Elbírni a nyomást

A csütörtöki EL-gála utána összehasonlíthatatlanul nehezebb meccsbe érkezünk ma estére, az elmúlt két hónapban önmagát megtaláló Fiorentinát kéne legyakni idegenben. A feladat nehézség misem mutatja jobban, mint a következő két tény: két hete a Napoli is csak 1 ponttal távozott, míg mi legutóbb szinte pontosan 5 éve, 2014 februárjának közepén hoztunk haza 3 pontot.

Legutóbb a népi időjóslással jöttem a Parma után, most pedig, ha az égre nézek, nehéz megmondani, hogy elült a vihar és oszlanak-e a felhők, vagy csak túléltük az első felvonást. Azt a mai meccstől függetlenül ki lehet mondani, hogy december-januári nihil elillant, nem csak Rapid Wien-szintű csapatok ellen vagyunk újra képesek futballra emlékeztető játékot produkálni.

Spalletti lehetőségei viszont behatároltak, most éppen elöl. Keita 2-3 hetes sérüléséből két hónap lett egyelőre, és még mindig nem lehet pontosan tudni, hogy mikor is térhet vissza. Martínez az eltiltás határán egyensúlyozik, Icardi pedig… Nem akartam elsőre vele sokat foglalkozni, de a korrektség jegyében muszáj. Perisicet lepatkányoztam január végén, amikor a mercato zárás előtt pár nappal akart dobbantani. A meghiúsult átigazolást viszont úgy reagálta le, mint egy vérprofi, mint egy igazi sportember. Nincs hiszti, nincs megsértődés, van viszont munka és akarás, ráadásul kezdi kiheverni a VB-t is, több jó megmozdulás volt februárban eddig mint augusztustól január végéig.

Mindeközben wannabe Mr. Inter úgy viselkedik, mint egy elkényeztetett ötéves. Elvették tőle a szalagot, megsértődött, szarul esett, rendben. Ücsörög a lelátón a zügynökével, mert határozott meggyőződésük, hogy Icardi maga az Inter. Felfoghatatlan, hogyan gondolhatja azt bárki, hogy nagyobb a klubnál. Mennyire deformált személyiségnek kell lenni ahhoz, hogy így viselkedjen valaki? Hogy azt nyilatkozza, hogy szívesen kiüli a lelátón a két évet még, ami hátra van a szerződésből? Úgy néz ki, teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal. Azt képzeli, hogy a neve már most a klub aranyoldalain szerepel, miközben a valóság az, hogy legfeljebb a bronzszínű lapokon tűnik fel valahol a sorok, nevek között elveszve. Sok gólt rúgott, igen. Egy olyan korszakban, amikor a negyedik hely volt a legmagasabb pozíció, amit elértünk. Most mégis önnön felsőbbrendűségét hirdetve bántja, gátolja, gáncsolja a csapatot. De legalább megtudtuk,  hogy ezerszer több hitelesség van egy “ForzaIndában”, mint bármely “az Inter a családom” bullshitben, amit ők lenyomnak.

fasz.jpg

Eléggé elkalandoztam, de most visszafordulok a Violához. Pioli mester hiába táncolt a kirúgás szélén kis túlzással az ősszel, a télre összeálltak és hozzák a meccseiket néha kisebb kisiklásokkal. A Benassi, Veretout, Fernandes középpálya elég masszív, kreatív és labdabiztos, hogy  – különösen haza pályán – megfingassanak erősebb csapatokat is, míg a Chiesa, Simeone, Muriel hármast nem tudnám nyugodt szívvel sokkal gyengébbnek titulálni, mint amivel mi fogunk kifutni ma este.

Viszont hátul távolról sem sebezhetetlenek, ami a kulcs lehet. Pioli nem árul zsákbamacskát, nem fogja beásni a csapatát a saját kapuja elé, jó eséllyel lesznek olyan – akár hosszabb – időszakok a meccsen, amikor nekünk kell vért izzadva védekezni. Cserébe ezekben az időszakokban egy kis odafigyeléssel és pár jól elhelyezett ütközéssel meg lehet kontrázni a Violát, középpályás labdavesztésekből talán a legsebezhetőbbek.

Meglátjuk, mindenesetre rajtunk lesz ma este a nyomás, a Roma kikínlódta, a Milan lesimázta a kiesőjelölteket, nekünk pedig nem szabad hagyni, hogy vérszagot érezzenek. Közeledik a válogatott szünet, de addig megéljük az első kulcsfontosságú időszakot 2019-ben, hiszen március végéig belefér egy oda-vissza az Eintracht ellen, illetve a Madonnina is. Érdemes lenne több, mint egy meccsnyi előnnyel belemenni a márciusi hajtásba.

Fiorentina-Internazionale, 20.30, TV: DigiSport1