A védekezés reményében

Nem, ezzel nem fiatalokat szeretnénk az óvszer használatára buzdítani, egyszerűen kissé megártott a gyomrunknak az első fordulókban bekapott gólmennyiség. Mert hát hiába az igen pofás támadójáték, azért ismerjük a sok-sok szájból elhangzott örökbecsűt: „Defense wins championships.” 

Azt leszögezném gyorsan az elején, hogy az Inter futballjának minőségét tekintve ilyen idénykezdetet talán még soha nem láttam szurkolóvá válásom óta – vagy ha igen, egy-két ujjam elég annak megszámolására. Ez az ötletesség, önzetlenség(!), Conte támadásépítési sémáinak elsajátításával és agyig feltolt csapatrészekkel eredményezte azt, amit az utóbbi bő egy hétben láttunk: egy minikáoszt. Szerencsére még sikerült a pozitív oldalon maradni, de ha a mester nem fogja összerántani, amit össze kell, hamar kellemetlenebb élményben lehet részünk… Nyilván akár már most, a Lazio elleni rangadón.

Merthogy rangadó lesz ez, efelől senkinek ne legyen kétsége, akkor sem, ha a Sasok korántsem voltak lenyűgözőek az eddigi két bajnokin, sőt, az Atalanta ellen gyors átéltek egy viszonylag komoly égést (1:4) hazai pályán. Ma ismét az Olimpico lesz a helyszín, és jó eséllyel nem lesz könnyebb dolguk most sem, a Luiz Felipe nélküli védelemmel és (jó eséllyel) Correa nélküli csatársorral. Nagy titok nem lesz Simone Inzaghi csapatánál, nem váltotta meg a világot a négyvédős formációra való átállással, nem képezte át Milinkovics-Szavicsot csatárrá, egyszerűen tovább járnak a jól kitaposott úton. Kérdés, mire lesz ez elég az új szezonban.

Az Internél azért már itt-ott láthatóak voltak módosítások, az első két fordulót – jókora túlzással élve persze – kvázi edzőmérkőzésnek is fel lehetett fogni, annyit próbálgatott (a most már egyedüli) Don Antonio. Volt itt kényszerű és tervezett formációváltás, a játékosok különböző posztokon fordultak meg, de a közelgő sűrű menetrendre tekintve azért egy kérést megfogalmazhatunk: jöhetne a stabilitás is most már. Ha utóbbi ma megvalósul, BL-induló ellenfél ide, tavaszi vereség oda, ezt a meccset az önbizalomtól duzzadó Internazionale fogja megnyerni.

 

Az előzetesen várt kezdőcsapat Perisic-Hakimi széleket vetít előre, ami bizonyos mértékű biztosításért kiált, ezért ne lepődjünk meg, ha igazi, elsősorban támadással foglalkozó középpályás nélkül áll ki a csapat. Ez egyébként nem rossz gondolat, lévén kedvenceinknek a már meglévő erősségek mellett egy újabb lett 2020/2021-ra, őt pedig Asraf Hakiminek hívják. Azt hiszem, már ennyi idő alatta is bizonyította, hogy abszolút világklasszis matéria, vétek lenne nem kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. És nyilván a nálam futballhoz pindurit jobban értő Conte igyekszik is majd építeni a jobb oldali akciókra.
Még egy megjegyzés: az elöl lévő kettőst lényegében bármilyen kombinációban fel lehetne küldeni, annyira jó formában kezdte az idényt a Lukaku, Martínez, Sánchez hármas. Ja, szegény Pinamontit természetesen nem veszem ide, neki akkor juthat majd értelmezhető játékidő (amennyiben nem adják kölcsön), ha valaki kidől a sorból.

Várható kezdő a Gazzetta szerint: Handanovic – Bastoni, de Vrij, Skriniar – Perisic, Gagliardini, Barella, Vidal, Hakimi – Lukaku, Martínez.

A mérkőzés 15:00-kor kezdődik, a Digi Sport 1 pedig élőben közvetíti.

 

Képek forrása: eurotips.co.uk, bloximages.newyork1.vip.townnews.com