonalú meccset sikerült a hosszabbítás utolsó másodpercében megnyerni, ezúttal viszont már a legelején kifejezte szándékait az Inter, és nem is engedett belőlük többé.
Két tulajdonképpen kontratalálat után egész gyorsan komoly előnyben találta magát a csapat, és bár a játék képe alapján megint a Napoli ellen látott Intert véltük felfedezni (türelem, mélyebb védelmi vonal, ne menjünk bele semmiféle adok-kapokba) azért a tavalyi év tapasztalatai óva intettek bennünket, hiszen a Milan az előző két bajnokit is meg tudta fordítani. Ez a Milan azonban nem épp az a Milan volt, amelyiktől bármiféle hőstettre számíthattunk, helyzetek helyett gagyi lövések jöttek csak, valamint enervált játék meddő mezőnyfölélnyben. Nem tisztem sorolni a problémáikat, formán kívül játszó játékosaikat, nagyjából minden sportmagazin foglalkozik velük magyarul vagy külföldiül, a magam részéről csak annyit mondanék, hogy ha egy csapat három éven át sprintben közlekedik, akkor az néha le kell, hogy lassítson, ez az élet rendje. Mindenesetre szívesen megkérdezném a piros-fekete játékosokat, hogy ezt a kupát akkor most már hova dugjuk, mert az elmúlt 2 évben a seggünkben már nem sok hely maradt.
Az Inter szépen kihasználta a Milan lelassulását, labdaszerzések után pedig azonnal igyekeztek megtalálni azokat a folyosókat, amiket a kitámadó ellenfél hagyott a középpályán. Tényleg élmény volt nézni a passzjátékot, amik megalapozták ezeket a gyors megindulásokat, a szezon egyik, ha nem legjobb teljesítménye volt ilyen téren. A második félidőben a tévé előtt még megremegtünk a rettegett Inzaghi-sorcserék után (ezúttal ezek sérülés vagy fáradtság miatt indokolt cserék voltak), a csapat viszont nem zavarodott meg, sőt, a legjobbkor a harmadik csapást is bevitte. Martínez pedig ezzel képletesen felmutatta világbajnoki középső ujját azoknak, akik pár VB meccs meg vicces twitter poszt alapján próbálják megítélni, hogy ki is ő valójában.
Két hónap, két serleg
Hatalmas gratuláció a csapatnak, azt hiszem itt magánál a kupánál sokkal fontosabb a győzelem „hogyanja”, és persze a tény, hogy meg tudták csinálni, hektikus idény ide vagy oda. A következő napokban viszont vissza kell szállniuk a földre, és az előttük álló, sokkal méretesebb kihívásokra koncentrálni.
Osztályzatok:
Onana: 6 – Bevéssük neki a szokásos hatost a nagyjából rutinszerű, de azért kellő magabiztossággal hozott védésekre.
Skriniar: 7 – Leao induló sebessége bárkinek okozhat problémákat, szerencsére ez egy olyan nap volt, mikor a portugál valószínűleg egy okosan elhelyezett bója mellett sem tudta volna kihasználni az adottságait, a szlovákunk pedig nemcsak mozgékonyabb és bölcsebb egy bójánál, de még a gólpasszokból is kiveszi a részét.
Acerbi: 7 – Szépen leradírozta a hölgyek kedvenc csatárát.
Bastoni: 7.5 – Ha kellett, jól húzódott középre, a saját oldalát pedig lezárta. Remek indítás a második gól előtt.
Darmian: 7 – Nagyon kell az ilyen meccsekre. A legtöbb szerelést mutatta be, szám szerint hatot.
Barella: 7.5 – Világklasszis teljesítmény.
Calhanoglu: 8 – A Milan ellen vagy jó, vagy pocsék, tegnap egyenesen a mezőny egyik legjobbja, és a csapat agya tudott lenni.
Mhitarjan: 6.5 – Talán a legkevésbé csillogó teljesítmény a középpályán, viszont nagyfokú fegyelmezettség és pontosság jellemezte őt.
Dimarco: 7.5 – Csodálatos dolog, hogy saját nevelésű játékosként ő nyitja meg a gólgyártást egy ilyen meccsen.
Dzeko: 8.5 – Megágyazott az első gólnak, majd maga vállalta be a másodikat, okos és koncentrált játék. Reméljük, Inzaghinak nem kell úgy agyonhajtania őt, mint tavaly, és akkor ezt a Dzekot láthatjuk majd többször az idényben.
Lautaro: 8 – Társához hasonlóan remekül játszott, kulcsfontosságú volt az előre védekezésben, és meglőtte karrierje egyik legszebb gólját.
A cserék ma nem kapnak osztályzatot, mert alig voltak játékban, illetve mert az utolsó 15-20 perc intenzitása alaposan megcsappant. Asllani labdaátvételét a 16-os előtt azért még visszanézzük majd párszor.
Folytatás hétfőn, az Empoli ellen!
(képek forrása: Inter_en twitter fiók)