Majdnem tét nélkül

Újabb nyomorúságos idény utolsó felvonásához érkeztünk, 23 óra magasságában minden interista összecsaphatja a tenyerét, halkan mormolva a “Végre vége!” mondatot. Egyedüli izgulni való immáron Icardi lehetséges gólkirályi címe maradt, de a csapat idei vergődéséből kiindulva valószínűleg egy kapufa, netán egy (újabb) elpuskázott ziccer miatt fog végül lemaradni a gallérok kedvelője.

A Juve illetve a Genoa elleni értékelő kimaradt, sajnos van olyan, hogy a sorozatos szopórollerek fejtegetéséhez már a szerzőknek sincs kedvük, de azért pár szóval még kanyarodjunk vissza az utóbbi két fordulóhoz.
Mindkét meccs tökéletes lenyomata volt az szezonnak, gyakorlatilag megmutatták, miért is végez a csapat a semmi közepén (ismét). Nem jelenthetjük ki, hogy magával a játékkal gond lett volna, egyszerűen a balszerencse- és balfaszság-faktor olyan magasra rúgott, hogy “sima” 6 pont helyett 0 került a zsákba – ezzel pedig minden reális esély elszállt Európára. Az okok sokrétűek, mint mindig, és természetesen nem lehet mindent csak Fortuna hiányára fogni. Három bejegyzést meg lehetne tölteni a játékosok külön elemezgetésével, hogy miért is olyan hullámzó a teljesítményük (akár egy meccsen belül is), de most fogjuk rövidre: hiányzik az igazi minőség, a vezérek a kezdőcsapatból, és hiába látunk olykor biztatóbb dolgokat, így nem lehet egyről a kettőre lépni. Legalábbis csettintésre.
Érdekes, de a játékosok, edzők nyilatkozatai még mindig derűlátóak a jövővel kapcsolatban, kicsit hülyítés szaga is van néhány mondatnak – persze mi lennénk a legboldogabbak, ha valóra válnának például Santon szavai. Utóbbi helyzetéről egyébként pont tőle tudtunk meg végre valahára ezt-azt: látszólag nincs nagy gáz, fizikai problémák miatt került ki a kezdőből, amikor sok meccset játszott zsinórban, azóta pedig… Nos, nem tudta visszaverekedni magát, de talán ma valóban megkapja végre a lehetőséget.

Az esti, szinte tét nélküli találkozóra rátérve: az Empoli egy kellemetlen stílusú, jól védekező csapat, ezt Palacioék saját bőrükön is tapasztalhatták télen, amikor toszkán földön egészen arcpirító 0:0-t sikerült játszani velük. Az utóbbi fordulókban (amióta tuti lett a bennmaradásuk) mondjuk már szép számmal kaptak gólokat is, ettől függetlenül biztos, hogy nem fognak feltartott kézzel pályára lépni.
Ha győzelemmel búcsúznak kedvenceink, értelemszerűen nem lesz szépségtapasz, ha Icardi valamilyen csoda folytán gólkirály lesz, az sem igazán – ettől függetlenül másnak már nem tudunk szurkolni. Furcsa belegondolni egyébként Mauro “evolúciójába” is: a tavalyi, szinte kizárólag csak befejezésekre koncentráló, gyilkos helyzetkihasználású centerből tovább fejlődött egy komplettebb csatárrá, de ezzel egy időben kicsit ziccergyilkossá is vált. Simán kijelenthető, ha csak a tavaszi 100%-os lehetőségei felét kihasználja, már nem lenne kérdés, ki végez a góllövőlista élén, illetve valószínűleg az EL-szereplés sem lenne veszélyben. Ő lenne a bűnbak? Naná, hogy nem. Egyike azon kevés embernek, akik az egész évad folyamán konzisztens, jó teljesítményt nyújtottak, és legyen bármilyen pöcs is, megérdemelné a gólkirályságot.

Shaqiri, Guarín és a többiek sérültek, mindezek miatt a várható kezdőcsapat:

Handanovic – Juan Jesus, Felipe, Ranocchia, Santon – Kovacic, Medel, Brozovic – Hernanes – Icardi, Palacio.

Magyar csatorna nem közvetít, marad a streamvadászat.