Bár tudtuk, hogy az Udinese a Serie A egyik legnagyobb hulladékává vált az utóbbi időben, azért az élet-halál harcuk miatt (illetve, mert az Inter idegenbeli focija nem mindig meggyőző) mégsem számíthattunk rá, hogy könnyű kora délután elé nézünk. Pedig azt tettük.
A múlt heti történésekből napról napra felocsúdva jutottunk el a máig, mikor is bele kellett kapaszkodni az egyik utolsó szalmaszálba a szebb 2018/2019-cal kapcsolatban. Azt ugye tudtuk, hogy D’Ambrosio és az idióta Vecino eltiltott volt, így viszonylagos magabiztossággal meg lehetett jósolni a kezdőt, egy kérdés volt csupán, a balhátvéd pozíció – sikerült utóbbival kapcsolatban a megnyugtatóbb megoldást kiválasztani. Egy (kellemetlen) meglepetés azonban akadt: Miranda megsérült bemelegítésnél, így Ranocchiának kellett kezdenie a helyén.
Már az kezdés utáni percekben biztosítottak minket kedvenceink arról, hogy a Juventus elleni gyomros(ok) nem kedvetlenné, inkább dacossá tették őket, folyamatos Inter-nyomással és helyzetekkel indult az ebédidős csata. Az első gólra sem kellett sokat várni, a Brozo-szöglet utáni Rano-fejes megerősítette a hitünket, látszólag úgy tűnt, ezen a napon semmi gond nem akadhat. Ez lényegében igaz is volt, mert a találkozó képe maradt ugyanolyan, de emiatt felsejlett egy kicsit az a bizonyos első vereség, ahol a szezon egyik legjobb első félidejét produkálta a csapat, mégis az lett az egész vége, ami. Most persze nem volt egy Santon a kezdőben, hogy elbaltázza a dolgokat, és azon a Lasagna-zicceren kívül többször nem is kellett a szívünkhöz kapnunk – akkor viszont könnyen lehetett volna nagyobb baj, fölény ide vagy oda. Az égiek (és Handanovic) úgy akarták, hogy az a kapu akkor érintetlen maradjon, így jöhetett a félidő hajrája, amikor sikerült pontot tenni az egész történet végére a két gyors találattal. Az első különösen kedves lehet a szívünknek, és egy emberként mondhattuk, hogy „na végre, de megérdemelte már”, a második pedig a gólkirályi cím (ami persze a helyzetünkben másodlagos, de azért mégse, na) szempontjából volt fontos.
Fordulást követően Fofana tett róla, hogy ez a bekezdés csupán egy lábjegyzet legyen, a vecinozása után megkapta a jól megérdemelt piros lapját, és minden lényegi kérdést lezárt. Kicsit fájdalom, de a mi fiaink is így gondolták ezt, egy jó 40%-kal visszavettek az intenzitásból (nem tudom, pontosan hogy számoltam ki), kvázi „nem rugdossuk a földön fekvőt” alapon, emiatt egy egészen lapos második félidőt sikerült a pályára tenni. A kapott gól veszélye nem fenyegetett, a másik oldalon olykor benne volt a 4. esélye, de konkrét eredménnyel csak a kopasz spanyolunk járt egy szerencsésen elé pattanó labda után, így az ő önbizalma is kaphatott egy végső löketet az utolsó két hétre.
Az összes Inter-játékos fogadkozott a héten, de hát a múltból kiindulva sokan kissé szkeptikusan álltunk hozzá a szituációhoz – óriási hibát vétettünk, ugyanis olyan pozitívan reagált a csapat az elmúlt szombatra, ahogy azt csak igazi tökökkel rendelkezők tudnak. Ezzel az erőteljes, lehengerlő futballal egyszersmind a Laziora is rátettük a nyomást (a Romával ilyen vonatkozásban már nem foglalkozom), és ők végre hibáztak is, mi több, játék képe alapján nagyjából egy 6:2-es vereségük lett volna reális, de ez az 1:1 is jó arra, hogy újra visszajöjjön a remény. Ha minden optimálisan alakul, két hét múlva kvázi egy döntőre utazhatnak Icardiék a fővárosba.
