És akkor felfedeztük Cambiassót

Eddig a Juventus és a Milan elleni meccsek “érdemelték ki”, hogy a hagyományos beharangozó mellett külön múltidéző poszt hatványozza a várakozás izgalmát. Eddig. A Roma kiváló rajtja és egy napra pontosan kilenc évvel ezelőtti gólgazdag, de fordított párosítás arra predesztinálja a 2004. október 3-ai fővárosi bajnokit, hogy újabb monitor előtti időutazást tegyünk.

Roberto Mancini mindössze néhány hónapja ült az Inter kispadján, ám a szurkolók dartstábláján hamar a bullseye helyére került fésületlen fejének fotója. Az ok: unták a sok döntetlent (a római kirándulást megelőzően egy győzelem mellett három iksz figyelt a statisztikai lapon) és a kezdőcsapat állandó felforgatását. Utóbbi miatt talán fölöslegesen piszkálták, elvégre friss munkavállalóként érthető módon kereste még a csapatát és figyelembe véve a klub akkori játékoskeretét, nyugodtan megtehette.

Az olasz lapok az összecsapást a válogatott kapusok, Pelizzoli és Toldo, valamint a szezont remekül kezdő csatárok, Montella és Adriano nagy párharcának kiáltották ki. A kék-feketék utoljára 1999-ben győztek itt egy sokáig emlékezetes, kilenc gólt hozó 5-4-es milánói győzelemmel zárult mérkőzésen.

A kezdés előtt megszólaló Mancini a Romát méltatta: “Bár akadtak problémáik, a csapatban komoly lehetőségek rejlenek. Csak idő kérdése, hogy a Totti, Cassano, Montella, De Rossi, Dacourt és Mancini fémjelezte sorra épülve összeálljanak. A Roma és az Inter is nagyon erős, mindkét gárda a scudettóért fog harcolni, ebben biztos vagyok. És abban is, hogy a mai meccsünk nem dönt semmiről, még túl korai.” Mint korábbi Lazio-játékost és -trénert természetesen kérdezték a “hazatérésről”, ám az edzőt különösebben nem izgatta a dolog. Sokkal érdekesebb Obafemi Martins, a góljait szaltókkal ünneplő nigériai fekete tűzgolyó esete, róla Mancini a következőket mondta: “Ha betalál Martins, szigorúan tilos utána szaltózgatnia, nehogy megsérüljön a térde vagy a gerince.

Túloldalon Luigi Delneri a kollégájának hízelgett: “Amikor a Chievót irányítottam, eljött megnézni az edzésünket. Tisztelem őt, remek mentalitású, nagyszerű karakter és ráadásul hasonló a futballról alkotott filozófiánk. Játékosként sokkal több trófeát nyert nálam, de ez már a múlt, most nem sokat számít”

A BL-selejtezőkkel együtt veretlenül utazott az Inter Rómába, az ezt megelőző tétmérkőzésen a belga Anderlecht otthonában 3-1-es győzelemmel zárt a csoportkörben. A gólokat leginkább a kilenc találatnál járó, élete formájában futballozó Adrianótól várta mindenki. Mancini kiszámíthatatlanságát bizonyítva módfelett támadó csapatot küldött ki az Olimpicóba: a brazil gólmasina mellé Obafemi Martinst, mögé Alvaro Recobát rakta, plusz a középpályát megpakolta olyan szervező vénával megáldott játékosokkal, mint Juan Sebastian Verón és Dejan Sztankovics. Némi meglepetésre Edgar Davids helyén a szintén ebben az idényben (ingyen!) érkezett Esteban Cambiasso feladata volt a tüdejének kiköpése. A védelemben a sérült Giuseppe Favalli helyére Javier Zanetti ment át a bal oldalra, így a jobbszélen Zé Maria izzadhatott, míg Francesco Toldo előtt Mihajlovics és Materazzi hiányában a Burdisso-Cordoba kettős aprította a fát.

Hazai oldalon kérdéses volt a lázas Cassano játéka, de végül a kis pukkancsnál hatottak a szervezetébe küldött Rubophen tabletták, vagyis a Roberto Mancinit utoljára még a chievós időkben (2001) legyőző Delneri a Pelizzoli – Panucci, Ferrari, Mexes, Cufré – De Rossi, Perrotta – Mancini, Totti, Cassano – Montella tizeneggyel állhatott ki a 65 000 néző elé.

Már a kilencedik percben, első igazi helyzetükből vezetést szereztek a bordók, köszönhetően a bambuló és előzékeny vendégvédelemnek. Történt, hogy Amantino Mancini őrizetlenül tört be a büntetőterületre, beadása az érkező Cassanónak magas, a Zé Maria által szabadon hagyott Montellának pont jó lett, a Kisrepülő pedig átvétel után Toldo kapujának jobb felső sarkába manőverezte a labdát. Ezt követően inkább távolról riogattak a résztvevők, ám sem Sztankovics és Veron, sem Totti nem találta el gólt érően a kaput.

Milánói szempontból a félidő legfontosabb és egyben legsajnálatosabb eseménye Oba-Oba Martins De Rossi általi levadászása volt. A csúnya belépőért sárgát se kapott a merénylő, ellenben a nigériait le kellett cserélni, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy utána egy hónapig a betegágyat nyomta. Társai úriemberekhez méltóan a pályát álltak bosszút érte. A félidő lefújása előtt nem sokkal Alvaro Recoba mesterien középre tekert labdájára váratlanul Esteban Cambiasso érkezett, a ritkuló hajú argentin földre lefejelt labdáját Pelizzoli nem tudta védeni, így döntetlennel tértek pihenőre a felek.

