Exkomplexus

Régi szokásoktól eltérően idén a Serie A menetrendjének második fele nem másolja a párosítások őszi sorrendjét, így hát kevesebb mint három hónappal az előző után máris készülhetünk az év második Derby della Madonninájára. Mi pedig nem is mi lennénk, ha csak egy normális, esélylatolgatós előzetessel vezetnénk ezt fel. Katt a részletekért!

A téli szünet után rögtön elég húzós időszak köszöntött mindkét milánói csapatra, az Internek több rangadó mellett egy Supercoppa és Coppa meccses hosszabbításon is át kellett vergődnie, és bár a játék néha döcögött, az Atalanta elleni 0-0-t leszámítva mindenből kihozta a maximumot. A Milan csak egy meccsel játszott kevesebbet, rájuk is várt hosszabbítás, emellett a védelmüket több kulcsember sérülése tépázta meg, bár látszólag ez a csapatrészük pont nem sínylette meg annyira a hiányzókat, mint mondjuk az Afrikai Nemzetek Kupáját megjáró Bennacert és Kessiét nélkülöző középpálya.

Utóbbi két játékos közben visszatért, és akár azonnal a kezdőben is teremhet Tonali társaságában, ami egy némileg konzervatívabb középpályát eredményezhet, állítólag Kessiét Brahim Diaz pozíciójába küldheti fel Stefano Pioli, amivel minden bizonnyal Brozovic kikapcsolása lehet a szándéka. Bár a horvát regista nem bírja rosszul a rá helyezett nyomást, a Milan mestere nem keresi rossz helyen az Inter achillesét, hiszen az ő lehetőségeinek korlátozásával homokszem kerülhet az Inter türelmes, hátulról építkező gépezetébe.

Ha már achilles… Azért vannak hiányzók mindkét oldalon. Több mint két év után ez lehet az első derby Ibrahimovic nélkül, aki azért gyakran zörgette meg Handanovic (vagy Padelli) hálóját, bár az utóbbi három alkalommal nem kimondottan a jó teljesítményével vonta magára a figyelmet – szerintünk Giroud kezdetésével valószínűleg jobban is jár most a Milan. Piros-fekete oldalon Rebic és a súlyos sérüléséből lábadozó Kjaer hagyja még ki a ma estét, illetve Tomori feltételezhetően a padon kezd, míg az Interből Correa és az új szerzemény, Gosens fog hiányozni.

Ami a Milannak az ANK, az az Internek a CONMEBOL VB selejtezőkör, amire kénytelen volt Sanchezt, Lautarot és Vecinot is elengedni, előbbi kettő ráadásul jó sokat szerepelt, a gólokkal sem fukarkodtak. Sanchez formája immár legmerészebb álmainkat is felülmúlja, ő a tengeren túlon is csak ott folytatta ahol abbahagyta, míg Lautaronak jól jött ez a két találat, szóval reménykedünk, hogy nem lesznek túl fáradtak, és a jetlagen is túl tudnak majd lépni estig.

Az őszi derby tanulságaként bízunk benne, hogy amennyiben tizenegyeshez jut az Inter, azt nem Lautaro Martínez, hanem egy, a túloldalon minden bizonnyal fájó exjátékos, Hakan Calhanoglu végezheti majd el. A török középpályást legutóbb nem zavarta meg a lelátóról áradó füttykoncert, sőt, ez volt az a pillanat, ahol Inter játékosként igazán a gázra lépett. Hakan ma este is főszereplővé léphet elő, idei jó teljesítményével pedig feltételezhetően felírhatjuk a nevét egy nem túl hosszú, de annál patinásabb névsorba: ex-Milan játékosok az Interben, akikről jó emlékeket őrzünk. Bizony, sokkal könnyebb lenne olyan játékosokat összegyűjteni, akik a piros szín kékre cserélése után felejthetőbbé váltak, mint egy újkori Edda cédé, illetve sajnos a Milan történetében is több a jól teljesítő, korábban az Intert is megjáró játékos.

Szerkesztőtársaim segítségével azonban most némi kitekintésként átvesszük, kik azok a Milan-múltú játékosok, akik az Interben is megmutatták, mit tudnak.

