Antonio Conte kinevezésével abban biztosak lehettünk, hogy Marottáék vele együtt játékrendszert is „vásároltak”, méghozzá a sokunk által nem szeretett és az Inter történetében eddig rendre földbe állt háromvédős szisztémát. Ebben a szerkezetben a legfontosabb szerep talán a két wingbacknek jut, tehát igen felelősségteljes, állóképességet és taktikai fegyelmet igénylő posztról van szó mindkét oldalon. A jobbszélen várhatóan egy újoncot látunk majd kilencven percen át a vonal mellett robotolni, a Hertha BSC-től 22 millió euróért leigazolt Valentino Lazarót. Az ő portréja következik.
Valentino Lazaro angolai apa és görög anya gyermekeként Grazban született 1996. március 24-én. Hogy a korosztályom interistáit rögtön meglepjem egy fun facttel, aznap éppen Udinében játszott bajnokit a Roy Hodgson-féle Inter és Paul Ince 45. percben begyűjtött piros lapja ellenére 2–1-re győzött! Az angol úriember a Pagliuca – Bergomi, Fresi, M. Paganin, Festa, Roberto Carlos – Zanetti, Ince, B. Carbone – Branca, Fontolan kezdőcsapatot küldte ki a Friuli 21 ezer nézője elé, a gólokat Davide Fontolan és Roberto Carlos szerezte (a brazil bombázó egy büntetőt vágott be). További érdekesség, hogy az Alberto Zaccheroni-vezette hazaiaknál három korábbi Inter-futballista lépett pályára (Giovanni Bia, Igor Salimov és Stefano Desideri), az eredményjelzőre tőlük pedig a néhány hónappal később a futballtörténelem első aranygólját jegyző Oliver Bierhoff került fel. Tehát amikor a kis Valentinót törülközőbe csavarták a kórházban és boldog édesanyja ölelő karjaiba adták, egyik jelenlegi főnöke már a fekete-kék színekért küzdött a pályán…
Nagyot ugorva az időben, első lépéseit a Grazer AK színeiben tette meg a zöld gyepen, majd tizenöt évesen Salzburgba szerződött. Mozart szülővárosának U16-os csapatában 19 mérkőzésen szerepelt és 5 gólt szerzett – hol box to box középpályásként, hol jobbszélsőként bíztak rá feladatot. Elég jól végrehajthatta ezeket, mert a következő idény nyári alapozását a felnőtt csapatban kezdhette meg. 2012. november 3-án egy Admira Wacker elleni bajnokin debütált a nagyok között, amivel 16 évesen és 224 naposan ő lett a legfiatalabb játékos az osztrák Bundesliga történetében.
Fokozatosan lett meghatározó embere a Red Bull Salzburgnak: a 14/15-ös idényben már 1479 percet pakoltak a lábaiba a bajnokságban, a négy gól, hat gólpasszos mutató pedig egészen pofásnak mondható. Adi Hütter jobbhátvédként, középső középpályásként és szélsőként használta a nagyobb klubok által már körbeszaglászott sokoldalú fiatalembert. Időközben a válogatott mezét is magára húzhatta, egy Izland elleni barátságos mérkőzésen tizenöt percet kapott természetesen egy exinteres, Marko Arnautovic cseréjeként. – „Az utcán kezdtem futballozni, ahol megtanultam, ha kis területen van nálad a labda, az egyéni képességek döntenek. Ami a pályán elfoglalt pozíciómat illeti, semmi sincs kőbe vésve: futok fel-alá, amíg bírom” – mondta saját magáról Lazaro, akinek a játékstílusát a nemzetközi mezőnyben a Chelsea braziljához, Willianéhez lehet leginkább hasonlítani.
A „végleges” posztja ellenben továbbra sem tisztázódott. Ausztriai éveiben jobbhátvédet, balszélsőt, szárnyvédőt, 4-3-3-ban jobb oldali belső középpályást, sőt, még második csatárt is játszott, abból a szempontból tehát az edzők álmának számított, hogy többféle szerepkörben is használhatták. Erősségei közé sorolták támadásban az egy az egy elleni párharcokat és az ezekből érkező beadásokat és kulcspasszokat, valamint a veszélyes pontrúgásait. Kiemelhető még átlag feletti gyorsasága, agilitása és a labda nélküli mozgása, amivel képes területet nyitni, továbbá rengeteg szabálytalanságot harcol ki az ellenfél 16-osának környékén. Védekezésben akadnak gondjai a visszazárással, relatíve keveset faultol.
