Valami megmozdulni látszik. Vagy belátta Thohir, hogy komolyabb invesztálás nélkül itt frankón nem lesz BL-hely, vagy Mancini fűrészelte ketté dühében az elnöki szoba dohányzóasztalát, de az biztos, Lukas Podolski Milánóba hozatala pozitív előjelű változást sejtet.
A téli mercatóknak mindig különleges hangulata van. Régen az internet helyett a Nemzeti Sport tájékoztatott nyolc mondatban arról, épp kivel foltozta be Moratti a félresikerült szokásos nyári bevásárlás okozta lyukakat. Hideg januári reggeleken elbaktattam a hótaposó csizmámban a boltba, hogy a klasszikus friss újság illatával együtt az infókat magamba szippantsam, majd fél szemmel a hóesést figyelve az ablak mellé kuporodva a fűtött szobában lapozgassam a mértékadó és egyetlen hírforrást. És csodálkozzak rá, mit művelt már megint az öreg.
Ez, plusz a német játékosok iránt érzett nosztalgikus szerelem újra felélesztette a tüzet, amikor Podolskiról olvashattam – a neten. 1992-ben igazolt legutóbb germán futballistát az Inter, akkor Matthias Sammert, aki télen mindjárt távozott is, hogy nem sokkal később aranylabdát kapjon. Előtte ugye a nagy német hármas volt az, amely sok hívet – köztük engem – az Interhez láncolt egy életre.
Azt nem mondom, hogy Loddarhoz és Klinsihez hasonló kedvenc lesz Poldi herceg, hiszen egyrészt nem az a matéria, másrészt egyelőre fél szezonról szól a milánói kalandja. Regnáló világbajnok játékosról beszélünk, ilyet legutóbb 1999-ben szerződtetett a klub Laurent Blanc személyében. Mégis, a többség fanyalog. Megint egy olyan embert hoztak ide, aki akkor sem tudott bekerülni az Arsenal kezdőjébe, amikor a közgazdász sérülés miatt az összes támadóját elvesztette. Még egy, nagycsapatban megbukott, nem is túl okos futballista, aki sose volt komoly szinten húzóember. Ésatöbbi.
Mielőtt fikázzuk Lukácsot, figyelembe kell venni megint az évek óta hajtogatott mantrát. A klub jelenlegi helyzetéből adódóan nem képes kitépni embert a rivális európai topklubok kezdőjéből, marad a kukázás, illetve az ismeretlen taknyosok szerencsés levadászása fillérekért. Láttunk már jó példát mostanában mindkettőre.
Podolski simán tartozhat ebbe a kategóriába. Életkor és tapasztalat terén teljesen rendben van és ahogy odaszólt Wengernek, hogy legyen szíves elengedni, mert semmit nem akar jobban, csak játszani és játszani, ebből arra lehet következtetni, hogy még motivált. Amikor nagy ritkán lehetőséget kapott ebben a szezonban (leginkább a BL-ben), abszolút odatette magát. Olvasva néhány arsenalos fórumot, a szurkolóik sem igazán értik, miért nem számolt vele Arséneal. Talán fejben lehetnek vele gondok. Megboldogult Varga Zoltán, a Ferencváros korábbi játékosa és edzője, a német futball nagy ismerője mondta róla régen, hogy ügyes fiú ez a Poldi, de igazi kölni gyerek: ott érzi magát otthon, távol a családjától és a megszokott közegétől nem tud kibontakozni. A Bayern Münchenbe szerződése igazolta Varga elméletét, mert Podolski többnyire padozott három müncheni éve alatt. Kölni visszatérése jót tett neki, no meg közben azért a német válogatottban is játszott folyamatosan – egészen durva szám a 121-szeres válogatottság 29 évesen.
Londonban a 60/19-es mutató korrekt ahhoz képest, hogy sosem volt betonkezdő és legtöbbször szélső támadót játszott. Évek óta hiányposzt ez az Internél, hirtelen nem is tudom, melyik korábbi kedvencet jelölném meg, aki klasszisat nyújtott itt. Talán Figóig vagy Recobáig mennék vissza, bár egyikük idejében sem volt divat a Mancini által tervezett 4-2-3-1. Ha már Recoba: az uru bombázó óta hiánycikk a gyilkos bal láb a támadó középpályás sorban. A tükörszélsők térnyerése óta nem sikerült ide normális embert hozni, talán most igen. Poldi még mindig átlag feletti gyorsaságú, egy az egyben meg tud verni bárkit, jó pontrúgó és beadó, és bár nem gondolnánk, de a befejezéseknél is megbízható.
Ha nem forlánozni jött ide, be fog válni.