Hakan Calhanoglu 

Tegye fel a kezét, aki tavaly nyáron azt hitte, hogy Hakan Calhanoglu hónapokon át képes lesz nálunk klasszis teljesítményt nyújtani! Nem látok sok jelentkezőt, be kell vallanom én se vagyok közöttük. Nem vártam, hogy rossz lesz, inkább csak úgy voltam vele, hogy az Eriksen utáni csalódottságomat aligha fogja feledtetni. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Persze nem segítettek a Milan szurkolók se, akik konkrétan már örömtáncot lejtettek a távozása kapcsán annak ellenére is, hogy egy petákot nem kaptak érte. Persze ki hibáztatná őket, sose lett igazán megtalálva a helye, akárki is volt az edzője ott, ráadásul ha voltak is jó periódusai, ez sose tartott tovább 3-4 mérkőzésnél, arról nem is beszélve, hogy eléggé látszódott rajta, hogy nem igazán érzi jól magát annál a klubnál. Én igazából megnéztem a statjait és azt kellett látnom, hogy mindezen tényezők ellenére egész jó gól+assziszt mutatókat tudott összehozni és úgy voltam vele, hogyha ezt hozza itt is, akkor megérte idehozni. Nos, azt viszont álmomban se gondoltam volna, hogy mindazt már a téli szünetre összehozza, amit az idény végére jósoltam neki. Bár kicsit azért döcögősen indult a szezonja, de igazából nem csak neki, hanem az egész csapatnak, ráadásul igazán rossz meccseket nem játszott akkor se. De valahogy október közepétől megtáltosodott és azóta tökéletesen egészíti ki a középpályát Barella és Brozovic mellett. A legszembetűnőbb rajta az talán, hogy élvezi az életet az Internél. Folyamatosan mosolyog a pályán és azon kívül is, Simeno Inzaghi tökéletesen megtalálta a helyét a taktikai rendszerben és a tudása legjavát tudja kihozni magából. Nem volt még olyan meccse, mikor ne adott volna bele mindent, ne szántotta fel a pályát, ne osztott volna ki legalább 3 kulcspasszt, vagy ne védekezte volna ki a belét, ha épp arra volt szükség. És éppen számítok arra, hogy pár rosszabb meccsen kívül ezt a jó formát folyamatosan képes lesz fenntartani nálunk. Talán életében először cáfolt rá ennyi emberre, de mi Inter szurkolók a legkevésbé se bánjuk. – Hibarin

Matteo Darmian

Antonio Cassano

 A korábban agilis, kezdősebességére is bátran alapozó zseni kék-feketében már valóban csak a zsenijére támaszkodhatott, lelassult, összeszedett egy kis felesleget is, hatvan perces játékossá vált. A Pazzini-üzlet egyik részeként (ő + 7.5 millió euró) egyenesen a Milanból érkezett, ahol nem játszott túl sokat, nem élvezte igazán a bizalmat, játékperceihez képest viszont egész jó statokat hozott össze. 2012/13-ban, Stramaccioni keze alatt pedig képes volt egy szintet előrelépni, nagyjából a milánóba költőzése előttire, amikor még a Sampdoriában alkottak nyerő párost, éppen Pazzinivel. A szezon legtöbb meccsén kezdőként számíthattunk rá, a bajnokságban ezalatt hét gólt és kilenc gólpasszt hozott össze, sőt az EL-ben sem termelte rosszul az asszisztokat. Egyetlen szezon során eredményesebb tudott lenni, mint két év alatt „odaát”, és ennyi idő is elég volt, hogy megmutassa, micsoda oldschool fociművész ő, aki nem csak értette, hogy hol a labda helye, de oda is tudta teremteni azt. –touristique

Hernán Crespo

Patrick Vieira ugyebár egy olyan ex, aki nem közvetlenül a Milanból, hanem a másik riválistól, a Juventustól érkezett – a kuzinoknál töltött egy éve fiatalként finoman szólva sem volt diadalmenet. Annál inkább az arsenalos évei, mikor is nekem valamennyire a szívemhez nőtt. Rólam tudni kell, hogy amíg nem alakult ki teljesen a szurkolói identitásom, én az Arsenalért is szorítottam, és a sikerkorszakukban nagyon-nagyon sok meccsüket láttam. Ekkor kedveltem meg a nyakigláb védekező középpályást, aki a magassága ellenére igen elegánsan futballozott a pálya centrumában, de ha kellett, keménységért sem ment szomszédba. Szomorú voltam, amikor a Juventusnak sikerült elvinnie, de örültem, amikor a Calciopoli után az Inter csapott le rá. Talán rögtön az első meccse sikerült a legemlékezetesebbre, mikor is a Roma elleni Szuperkupa-meccsen duplázott: valamiért máig emlékszem a kapufás egyenlítő góljára. Sajnos sérülékenysége miatt három és fél idénye alatt sokkal kevesebb meccs jutott neki az optimálisnál, de csak begyűjtött pár címet a csapattal, ezáltal a fekete-kék szereplését sokkal sikeresebbnek ítélhetjük. – Rolkó

Roberto Baggio