Leginkább a berlini Hertha kerülgette a 16/17-es szezont három góllal és hat assziszttal záró 21 esztendős all roundert. Michael Preetz klubmenedzser soknak találta a salzburgiak által kért nyolcmillió eurót, ráadásul az osztrákok mindenképp meg akarták tartani Lazarót az RB Bajnokok Ligája-selejtezőire. A hathetes alkudozásnak aztán egy bokasérülés vetett véget (mármint nem Preetz sérült bele a tárgyalásokba, hanem Lazaro nem tudott játszani a Rijeka elleni – vesztes – párharcban), így kimaradt az energiaitallal telepumpált klub kudarcából, a sérülés viszont megkönnyítette a Hertha alkupozícióját. Apropó sérülések: 2012-es bemutatkozása óta hatvan mérkőzést hagyott ki, egyes szakértők szerint ez volt a fő oka, hogy nem vitte el már hamarabb egy nevesebb külföldi klub. A Real Madrid, a Milan és az Inter érdeklődött akkoriban iránta, ám az édesanyja korainak érezte, hogy szeme fénye tizenhat esztendősen külhonban csatangoljon.
Végül Dárdai Pál egyesülete ötszázezer euróért kölcsönvette a David Alaba felbukkanása óta a legnagyobb osztrák tehetségnek tartott jobboldali mindenest. Ricardo Moniz, a Ferencváros korábbi edzője együtt dolgozott vele Salzburgban és nagyon fontos játékosnak nevezte, kiemelve a rúgótechnikáját és a benne rejlő komoly lehetőségeket. Preetz a kezdetektől fogva lelkesen beszélt róla: – „Attól a pillanattól kezdve, hogy megérkezett, Valentino megmutatta, miért hoztuk ide. Remekül illeszkedik a csapatunkba, hatalmas potenciál van benne. Hosszú távon számítunk rá.”
A Hertha tehát nagyon sokat várt új szerzeményétől. Rögtön az első idényében kulcsszerepet szántak neki, mert a hasonló hátterű Davie Selkével együtt nem „csak” szakmailag, hanem a klubidentitást tekintve is passzolt a karakterük a kozmopolita városhoz és a helyi hipszter közösséghez. A pályán a jobbszélen tervezett vele Dárdai, hogy az ellenfél védelmét cselezőkészségével, és sebességével megbontani képes osztrák némi kreativitást hozzon a Hertha támadójátékába, ami hiánycikknek számított az előző szezonban.
Ugyan sérüléssel kezdte németországi pályafutását, de a várakozásoknak megfelelően alapember lett Berlinben: 26 mérkőzésen 1860 perc jutott neki, ennyi idő alatt két gólt, öt gólpasszt, mérkőzésenként átlagban 1.1 kulcspasszt és 1.3 szerelést szállított. Érdekesség, hogy beadásai nem értek candrevai magasságokba (vagy inkább mélységekbe…), csupán meccsenként 0.9-es mutatót produkált ebben a műfajban. Hamar megtanulta, hogy ezen a szinten a türelem az egyik legfontosabb tulajdonság és hiába erőtől kicsattanó, fiatal szervezete van, a sérülésből való visszatérést nem szabad erőltetni. Berlinben kezdettől fogva otthon érezte magát, Selkével pedig hamar barátságot kötött. A csapatba illesztése jól sikerült, így a következő nyáron hat és fél millió euróért végleg megvásárolta a klub.
A mögöttünk hagyott idényben a középmezőnyben végzett Hertha legfontosabb emberei közé tartozott: nem csak a pontrúgásokért, hanem DJ-ként az öltözőbeli hangulatcsinálásért is ő felelt. Utóbbi annyira nem meglepő, hiszen egyrészt Ronaldinho a példaképe, másrészt aktuális fizimiskája egy jamaikai hatásokat felvonultató kaliforniai rapperét idézi. Ennél persze fontosabbak a számai: 31 Bundesliga-meccs, három gól, hét gólpassz, de ami figyelemre méltóbb, hogy mérkőzésenkénti kulcspasszokban (1.8) és beadásokban (1.5) is szintet tudott ugrani. És ami még lényeges: nem csupán jobbhátvédet, hanem szárnyvédőt is játszatott vele a Dárdai-stáb, ez pedig a 3-5-2-höz mániákusan kötődő Conténak remek hír – nyilván nem véletlenül választották ki őt Ausilióék erre a posztra.
Befejezésként jöjjön egy igazán autentikus szakember véleménye. A korábbi 38-szoros magyar válogatott kapus, a Hertha BSC-ben négy éve kapusedzőként dolgozó Petry Zsolt volt olyan kedves és a Nerazzurri Blog kérdésére elárult néhány dolgot Valentino Lazaróról: – „A gyorsasága, kombinatív játéka, beadásai a Bundesligában is az átlag fölé emelték. Sokoldalú játékos, aki a jobb oldalon minden poszton bevethető és szerintem az Interben is meg fogja állni a helyét, mert az olasz bajnokság kb. egyenrangú a némettel. Sajnos a profi hozzáállással vannak problémái és ezért nem tudta képességeit folyamatosan magas szinten megmutatni a Herthában.”
(A poszthoz felhasznált források: bundesliga.com, footballbh.net, herthabsc.de, fussballstadt.de, fedenerazzurra.com)