Pontozás:
Handanovic – A múlt heti „minibetli” után megtette, amit megkövetelt a haza, Lasagna ziccerének kivédésével biztosította a nyugalmat társainak. (7)
Dalbert – Szokásához híven inkább védekezésben mutatott többet, és szintén a megszokott módon izomsérülés miatt kellett lehozni – valamit sejthetünk arról, miért van jegelve egész idényben. Ha marad nyáron, talán nem fog ártani neki egy értelmes alapozás. (6)
Skriniar – Olykor feladta neki a leckét Lasagna, de összességében a szokásos módon oldotta meg a dolgokat, egy darab, kissé necces szitut leszámítva. (6,5)
Ranocchia – Élt az ölébe hullott lehetőséggel. Bár volt egy ranos elbambulása, azért végül nem fizetett meg a csapat, a góllal pedig az extrát is beletette a 90 percbe. (6,5)
Cancelo – Voltak látványos cselei, jól kombinálgatott a jobb szélen, ez mondjuk most konkrét eredményt nem hozott, de nem is volt rá szükség. Hátul továbbra is meggyőző, elképesztően szar érzés lenne, ha ő jövő ősszel nem fekete-kékben lépne pályára. (6,5)
Borja Valero – Bár rémisztően kezdett, utána hellyel-közzel rendben volt, még egész pofás labdákat is adott – talán tavasszal még nem volt ennyire korrekt teljesítménye. (7)
Brozovic – Az első félidőben uralta a (közép)pályát, és két gólpasszal ismét olyan effektivitást mutatott az önbizalomtól duzzadó játéka mellé, amit arról a posztról iszonyatosan rég láthattunk hétről hétre (egy kopasz argentin az, aki elsőre beugrik…). A kiállítás után picit visszajött sajnos a balkáni, belefosok énje, de most talán, interes pályafutása során először elmondhatjuk, hogy ennyi elnézhető neki. (7)
Perisic – Könnyedén és jól játszott ő is, most nem jöttek össze a kapu előtti dolgai, de ez nem az erőlködős Ivan már, szerencsénkre. (6)
Rafinha – Jó pár fordulóval ezelőtt még az ő kapu előtti hatékonyságát kritizáltam, de gyakorlatilag hétről hétre lép előrébb, ma végre a gólig is sikerült eljutnia, de rengeteg jelenet árulkodott még arról, hogy ez az ember nagyon jó futballista, és abszolút helye lehet a jövő Interében. (7)
Candreva – Rendre szörnyű megoldásokat választott húsz méteren belülre érve, de úgy néz ki, ez az idény már így fog lemenni, egyszerűen el van átkozva. Vagy esetleg az utolsó fordulóban ő lövi BL-be a csapatot az exei ellen. (5,5)
Icardi – Hagytak neki területet olykor, ő pedig egyszer élt vele (Bizzarri hathatós közreműködésével), ennyi elég is volt mára. Az utolsó két fordulóban sokat tehet érte, hogy a kritikusai szemében is kicsit feljebb emelje magát. (6,5)
Santon – Falfehér arccal állt be és futballozta végig a neki jutó időt, sajnálatos, de neki az utolsó két fordulóban már semmiképp sem szabad pályára lépnie. (-)
Karamoh – A nyári, közös alapozás és folyamatos edzőmeccsek nagyon jót fognak tenni az ő nyers tehetségének – egyelőre hadilábon áll a koncentrációval és a szerencsével is. (-)
Éder – A csekélyke ideje alatt is voltak értékelhető megoldásai. (-)
Spalletti – A mentális felkészítés jól sikerült, játékosai nem hagyták cserben, remekül futballozva sikerült életben tartaniuk a BL-esélyeket. Dalbert kezdetése abszolút indokolt volt jelen helyzetben, ahogy a pályán lévők többségébe sem igazán lehetett belekötni (opciók hiányában). A cserék kicsit későn jöttek, de ez már említésre sem érdemes nála. (7)