A második játékrészre a liga akkori legmagasabb védője, a görög Dellasz érkezett Panucci helyére, ennek természetesen jelentősége lesz! Úgy öt percig csendesen csordogáltak az események, míg nem Recoba hosszú oldalra ívelt szögletét a szinte hazai pályán játszó Verón kapásból küldte kapura, a labda megpattanva egy védőn védhetetlenül vágódott a hálóba. Alig néhány perc elteltével Alvaro Recoba pályafutása top 10-es góljának egyikével növelte kettőre az előnyt: Sztankovics kiugratásával lépett meg a csetlő-botló Mexes mellett, majd csodálatos bal lábának segítségével pazar gólt ragasztott a rövid felső sarokba.

Sajnos a kétgólos difi elég hamar a semmibe veszett. Az 57. percben előbb Francesco Totti lőtte be pályafutása 100. Serie A-gólját szabadrúgásból, majd bő negyed órával később egy pontrúgás után a csereként beállt Dellasz által visszafejelt labdát De Rossi értékesítette, beállítva a végeredményt.

Innentől kezdve következzék a 2004-es kissé maníros csabinter:

Sajnos az első félidő csak a rengeteg eladott labda miatt maradt emlékezetes, játékban gyakorlatilag semmit nem nyújtott a csapat. Veron többször passzolt vörös mezeshez, mint a saját embereihez; a Zanetti és Sztankovics fémjelezte balszél eltűnt a ködben és sajnos a két ék sem volt játékban. Akit ki kell emelni, az egyértelműen Cambiasso, nemcsak a gólja, hanem a rengeteg szerzett labdája miatt.

A második félidő álomszerűen indult: egy szerencsés és egy álomszép góllal. Totti azonban lélektanilag a legfontosabb pillanatban hozta vissza a reményt szenzációs szabadrúgásával (más kérdés, hogy előtte Zé Maria nem szabálytalankodott). Ekkor érezni lehetett, hogy a hazaiak előbb-utóbb kiegyenlítenek, és így is történt. A végén még Burdisso a mennybe mehetett volna, de azt hiszem – bár mindkét gárda sok hibával játszott – igazságos a döntetlen.

Toldo – Talán Montella gólja előtt védhetett volna, a többi előtt nem. (5.5)

Zé Maria – Az első gólban vastagon benne volt, s ugyan sokat futott fel, de nem tudott használható labdákat adni az ékeknek. (5.5)

Burdisso – Tulajdonképpen nem játszott rosszul – a végén majdnem gólt lőtt – de három kapott gól esetén soha sem kap dicséretet a középhátvéd. (5.5)

Cordoba – Ugyanaz igaz rá, mint a gauchóra; Montellát csak egy alkalommal hagyta üresen…(5.5)

J. Zanetti – Az első félidőben Mancini bohócot csinált belőle, később aztán összekapta magát, de támadásban ismét haszontalan volt. (5.5)

Veron – Legszívesebben likvidáltam volna egy vállról indíthatóval az első 45 percben mutatott produkciója miatt. Ennyi labdát eladni! Szerencsés gólja miatt nem kap csak 5-ös osztályzatot. (5.5)

Cambiasso – A védelem előtt játszva rengetegszer avatkozott jókor közbe, szinte olvasta a játékot. Passzai emberhez mentek, gólja pedig nagyon szép volt és jókor jött. Ha minden meccsen így játszik, kihagyhatatlan lesz. Lehet, hogy még korai ilyet mondani, de nagy hibát követett el a Real, mikor nem hosszabbított vele szerződést. (7.5)

Sztankovics – Valamivel aktívabb volt, mint a Parma ellen, Recoba gólja előtt parádésan indított. (6)

Recoba – Sokan követeltük az ékek mögé irányítónak: kiderült, hogy miért…Két gólpassz, és gyönyörű gól, ő a meccs embere. (8)

Martins – Elszívták előle a levegőt, és sajnos korán megsérült. (5.5)

Adriano – Nagyon készültek belőle, néha hárman csüngtek a nyakán. Sokat futott, a védekezésbe is besegített, ám gólt lőnie ezúttal nem sikerült. (6)

Davids – Meglepődtem, mikor nem láttam a nevét a kezdőben. Küzdött, hajtott, de ez még mindig nem a Davids, aki a Barcát kihúzta a szarból. (5.5)

C. Zanetti – A Kalapács újra egészséges!(-)

Cruz – Ha a végén kicsit határozottabb…(-)

A lefújást követő nyilatkozatokban Mancini az Edzői Magyarázatok Nagykönyvéből vett elő közhelyes idézeteket. “Három gólt szereztünk, mégsem tudtunk nyerni, mert elkerülhető gólokat kaptunk. Nem kezdtünk jól, de amikor végre átvettük az irányítást, jött Montella találata. Aztán elhúztunk 3-1-re, ami remekül mutatja csapatunk erejét, de sajnos el is hittük, hogy megvan a győzelem. A jövőben figyelmesebbnek kell lennünk az ilyen helyzetekben, mert most itt hagytunk két fontos pontot. Külön kitérnék a Martins elleni szabálytalanságra, érthetetlen, miért nem torolta meg Bertini. “