Végállomás következik?

Sokunk gondolatait öntötte poszt formájába a csütörtöki EL-kiesés után cambiasso19 kolléga, de azóta csak eltelt 3 nap, ma meg csak bajnoki van, úgyhogy csak elgondolkozunk azon, hogy csak meg kéne nézni a Sampdoria elleni csörtét. Elvégre csak fekete-kék a vérünk, másrészt meg csak jön egy kurva válogatott szünet, két hétig Inter meccset nem látunk (persze nem biztos, hogy ez baj).

Jól indult egyébként a vasárnap délutánom, hiszen egy órával az után, hogy beírtam a közös csoportba, hogy összedobok valamit a meccs elé, be is szart a laptoptöltőm. Vasárnap délután, nyilván. Szerencsére a hosszas hitetlenkedésemre és kurvaanyázásomra felébredt délutáni szundijából a lakótársam (nem a korábban említett spurs-fan, hanem a másik, nevezzük mondjuk Tominak, mert ez a neve), aki volt olyan szíves, és kölcsön adta a laptopját, kimaxolva ezzel a legjobb barát fogalmát. Ergo neki köszönhetjük, hogy van kommentfogó hely, ahol meg lehet vitatni az esti történéseket.

Na, de hogy a meccsről is legyen valami: nagy a tét. Már a németek elleni visszavágó előtt is pedzegették Thohirék, hogy finoman fogalmazva is fontos lenne kvalifikálni magunkat jövőre Európába, de a kiesés óta rendesen nyomogatják a pánik gombot a gazdasági osztály munkatársai. Így igencsak komoly nyomás van ma Mancinin, gyakorlatilag ez az első meccs, ahol a jövő évi munkája a tét.

Kétségünk ne legyen, ha ma kikapunk és 11 pontra nő a hátrányunk a Doriához képest, akkor nyugodtan tervezgethetjük szeptembertől a csütörtök esti programot, EL-meccs nem fog közbe szólni. Hozzáteszem egyébként, nem kis „bravúr” lenne attól a csapattól, amelynek a hálóját a liga egyik, ha nem a legjobb kapusa védi, a centere a gólkirályi címért harcol, január óta liga szinten top 5-ös játékos szervezheti a támadásokat és mégis, 10 fordulóval a vége előtt elveszítheti az esélyét a hatodik(!!!) helyre. Döntetlennel sem vagyunk kint a csávából, a 8 pont ledolgozása is igen komoly matekozást kíván, úgyhogy nyerni kell, kész, pont.

Nálunk Santon dőlt ki influenzás tünetekkel, így valószínűleg megint megcsodálhatjuk Campagnaro újabb bemutatóját a modern szélső védő tulajdonságairól, Brozovic és Podolski pedig ismét a kezdőben bizonyíthat.

Az ellennél vannak bizony ismerős arcok bőséggel, Silvestre, Palombo, és Eto’o is az első perctől szívathat minket, Viviano pedig a kapuban bizonyíthatja, hogy mennyivel lettünk volna beljebb, ha ő a cserekapusunk és nem Carrizo.

Sampdoria-Inter, 20.45

Várható kezdők:

Sampdoria (4-3-3): Viviano – De Silvestri, Silvestre, Romagnoli, Regini – Soriano, Palombo, Obiang – Eder, Muriel, Eto’o

Inter (4-3-1-2-): Handanovic – Campagnaro, Ranocchia, JJ, D’Ambrosio – Guarín, Medel, Brozovic – Shaqiri – Podolski, Icardi

TV: Sportklub, 21.30-tól, felvételről