Ahogyan az elmúlt hetekben oly sokszor, úgy ismét elpártolt csapatunktól a szerencse, de Conte jobban teszi, ha nem Fortuna kegyeiben keresi a bűnbakot. Jelenleg fontosabb dolgokon kell agyalnia, mint a továbbjutás: valamit kezdenie kell a védelemmel, vagy oda a szezon.
A mérkőzés előtt felvetődött bennem, hogy normális dolog az, hogy olyan helyzetbe hozzuk magunkat, egy ilyen csoportban egy madridi bravúr győzelem kellene ahhoz, hogy három kör után továbbjutó helyen legyünk? Nem, nem normális dolog, de már megint ott tartunk, mint az elmúlt két évben, botlás a kicsik ellen, hogy aztán a nagyok ellen kelljen hősködni.
Persze ez a Real nem csillog már olyan fényesen, mint pár éve, de mégiscsak a Realról van szó és azt hiszem, két hangyapöcsnyivel még mindig előttünk járnak.
Ismét Lukaku nélkül, így újra Perisiccel a támadósorban állatunk fel, a többi poszton zero, azaz nulla meglepetés, bár igazából a horvát kezdetése sem az, maximum mi reménykedtünk Alexis esetleg Pinamonit szereplésében a kezdő sípszótól.
Gyenge kezdés, sorozatos eladott labdák, főleg Lautaro és Vidal részéről, a meccs első negyed órája egyértelműen a Madridé volt és csak rövid időre sikerült összeszedni magunkat, akkor viszont gólokat is lőhettük volna. Előbb Barella bólintott kapufára, majd Lautaro sunyi lövését védte Courtois, majd jött egy sistergős Vidal bomba. Éledezünk.
Amikor már kezdtünk teljesen egyenrangú partnerré válni, jött egy óriási Hakimi baki – no meg bírói, is- aki adott egy gólpasszt Benzemának. Dühítő, idegesítő, frusztráló gól, olyan, mint az egész szezonunk eddig.
Nyolc perccel később jött Ramos, aki pályafutása nyolcászhetvendhetedik fejes gólját szerezte a BL-ben egy szöglet után, így már kettővel égtünk- sírás, rívás, bánat, kiesünk, mehetünk az EL-be megint.
Ehelyett a mérkőzésen ultramaratont futó és elképesztő melót lerakó Barella kiosztotta az évezred gólpasszát Lautarónak és ismét reménykedhettünk – az már nekünk úgyis profin megy. A szünetben 2-1 nemide, de legalább nincs vége a dalnak.
A második félidőben kezdeményeztünk és ha nem is nevezném dominanciának, amit mutattuk, igenis benne volt a meccsben az egyenlítés a meccsbe kissé belebambuló Zizou-csapat ellen. Ez végül a 68.percben jött el. Vidal első igazán értékelhető megmozdulásával indította Lautarót, aki ezúttal gólpasszt adott a buksijával Perisicnek.
Rég üvöltöttem TV előtt és gól után, de ez most nagyon kellett, a padlóról álltunk fel. Ez most Pazza Inter, amit Conte nem szeretett volna látni, amikor megérkezett, de újra őrültté tette a csapatunkat, annak minden előnyével és egyelőre inkább hátrányával együtt.
Az egyenlítő gól után jöttek a Contés-kontrák, ám nem sikerült bevinni a tőrt a madridi szívekbe. Előbb Lautaro hibázott centikkel, majd Perisic legalább fél méterrel. Nem sokon múlt, de ha a két helyzetből legalább egyet berúgunk -főleg az argentiné volt nagyobb lehetőség- akkor most nem arról beszélgetnénk, hogy egy évvel Ansu Fatit követően, ismét egy tini végez ki minket.
A 80. percben Vinicius futóversenyben simán megveri D’ambrót, centerez, a 19 éves Rodrygo érkezik és kíméletlenül beveri. 3-2 oda, padló, újabb pofon, sőt, ez már gyomros és nagyon fájó.
Ebben a meccsben több volt, jóval több, de ismét elbuktunk a gyenge védekezésünk miatt, amit ha Conte nem rak össze heteken belül elúszhat a szezonunk. Az nem helyénvaló, hogy 9 tétmérkőzésen már 15 bekapott gólnál tartunk. Ha ezt nem oldja meg a Mister, az könnyen az állásába kerülhet, nekünk meg újabb trófea nélküli szezonba.
Pontozás:
Handa 6- D’ambro 5, De Vrij 5,5 Bastoni 6 – Hakimi 5, Vidal 5, Brozovic 6,5, Bareall 6,5, Young 6- Lautaro 7, Perisic 6
Összefoglaló: