Igazi „kettő az egyben” meccs jön este az Empoli ellen, és azon sem csodálkoznánk, ha néhányan elengednék a sztorit mára. Mi persze nem így teszünk, kíváncsiak vagyunk, vajon mit is alkot a (javarészt) B sor.
Nem hinném, hogy bármi spoilert lelőttem volna a fentiekkel, ugyanis az előbbi két posztban is említett, igen kemény időszak előtt nem tanácsos csapágyasra hajtani a kulcsembereket. Igen, ez azt is jelenti, hogy ma jó eséllyel megcsodálhatjuk hosszabb idő erejéig a Vecino, Vidal, Gagliardini középpályát, mögöttük Ranocchia mesterrel. Persze nem akarok fikázásba átmenni, tisztelem, szeretem, becsülöm a bajnokcsapat játékosait, de hát azért érezzük, hogy az említett hármasban milyen lehetőségek (nem) rejlenek. A mindent átütő kreativitás biztosan hiánycikk lesz, na.
Ha már utóbbi téma: amennyiben igaz a Gazzetta várható kezdője, úgy az elejétől ilyen téren leginkább Dimarcora (!), Vidalra (!!!) és Correára számíthatunk – ez valóban nem valami vaskos. Ebből a szempontból nem jött jól az eddigi legkomolyabb heti történés, miszerint Sensi száraz kölcsön keretein belül, idény végéig távozott a Sampdoriához. Kissé fájó, de annak nem volt értelme, ami az utóbbi hónapokban vele történt. Még rosszabb belegondolni, hogy lehet, soha többet nem látjuk már Inter-mezben. Leírtam már sokszor, óriási balszerencse számunkra az ő sérülékenysége – jó eséllyel egy bajnoki cím múlt rajta ugyebár.
De vissza a mai meccshez! Ha jók a GDS értesülései – ne vegyük készpénznek, Inzaghinál kb. sosem találják el -, ezt a továbbjutást rutinból/erőből akkor is hozni kell. Főleg mivel úgy hírlik, a toszkánok is komolyan fognak pihentetni: többek között a korrekt szezont futó „fiunk”, Pinamonti és az Inter-célpont Ricci is a cserepadról kezd majd.
A perememberek kiküldésének egyébként természetesen van egy igen komoly pozitív hozadéka is, lévén optimális esetben az erre rászorulók egy hét „pihenőt” kaphatnak. Persze borulhat a terv egy nehéz csata esetén, de ebbe igazából belegondolni sem merek, bármennyire is korrekt brigád benyomását keltik a mai vendégek. A feljebb már említett Dimarcora kulcsszerep várhat, úgy a rúgótechnikája és a pontrúgásai miatt, mint az egyébként okos futballjával. Megcsodálhatjuk továbbá Radut, Vecino megmutathatja, hogy tavasszal még lehet rá számítani, illetve Martínez is gyűjthet egy kis önbizalmat – többek között ilyen érdekességek is várhatnak ránk. Summa summarum: Rano érkezik egy szöglet utáni fejessel, Gag szokásosan kivégez egy kiscsapatot, Lau pedig bebiztosítja a végkimenetelt. Jól hangzik, nem?
Remélhetőleg megy a kukába minden, amit írtam, és a hivatalos kezdők átírják az összes fenti gondolatot…
Várható kezdő a rózsaszín klotyópapír szerint: Radu – Dimarco, Ranocchia, D’Ambrosio – Darmian, Gagliardini, Vidal, Vecino, Dumfries – Correa, Martínez.
21:00-kor kezdés, szemeket a Sport1-re!
Képek forrása: wordtickets.hu, football-italia.net