Régen foglalkoztunk különféle álomcsapatokkal, most a calciomercato.com-on megjelent rövid szösszenet kedvet csinált egyhez: az oldal szerkesztői egymás mögé raktak 11 olyan bitangot, akik a Moratti-éra elmúlt 16 évében vedlették le a kék-fekete mezt. Kis múltidéző következik.
Tisztázzuk mindjárt az elején: a klubból visszavonultak nem jöhetnek szóba.
A kapuba Sebastien Frey-t rakták, viszont én azonnal kipaterolom onnan Gianluca Pagliuca javára, de még az egy szezont itt töltő, abban csodákat művelő Angelo Peruzzit is a pufi francia elé tenném a rangsorban. Szóval, Pagliuca Moratti 1995-ös hatalomátvétele után négy idényen át volt első számú kapus, vele nyert a csapat UEFA-kupát 1998-ban. Egy évvel később szülővárosába, Bolognába adták el.
Nicolas Burdisso lett kitolva a védelem szélére, ő eléggé megosztotta a népet, de az tagadhatatlan, hogy öt milánói szezonjából az első kettőt leszámítva a kezdőcsapat környékén poroszkált az elhárítás valamennyi posztja mellett védekező középpályásként bevethető argentin. A pályán három scudettót nyert, pechére a triplázós álomév előtt mondtak le róla; előbb kölcsönben, majd végleg Rómába költözött.
Fabio Cannavaro neve hallatán az ökölbe szoruló kéz legszívesebben Lucky Luciano pofájában landolna. A torinói keresztapa máig tisztázatlan körülmények között rabolta el a későbbi aranylabdást 2004. augusztusának utolsó napjaiban. Fabian Carini ellenértéke két év után, zéró megnyert trófeával a zsebében cserélte a szép kék színeket rabruhára.
A másik belső védő személye újabb kételyeket vet fel. Mickael Silvestre az olasz kollégák választása, az enyém Carlos Gamarra lenne, ám annyiban igazat adok a talján firkászoknak, hogy a francia bekk lényegében alapember volt egyetlen interes évében, míg a paraguayi védőisten sokadik beugrónak számított. Sajnos. Silvestre 1999-ben Sir Alex megfigyelő hálózatának lett a kiszemeltje, aligha bánta.
A balhátvéd posztja legalább annyira egyértelmű, mint hogy férfiember hátulról kezdi az újságot. Roberto Carlos szintén „egyidényes” futballista volt, de milyen. Legnagyobb sajnálatunkra karrierje a Real Madridban teljesedett ki, thank you, Mr. Hodgson. Zanettivel együtt érkeztek 1995-ben, meg kell hagyni, a Szélsővédőkért Felelős Igazolási Szakosztály értette a dolgát. Hat, azaz hat millióért vitte a királyi gárda.
Különös dolgok történnek egy sorral előrébb: itt van mindjárt egy újabb facepalm, Clarence Seedorf eladása, pontosabban elcserélése Francesco Cocóra. Nagy sóhaj most, igen, rá. A holland még rasztafrizurával érkezett 2000 januárjában, rögtön góllal debütált. Két évig maradt, utána jött a kiborító csere a városi riválissal, a történet onnantól kezdve ismert mindenki számára.
Tovább lapozva a Milannal való üzletelések főkönyvében, Andrea Pirlo átigazolásából sem az Inter jött ki jól. Érte legalább sikerült normális ellenértéket (mai árfolyamon kb. 18 millió eurót) kapni, más kérdés, hogy a gyakori kölcsönadások miatt bizonyítási lehetőséget alig-alig kapott málészájú pléjméker többek között két BL-győzelemre vezette az Ancelotti-féle rombuszbrigádot.
Diego Simeone eladása annyira volt sajnálatos, mint amennyire érthető, elvégre cserébe egy bizonyos Christian Vierit kellett valahogy elviselnünk. A Cholo becenevű argentin dózer 1997 és ’99 között szántott fel mindent, Pagliucához hasonlóan egy UEFA-kupát kapott fáradozásaiért cserébe.
Ibrahimovic 10-es mezben? A nyári amerikai tornán még viselte a 2009/10-es kollekciót
A csatársort kezdjük rögtön a legfrissebb, egyben legfájdalmasabb emlékkel: Samuel Eto’o a Financial Fair Play első hivatalos áldozataként került a piacra, egy bizonyos Anzsi Mahacskala nevű újgazdag régiszovjet klub rakott le érte 30 millió körüli pénzköteget. Az utóbbi évek talán legjobb, de mindenképp legodaadóbb játékosát vesztette el vele a klub.
Újabb megosztó figura pöffeszkedik a kezdőben, Zlatan „BL-t nyerni mentem Barcelonába” Ibrahimovic leginkább a Bajnokok Ligájában elmaradt vezérszerepe miatt kapott ostorcsapásokat a médiától, holott kis túlzással három bajnoki címet köszönhet neki az Inter. Feláldozása óriási húzásnak bizonyult: jött helyette a Sneijder, Milito, Eto’o és Lucio alkotta szupernégyes, a többit tudjuk.
A gusztustalan húzások nagymestere, Ronaldo a tizenegyedik ember. A Fenomén az utolsó másodpercekben hagyta maga mögött a San Sirót Madrid kedvéért, miután az Inter egy évig gyógyítgatta hetvenharmadszor megműtött térdét. Biztos, ami biztos, a Realból visszatért még Olaszországba, persze hogy a Milanba.